A rovat kizárólagos támogatója

Hamarosan a kormány, majd pedig a parlament elé kerül a hulladékról szóló törvénytervezet, a szaktárca javaslata elsősorban a hulladék keletkezésének megelőzéséről, és nem a feldolgozásról, az újrahasznosításról szól – mondta Illés Zoltán.

A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyi államtitkára  úgy fogalmazott: az unió prioritása a mérvadó, ez azt jelenti: jogszabályok, pénzügyi ösztönzők jelenjenek meg annak érdekében, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen Magyarországon.

Az új jogszabály arra ösztönöz, hogy a gyártók, forgalmazók ne költsenek olyan csomagoló anyagra, amely felesleges – hangoztatta Illés Zoltán, aki aláhúzta, hogy a törvény éppen ezért nem a hulladékgazdálkodásról, hanem a hulladékról szól.

A jogszabály a kommunális, és egyéb más hulladékra is kiterjed, a szelektív gyűjtésre helyezi a hangsúlyt, ahhoz, hogy ez megvalósuljon, legalább két-három évre szükség van, bár ilyen rendszer számos településen már most is működik – mondta az államtitkár. A cél az, hogy a lakosság csak a nem szelektíven gyűjtött hulladék után fizessen – tette hozzá.

A törvénytervezet arra is hangsúlyt helyez, hogy állami feladatnak tekinti a hulladék begyűjtését, újrahasznosítását. Ez azért lényeges, mert a közszolgáltatásban csak olyan cégek szerepelhetnek 2013-tól, amelyekben legalább 51 százalék az állami, illetve önkormányzati tulajdon. A jogszabály elsősorban a hulladék újrahasznosítására, a szelektív gyűjtésre, és nem a lerakására, égetésére fókuszál – tette hozzá az államtitkár Tiszaújvárosban, ahol a műanyaghulladékok hasznosításával foglalkozó ReMat Zrt. bemutatta a több százmillió forint értékű technológiai fejlesztéseit. A beruházás keretében a cég felújította a válogatócsarnokot, új mosósort üzemeltek be és újabb eszközökkel szerelték fel a létesítményt. A bővítés célja, hogy a lakosság által szelektíven gyűjtött műanyag hulladékot a lehető legnagyobb arányban hasznosítsák újra anyagában. Ezzel a cég megduplázza, 1200 tonnára növeli kapacitását.

műanyag újrahasznosítás a ReMat Zrt. tiszaújvárosi üzemében. Olasz László vezérigazgató mutatja be a fejlesztéseket Illés Zoltánnak és a többi vendégnekműanyag újrahasznosítás a ReMat Zrt. tiszaújvárosi üzemében. Olasz László vezérigazgató mutatja be a fejlesztéseket Illés Zoltánnak és a többi vendégnek

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás