Hirdetés

Tilos lesz ezentúl a Bahama-szigeteket övező vizekben a cápák kereskedelmi célú halászata, mivel a tengeri csúcsragadozók populációjára egyre nagyobb fenyegetést jelent a kínai konyha cápauszony igénye.

A szigetcsoportot övező 630 ezer négyzetkilométernyi vízterületen tilos a cápák kereskedelmi célú halászata, valamint az állatok értékesítése, illetve a belőlük készült termékek importja és exportja is.

Az amerikai székhelyű Pew Environment természetvédelmi szervezet világkörüli kampányt indított a cápák megvédéséért. A Bahamák előtt már Honduras, a Maldív-szigetek és Palau is csatlakozott a csúcsragadozók védelmezőinek táborához. A természetvédők szerint évente nagyjából 73 millió cápát gyilkolnak le világszerte. Többségüket megcsonkítva visszadobják a vízbe, míg a levágott uszonyokat drága ínyenc fogásnak számító levesben tálalva szolgálják fel a kínai konyha kedvelőinek. A Nagy-Kajmán-szigetnél a maratoni úszórekord megdöntése is veszélyeztette a kihalás szélére került fehérfoltú szirtcápákat.

A Bahama-szigetek számára a turizmus jelenti a legjövedelmezőbb iparágat, és egy közelmúltban készített tanulmány szerint a cápafigyelő merülések már most 80 millió dollár bevételt jelentenek. A helyi kormány reményei szerint ez az összeg tovább növekszik majd a halászati tilalom életbe lépésével.

"A Bahamák egyike azoknak a kevés területeknek, ahol még ma is viszonylag egészséges cápapopuláció és sokszínű állatvilág él. Ez pedig a terület élővilágának megőrzése és az egyéb régiók újra-benépesítésének szempontjából is nagyon fontos" – hangoztatta Neil McKinney, az Atlanti-óceánon elterülő szigetvilág természetes erőforrásainak kezelésével foglalkozó Bahamas National Trust elnöke. Hozzátette: a cápák meghatározó szerepet játszanak a tengerek ökoszisztémájának fenntartásában.

Kalifornia is tervbe vette a cápauszony értékesítésének betiltását, amelyhez a természetvédők nagy reményeket fűznek, tekintve az állam hatalmas kínai népességét.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás