A rovat kizárólagos támogatója

A Natura 2000-es területen megvalósuló beruházás első ütemének telkét már legyalulták, a szomszédságban pedig folyik az építkezés. Zsák Ferenc további három hónapra előzetesben marad.

Kompenzációs intézkedések

Mint arról korábban beszámoltunk, az Audi Hungaria Motor Kft. (AHM Kft.) Győr határában egy Natura 2000-es védelem alatt álló, 200 hektáros területen bővíti gyárát.
„A Natura 2000 területen az AHM Kft. által tervezett beruházás megvalósulása esetén 112 ha Pannon homoki gyep (6260) és 0,4 ha Euro-szibériai erdőssztyepptölgyesek tölgyfajokkal (91I0) élőhely-típussal borított terület semmisül meg, illetve mintegy 3 hektár Pannon homoki gyep (6260) élőhely-típussal borított terület degradálódása várható a fragmentáció következtében” – áll a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság által 2010. decembében írt szakvéleményében (zárójelben azon élőhely-típus Natura 2000 kódja, amely alapján jelölték a területet).

Audi-gyár bővítés Natura 2000-es területen Kocsánytalan tölgy a terület szélén

A Nemzeti Park a dokumentumban a következő hét kompenzációs intézkedést javasolta (a bekezdések végén zárójelben az egyes intézkedések összköltsége):
1.) Hajósi homokpuszta kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület bővítése és állapot javítása (65,5 millió Ft)
2.) Kékhegyi lőtér kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület kialakítása és állapot javítása (38,5 millió Ft)
3.) Pannon homoki gyepek (6260) létrehozása és helyreállítása degradált területeken, illetve fenyő és akác ültetvények helyén a károsított területen belül (411,81 millió Ft)
4.) Pannon homoki borókás-nyarasok (91N0) létrehozása fenyő és akác ültetvények helyett a károsított területen (41,7 millió Ft)
5.) Pannon homoki gyepek (6260) helyreállítása a HUDI20046 Szigeti homokok területén (31 millió Ft)
6.) Özönnövények irtása a HUFH20009 Gönyűi homokvidék területén létrehozandó új élőhelyek környezetében (50,2 millió Ft)
7.) Euro-szibériai erdőssztyepptölgyesek tölgyfajokkal (91I0) élőhely-típus élőhely-rekonstrukciója a HUFH20009 Gönyűi-homokvidék kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területen (20,4 millió Ft).
 

Az összesen 761,4 hektárnyi területet érintő intézkedések becsült összköltsége mintegy 760 millió forint. Egy Győr környékén terjedő, hivatalosan nem megerősített információ szerint a július hetedikén Orbán Viktor miniszterelnök részvételével tartott alapkőletételhez kapcsolódó ünnepség hasonló nagyságrendű összegbe, 800 millió forintba került. Ez a teljes beruházás összegének a 0,3%-a, az anyacég, az Audi AG 2009-es, 6,7 ezer milliárd forintnak megfelelő bevételének pedig a 0,1 ezreléke. A cégek egyébként a reprezentációs költségeiket – egy bizonyos plafonig – adómentesen tudják elszámolni. Az ünnepségre szánt keretből csak a sátor bérlése – amit német cégtől bérelt az Audi, nem magyartól – 10 millió forintot emésztett fel. A rendezvény előtt a munkások 3 napig sikálták a már folyamatban lévő építkezés során az aszfaltra rakódott port, hogy a burkolat újra fekete legyen.

A kompenzációs kötelezettségnek eleget téve a közelmúltban 2 új Natura 2000 terület elfogadására és 4 meglévő Natura 2000 terület bővítésére került sor (az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X. 8.) Kormányrendelet illetve a módosításáról szóló 96/2011. (VI.28.) Kormányrendelet alapján).

A következő Natura 2000-es területeket hozták létre újonnan, illetve bővítették ki:
-HUBN22096: Tiszaújvárosi ártéri erdők (térkép itt /Pdf, 11,5 Mb/)
„A Sajóládi-erdő Natura 2000 területként való kijelölésekor meglévő idős erdőállomány jelentős része kitermelésre került, részben az illegális fakitermelés során, részben pedig a falopások következményeként az erdészeti hatóság által az erdő felújítása érdekében engedélyezett fakitermelési tevékenység (tarvágás) következtében. Ezért a kötelezettségszegési eljárás során Magyarország vállalta, hogy a Tiszaújváros-Tiszapalkonya területén lévő keményfás ligeterdőt Natura 2000 területté nyilvánítja és megfelelő erdőgazdálkodási szabályokat ír elő a keményfás ligeterdő és a díszes tarkalepke eltűnésének kompenzációjaként e jelölő értékek és fajok védelme érdekében.”
Forrás: www.kolcsonosmegfeleltetes.eu.

-HUDI20023: Gödöllői-dombság bővítése (térkép itt /Pdf, 12 Mb/)

-HUHN20001: Felső-Tisza bővítése (térkép itt /Pdf, 11,5 Mb/)
„A Girincsi Nagy-erdő (HUBN20029) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területén található idős tölgy-kőris (keményfás ligeterdő) állományt nagymértékű falopások károsították. A lopáskár, illetve a falopások következményeként engedélyezett fakitermelések (tarvágás) nyomán, az itt található, a területkijelölés alapjául szolgáló ún. jelölő élőhelytípus, a keményfás ligeterdő idősebb állományai, valamint a díszes tarkalepke jelölő faj populációja nagyrészt eltűntek. Emiatt a kötelezettségszegési eljárás során Magyarország vállalta, hogy a Taktakenéz 1-3 erdőtagokból álló, őshonos faállományokkal borított erdőrészleteket Natura 2000 területté nyilvánítja, és biztosítja a keményfás ligeterdő és a díszes tarkalepke eltűnésének kompenzációjaként e jelölő értékek és fajok védelmét.”
Forrás: www.kolcsonosmegfeleltetes.eu

-HUKN20014: Hajósi-homokpuszta bővítése (térkép itt /Pdf, 11 Mb/)

-HUKN22037: Kékhegyi Lőtér (térkép itt /Pdf, 11 Mb/: http://melleklet.kozlony.magyarorszag.hu/MK_11_079_25_szelveny.pdf )

-HUFH20009: Gönyűi homokvidék bővítése (térkép itt /Pdf, 6 Mb/)

Itt található egy áttekintő Google-térkép a helyszínekről.

Nagy Dénes, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) területvédelmi csoport munkatársának tájékoztatása szerint a gyárbővítés helyszíne technikai okok miatt továbbra is Natura 2000 terület maradt. Így a kompenzációs folyamat kereszthivatkozni tud a tönkrement és a bővített, illetve fejlesztett (összességében: kompenzált) területek között. Az Élőhelyvédelmi Irányelv logikája szerint ha a kompenzáció sikeres lesz, akkor születhet döntés a kivonásról. Az Európai Uniós csatlakozással Magyarország fajok és élőhelyek megvédését vállalta, ennek van alapállapot kijelölése, jelentési periódusa, és mindkettőben elég szigorú számadást kér az Európai Bizottság. Ha a számadáson túl vagyunk, és azt elfogadják Brüsszelben, akkor lehet majd kivonni a gyárépítés helyszínét. Ha nem sikeres a kompenzáció (például nem látja a Bizottság biztosítottnak a jelenleg érintett magyar futrinka megőrzését), akkor a Bizottság kérhet újabb területkijelöléseket. A döntés jelenleg a beruházásról született, illetve a kompenzációról, nem területkivonásról.

Elkezdődött az építkezés

Mindeközben a beruházó megbízásából a meglévő Audi gyár közelében már legyalultak egy hét hektáros, téglalap alakú területet az egykor Natura 2000-es besorolású zónából – itt lesz a beruházás első fázisa.

Audi-gyár bővítés Natura 2000-es területen Földhányás a Natura 2000-es területen

A védett terület szomszédságában, közvetlenül a meglévő gyár g40-es pavilonja mellett pedig már látható egy új épület 2 emelet magasságú betonszerkezete, és a környéken messzire ellátszanak az építkezésen dogozó daruk. A g40es pavilont is bővítik, illetve a régi telepen belül is van építkezés, ahol szintén áll két daru. A beruházási terület szélén egy kisebb területen számos kivágott fa van felhalmozva.

A gyárbővítés háttere

2011. június 30-án az Audi magyarországi munkatársainak létszáma 6 705 fő volt, így a cég a győri térség kiemelkedő munkaadójának számít. A gyárbővítéssel 2 100 új munkahelyet teremtenek, és a beszállítókon keresztül további embereknek adnak munkalehetőséget: a vállalat számításai szerint „a jövőben mindösszesen több mint 15 000 ember biztosíthatja megélhetését a régióban közvetlenül vagy közvetve az Audi Hungaria tevékenységeiből.”
A gyárbővítésre a magyar kormánnyal való előzetes tárgyalások során több más hazai helyszín is felmerült. Információink szerint a meglévő gyártól távolabbi helyszínek lényegében a szállítási költségek miatti ellehetetlenülés, illetve a megnövekvő környezeti terhelés (vagy egyes konkrét, megvizsgált helyszínek egyéb szempontból alkalmatlan, pl. rendszeresen belvizes volta) okán lettek elvetve. Emellett az Audinak fontos volt a megfelelő képzettségű és számú munkaerő, egy műszaki felsőoktatási intézmény közelsége (ez utóbbi a képzett munkaerő utánpótlást biztosítja), és a közvetlen vasútvonal. Az elaprózott földtulajdoni szerkezet miatt egy ilyen mértékű fejlesztés gyakorlatilag csak állami területen valósítható meg. Bár környezetvédelmi szempontból előnyösebb lett volna egy barnamezős beruházás egy bezárt régi üzem helyszínén, az ilyen beruházások a zöldmezősökhöz képest 2-3-szor költségesebbek, és jóval lassabban valósulnak meg.

Továbbra is börtönben a természetvédő

A Debrecen Város Bírósága július 15-ei döntésének értelmében a beruházás ellen tiltakozó, majd az Audival megállapodást kötő Zsák Ferenc további három hónapot előzetes letartóztatásban marad. Zsák Ferencet május 30-án vette őrizetbe a Központi Nyomozóiroda. A BE. 126.§ (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, két nap múlva Debreceni Város Bírósága szabadlábra helyeztette. Ezt a határozatot a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség azonnal megfellebbezte, melynek következményeképpen másodfokon a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Zsákot június 16-án egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte, melyet egy nappal az egy hónap letelte előtt a Debreceni Városi Bíróság a Megyei Főügyészség indítványa alapján újabb három hónappal hosszabbított meg (elsőfokon). Zsák Ferenc ügyvédje július 20-án nyújtotta be fellebbezését. A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a nyári szabadságolások miatt még nem született döntés a fellebbezésről. A Zsák Ferenc és az Audi között létrejött írásbeli megállapodás tartalmával kapcsolatban se az ügyészség, se Zsák ügyvédje nem árult el részleteket.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás