A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/mti

Szigorúbb szabályokhoz kötné a vízszolgáltatást, ezzel együtt drasztikusan csökkentené a szolgáltatók számát a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz), a víziközmű törvény megalkotására nagy szükség volna, ám ez még várat magára.

A MaVíz közleménye szerint a törvényi szabályozás átláthatóbbá tenné a vízszolgáltatás rendszerét – állítják a szakértők. Emellett azon a 350 településen is garantálná az ivóvíz minőségének belátható időn belüli javulását, ahol jelenleg az ivóvíz egyes minőségi paraméterei átlépik az egészségügyi határértéket.

Bár Magyarország nagy részén, európai összehasonlításban is kiváló minőségű vizet ihatnak a fogyasztók, a víziközmű ágazat azonban a törvényi szabályozás hiányában ma az egyik legnehezebb helyzetben lévő közszolgáltatás – tartalmazza a közlemény. Az állásfoglalás idézi a Víz Világnapja alkalmából tartott hétvégi rendezvényen elhangzottakat: az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy az elaprózódó vízszolgáltató cégek közül kevés az, amely szakmailag valóban megfelel a biztonságos és fenntartható vízszolgáltatás követelményeinek.

Ma Magyarországon több mint 350 cég szolgáltat vizet, szemben például az angol gyakorlattal, ahol 60 millió ember esetében összesen 15 vízszolgáltató cég végzi ezt a feladatot. Ez nemcsak gazdaságtalanná teszi a működést, hanem sok esetben a megfelelő szakmai hozzáértés és rendszerkarbantartás hiányában, a fokozatosan amortizálódó rendszerek miatt romlik a vízminőség is.

A közlemény idézi Kurdi Viktort, a MaVíz elnökét, aki szerint az egységesen jó minőségű szolgáltatás biztosítása érdekében a magyarországi vízmű szolgáltatók számára szakmai alapokon meghatározott akkreditációs követelményeket kell támasztani. Ezzel elérhetővé válna – állítja a szakember -, hogy a szolgáltatók száma jelentősen csökkenjen.

A MaVíz fontosnak tartaná, hogy mielőbb megszülessen a víziközmű törvény, amely szigorú szakmai kritériumokhoz kötné azt, hogy mely társaságok kaphatnának engedélyt víziközmű szolgáltatásra – idézi a közlemény Kurdi Viktort.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás