Hirdetés
greenfo/mti

Környezetvédelmi aggodalmakra hivatkozva felfüggesztette a Belo Monte (szép hegy!) nevű hatalmas vízierőmű megépítésének előkészítő munkálatait egy brazil bíró.

A becslések szerint 11-17 milliárd dollárba kerülő (2200-3400 milliárd forint) erőművet az Amazonasba ömlő Xingú folyón hoznák létre Észak-Brazíliában, a Pará állambeli Belo Monte közelében. A 11 ezer megawatt kapacitású komplexum megépülése esetén a világ harmadik legnagyobb vízierőműve lenne a Jangce folyón található kínai Három Szoros-gát és a Paraná folyó brazil-paraguayi határszakaszán épült Itaipu vízerőmű után.

Az Amazonas folyóra tervezett gigantikus nagyságú vízierőmű építése ellen környezetvédők, őslakos indiánok és hírességek emelték fel szavukat, és tüntetések is voltak ellene nemcsak a dél-amerikai országban, hanem külföldön is. A beruházás ellenzői szerint elfogadhatatlan, hogy az erőmű megépítésével járó elárasztások következtében a Xingú folyó mentén kitelepítsenek mintegy 16-50 ezer őslakost. A bírálók szerint az erőmű gazdaságilag is életképtelen lesz.

Brazil vizierőmű terv ellen tüntetők

Brazil vizierőmű terv ellen tüntetők

Ronaldo Desterro, Pará állam szövetségi bírója azzal indokolta döntését, hogy nem teljesültek az építés elé támasztott környezetvédelmi követelmények. A bíró megtiltotta azt is, hogy a brazil nemzeti fejlesztési bank folytassa az építkezés finanszírozását. Az erőművet a Norte Energia konzorcium építené, amelynek élén az Elektrobas állami áramszolgáltató áll. Az Alstrom francia cégcsoport a minap bejelentette, hogy elnyert egy 500 millió eurós üzletet, amelynek keretében villamos energiaipari berendezéseket szállít a Norte Energiának.

A brazil kormány szerint a majdan 23 millió háztartást villanyárammal ellátó Belo Monte megépítése kulcsfontosságú az ország gazdasági fejlődése és a munkahelyteremtés szempontjából. A kabinet szerint a beruházás nem fenyegeti az őslakosok területeit, a projekt káros társadalmi és környezeti következményeinek kezelésére pedig dollármilliókat fordítanak.

 

Brazil vizierőmű terv Monte Belo

Brazil vizierőmű terv Monte Belo

 

Az erőmű ügye akkor került a szélesebb nyilvánosság homlokterébe, amikor egy 2009-es Sao Paulo-i koncertjén Sting is csatlakozott a tiltakozók táborához. A brit énekes felhívott a színpadra egy Raoni nevű, közismert brazil indiánt, és elítélte a beruházást. A projekt ellenzői maguk mellett tudhatják James Cameron hollywoodi rendezőt és más hírességeket is.

Kapcsolódó anyagok:

Avatarral a gátak ellen

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás