A rovat kizárólagos támogatója

Sokszínű ÉLET – felfedező úton Magyarország tájain – címmel nyílt meg a Magyar Természettudományi Múzeul új kiállítása a Lovardában. Miközben többtucatnyian dolgoztak a 800 nm-es bemutatón, a múzeum Ludovika épületére szemet vetett a leendő Közszolgálati Egyetem.

 

Volt egyszer, hol nem volt, valamikor régen egy olyan múzeum, amelynek sem önálló kiállítóhelye, sem pedig valódi főépülete nem volt. Sok épületben helyezték el a Tudományos Tárakat, a raktárakat, a főigazgatóságot, a központi könyvtárat Budapest különböző pontjain. A kiállítások a Nemzeti Múzeumban voltak, a társbérlet egyik következménye az lett, hogy 1956-ban a hatalmas munkával létrehozott, páratlan értékű Afrika kiállítás porrá égett, mint ahogyan pl. a Tárak gyűjteményeinek egy része is megsemmisült. A súlyosan károsodott gyűjtemények múzeológus kutatói és preparátorai azonban az évtizedek során a veszteségeket pótolták és a gyűjtemények folyamatosan gyarapodnak azóta is. 1983-ben a Vajdahunyadvárból a Növénytár a Néprajzi Múzeum által használt egykori Ganz tisztviselőtelepi gimnáziumba (az épületet Lechner Ödön irodája tervezte) költözött.

 

szemtől szemben

így hálózok én 

1995-ban a Magyar Természettudományi Múzeum végleges elhelyezésként megkapta az igen rossz állapotú, sérült tetejével folyamatosan beázó Ludovika műemlék épületét és a mellette álló egykori Lovardát, amely Alfa moziként működött évtizedekig, ekkorra azonban már csak üszkös romjai maradtak. És 1995 óta sok ütemben folyt az átépítés, a múzeumi követelményeknek megfelelő átalakítás, az újjáépítés munkája. A Lovarda megmaradt, mint az állandó kiállítások helyszíne, de a két épület között a mélyben új kiállítóterek létesültek, mélygarázs, laboratóriumnok és sok emeletnyi pinceraktárak, a gyűjtemények elhelyezésére.
Sok millió tárgyról van szó, amelyek a kiállítások látogatói számára nagyrészt láthatatlanok, ezeket folyamatosan bővítik a Tárak munkatársai. Többek között az Őslénytár, az Embertani Tár, az Állattár, az Ásvány-. és Kőzettár, a Növénytár és a Központi Könyvtár is óriási tudományos munkát végez a háttérben. 2008-ban sajnos a Ludovika építkezés újabb üteme már nem indulhatott el pénz hiányában, ennek következtében a múzeum napjainkban is kénytelen három épületben működni. De 16 év alatt számtalan gyermek- és felnőtt csoport látogatta a kiállításokat, a múzeumpedagógai foglalkozásokat, az MTTM rendezvényeit. A közművelődés szolgálatában történik mindez.

15 év után új kiállítás

A most elkészült 800 nm2-es bemutatót hónapok óta készítő többtucatnyi munkatársat is váratlanul érte a kormány múlt héten ismertetett terve, miszerint a múzeum több gyűjteményének helyt adó Ludovika épületébe álmodták a 2012-re megvalósítandó Közszolgálati Egyetemet. Akkor mi értelme volt az elmúlt években eddig több mint 10 milliárd forintot költeni a korszerű kutatóhelyekre, vagy a tudományos gyűjtemények európai szintű tárolására. A terv azért is váltott ki megdöbbenést a szakemberek körében, mert e hatalmas gyűjteménynek csak a költöztetése több mint egy évbe telne, és az esetleges célállomás sem ismert. Ami tény, hogy az itt most méltó körülmények között működő természettudományos tárak anyagaiból is beválogattak a Sokszínű ÉLET – felfedező úton Magyarország tájain című az új kiállításra.

A régi, 15 évet át élt állandó kiállítás sajnos az eltelt évek alatt megkopott, éppen ideje volt már újjáépíteni. Ennek első ütemében a Lovarda galériája újult meg, a Mammuttal, a Nagy diorámával és a Noé Bárkájával együtt – igaz jelentősen megújult formában.

 

a túlélés lehetősége

a túlélés lehetősége

 

A kiállítás elején lévő bárka Földünk élővilágának törékenységére és veszélyeztetettségére hívja fel a figyelmet látványos preparátumokkal, kivetítésekkel és gazdag hangeffektusokkal. A galéria területén összességében több száz eredeti preparátum, számos életnagyságú rekonstrukció és számtalan fénykép tárja a látogatók elé a különböző tájak változatosságát és élővilágát. A kiállítás elején megismerhetjük és megérthetjük azokat a földtörténeti múltban lezajlott földtani és evolúciós folyamatokat, amelyek a Kárpát-medence és a Magyarországon élő fajok kialakulásában szerepet játszottak, miközben fejünk felett egy óriási őscápa "úszik el". Az ipolytarnóci orrszarvú-lábnyomok, valamint a miocén tengeri és tavi ősmaradványok után találkozhatunk Gabival, a Rudapithecus életnagyságú rekonstrukciójával és egy Neander-völgyi vadásszal is. Számos jégkorszaki csontmaradvány megtekintése után pedig részesei lehetünk egy vadászatnak a mamutsztyeppén.

 

zsákmányra lesve

zsákmányra lesve

 

A földtörténeti múlt után a jelenbe érve a Kárpát-medence jelenlegi élőhelyeit járhatjuk végig. Patakok, folyók, tavak élővilágát bemutató tárlókban ismerhetjük meg a hazai vizes élőhelyeket. Megpihenhetünk a felújított "Magyarország élőhelyei" nagydioráma előtt, majd egy óriási bükktuskó alatt tekinthetjük meg az erdők talajában élő állatokat és mikroorganizmusokat.

 

a titkok mélyén

a titkok mélyén

 

Egy "üvegfalerdő" a hazai erdők jellemző növényeit és állatait ismerteti. A hegyvidékek élővilágát karsztbokorerdő képviseli, míg az Alföldet madártávlatból fedezhetjük fel. Rákosi vipera lapul a kő alatt, darázspók feszíti ki hálóját, gyurgyalag röppen elő a löszfalban lévő odújából, és földikutya ássa járatait a gyep alatt. Végül megtudhatjuk, mely fajok alkalmazkodtak az ember életmódjához, és költöztek be velünk együtt a városokba, házakba. A kiállítás záró installációi a biológiai sokféleséget mutatják be.

 

üvegfalon innen és túl

üvegfalon innen és túl

 

A korábbi, 1996-ban elkészült állandó kiállítás megújulását az Új Magyarország Fejlesztési Terv 198 millió forintos támogatása tette lehetővé. A galéria átalakítása csak az első lépés, a Lovarda földszintjén az év vége felé nyílik a "Kárpát-medence dinoszauruszai" című új kiállítás, ahol először lesznek láthatóak a hazai dinóleletek, életnagyságú csontváz és testrekonstrukciók formájában. Ha a múzeumból nem lesz közben egyetem, ugyanekkor nyílik majd egy régen várt ásványbemutató, amely a múzeum Ásvány- és Kőzettárának példányaival szemlélteti az ásványok fantasztikus forma- és színvilágát. Szintén a földszinten kap majd helyet a 180 négyzetméteres Természetismereti Műhely, ahol a látogatók eredeti, kézbe vehető gyűjteményi tárgyak, mozgatható modellek, interaktív eszközök és mikroszkópok segítségével ismerhetik meg a természeti jelenségek magyarázatát a foglalkoztató termekben.

 

interaktivitás

interaktivitás

 

őscápa alatt Noé bárkája

őscápa alatt Noé bárkája

 

 

vissza a múltba

merre tovább ? 

Felhasznált/kapcsolódó anyagok:

Csodák a Lovardában >>>

Megnyílt a Természettudományi Múzeum vadonatúj kiállítása >>>

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás