Hirdetés
greenfo/mti

A bátaapáti hulladéktároló a lakosság túlnyomó többsége szerint nem gyakorol negatív hatást a térségre, inkább elősegíti a fejlődését. A térségben élők kisebb kockázatot látnak a létesítményben, mint két évvel ezelőtt, derült ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Az elmúlt negyedévben végzett lakossági felmérés eredményét tegnap mutatták be a Tolna megyei Bátaapáti körzet hét településének társulása, a Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás ülésén. Gerber Géza, a Szocio-Gráf Piac- és Közvélemény-kutató Intézet ügyvezetője elmondta: nagy mintaszámmal – 805 fő megkérdezésével – dolgoztak, a térségben élő háztartások 20 százalékát keresték fel. Kétévente végeznek hasonló felmérését a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft. megbízásából.

A 2011 első negyedévében készült felmérés szerint a megkérdezettek összességében jól informáltak a Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóval kapcsolatban. A létesítményről a térség lakosságának közel 95 százaléka tud, kétharmaduk pedig azzal is tisztában van, hogy a felszíni létesítmények üzemelnek, a felszín alatti beruházás pedig zajlik.

Arra a kérdésre, hogy a létesítmény a települések fejlődésére milyen hatással van, a két évvel korábbinál jóval többen mondták azt, hogy nagy fejlődést generált. 2009-ben ez az érték 26,6 százalék, 2011-ben 38,9 százalék volt. 10 százalékponttal nőtt azoknak az aránya, akik nem számítanak negatívumra a tároló megléte miatt. Ugyancsak jelentős változás történt az előző méréshez képest a tárolóval kapcsolatos félelmeket firtató kérdésre adott válaszokban: 2009-ben 51, jelenleg 59,3 százalék azoknak az aránya, akik egyáltalán nem tartanak a tároló működésétől, míg 10 százalék mondta azt, hogy nagyon tart tőle.

Gerber Géza kiemelte: a kutatási eredmények alapján kijelenthető, hogy nőtt a bizalom a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft. tevékenysége és az általuk üzemeltetett létesítmény iránt, ami különösen annak tükrében jó eredmény, hogy az országban ipari katasztrófa történt nemrégiben. Szabó Attila, az RHK Kft. kommunikációs irodájának vezetője, illetve Faragó László a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló igazgatója azt emelte ki, hogy a bizalom megtartása és növelése annak eredménye, hogy a tároló több mint két éve biztonságosan, gond nélkül üzemel, és erről a lakosság maga is meggyőződhetett.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás