A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Várhatóan a jövő hét elején tesz büntetőfeljelentést a nagybereki madárrezervátum ügyében Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos.

A térségi környezetvédelmi hatóság bejelentése alapján természetkárosítás büntette miatt a marcali rendőrkapitányság folytat eljárást, a kormánybiztosi hivatal pedig a haszonbérleti szerződés megkötésével kapcsolatosan vizsgálódott – mondta el Budai Gyula kormánybiztos szerdán. Hozzátette: utóbbi vizsgálat már befejeződött, a büntetőfeljelentést pedig várhatóan a jövő héten elején teszik meg a Nemzeti Nyomozó Irodánál.

A nagybereki madárrezervátummal kapcsolatban először a Vidékfejlesztési Minisztérium rendelt el vizsgálatot, miután május végén a Balatonfenyves melletti, különösen védett madárrezervátum vízszintje a kritikus szint alá süllyedt. A vizsgálat során kiderült, hogy nyolcezer hektárnyi állami földet – amely a védett területet is magában foglalja – évi 80 ezer forintért 99 évre adták bérbe 1992 áprilisban.

Az Állami Vagyonügynökség 1992-ben a Balaton-nagybereki Állami Gazdaság jogutódjaként létrehozott Hubertus Agráripari Rt.-vel kötött szerződést, s a hektáronkénti 10 forintos haszonbérleti díj egyebek mellett a vadászati jogokat is tartalmazta. A szerződések áttekintését követően a kormánybiztosi hivatal megállapította: alapos a gyanúja annak, hogy a szerződésben szereplő feltételek miatt az államot 7-8 milliárd forintos kár érte. Emellett a szerződésben több jogszabályellenes kitételt is találtak, ezért a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél a szerződés semmissé nyilvánítását és a terület állami birtokba vételét kezdeményezték.
 

Kapcsolódó anyagok:

Nagybereki madárrezervátum csörte

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás