Interjú Bartus Gáborral, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) titkárával.
Bajomi Bálint: Hogyan lehetne definiálni a fenntartható fejlődés kifejezést?
Bartus Gábor: Rögtön elsőre nem könnyűt kérdez. Ha megnézzük az ezzel foglalkozó környezetvédelmi, közgazdasági és politológiai szakirodalmat, akkor rengetegféle definíciót fogunk találni. Először azt kell hangsúlyozni, hogy nincs megnyugtató, egyértelmű, kőbe vésett, kanonizált definíciója ennek a fogalomnak. Ezért minden egyes esetben, amikor valaki a fenntartható fejlődéssel foglalkozik, azzal kell kezdenie, hogy elhatározza: a saját aktuális feladata kapcsán mi az a fogalom, ami használható lehet.
BB: Önök melyiket használják?
BG: A fenntarthatósági stratégia esetében azt a megoldást választottuk, amely a definícióban elsősorban a korlátokra helyezi a hangsúlyt, tehát a jó élet vagy a „jóllét” mindenkori megteremtésekor milyen feltételeket kell figyelembe venni. Ezt két részre bontottuk. Egyrészt vannak a természeti erőforrásaink, amiknek az a sajátos tulajdonsága, hogy jelentéktelen esetektől eltekintve nem pótolhatóak, tehát ha valamit tönkreteszünk benne, akkor végleg elveszítettük. Ebben az esetben a korlát az, hogy nem nyújtózkodhatunk tovább a takarónknál. Csak olyan mértékben lehet a természeti erőforrásokat felhasználni, ahogy azok az adott térségben, gazdaságban, társadalomban rendelkezésre állnak, megújulni képes források esetében újratermelődnek, s anélkül felhasználhatók, hogy túllépnénk az ökológiai kapacitásaik határait. A humán, a társadalmi és a gazdasági erőforrások kapcsán pedig a korlát az, hogy amikor a jólétünket megteremtjük, akkor megfelelő mértékben megtakarítsunk, beruházzunk is: fejlesszük nemzeti erőforrásainkat. A tudásunkat, az egészségünket, az értékeinket, az intézményeinket, a közösségi szolgáltatások infrastruktúráját és a gazdasági tőkénket mind-mind megfelelő mennyiségi és minőségi szinten fenn kell tartani ahhoz, hogy ne csak mi élhessünk jól, hanem a gyerekeink és az unokáink is. Egy fórumon valaki azt mondta, hogy ő úgy definiálná ezt, mint a megengedhető élet. A mindennapi életfeltételeinken szeretnénk javítani és előrejutni, egyéni szinten is, illetve a közösség, a közjó szempontjából is. Ugyanakkor közben figyelni kell arra, hogy mik a megengedhető módjai ennek – s mi az, ami nem megengedhető azért, mert valamilyen erőforrás felélésén alapul.
BB: Mióta létezik az NFFT?
BG: 2007-ben kezdeményezték a létrehozását, tehát egy nagyon fiatal szervezetről van szó.
BB: Milyen munkát végez a Tanács?
BG: Alapvetően az a feladata, hogy kormányzati előterjesztéseket véleményezzen, értékeljen a fenntartható fejlődés sajátos szemszögéből. Ez gyakorlati értelemben úgy néz ki, hogy a fenntartható fejlődést érintő jelentősebb törvényjavaslatokat, vagy ágazati stratégia tervezeteket a Tanács megvitatja, plenáris ülésen és munkabizottsági szinten is. Utána valamilyen állásfoglalást, véleményt fogalmaz meg, amivel szeretnénk a képviselők munkáját befolyásolni. Ennek másik, ugyanilyen fontos oldala, hogy ezeket a szempontokat szeretnénk a társadalom tagjai felé is közzétenni. Feladatunk az is, hogy a fenntarthatósággal kapcsolatos tudatosságot erősítsük, és közbeszéd tárgyává tegyük a fenntartható fejlődés szempontjait. Nem olyan értelemben, hogy mi pontosan tudjuk, mit kell csinálni. Nem birtokoljuk a bölcsek kövét. Szeretnénk kérdéseket feltenni, hogy ne csak szűk szakmai körökben beszélgessenek erről, hanem a társadalom minden tagja részese lehessen az erről való gondolkodásnak. Egy másik, viszonylag ritkább tevékenysége az NFFT-nek, hogy önállóan is feladata bizonyos javaslatok elkészítése. Ilyenkor nem mások tervezetét véleményezzük, hanem saját magunk próbáljuk a gondolkodás irányát megadni. Ilyen kötelezettségünk jelenleg a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiának a megszövegezése, az Országgyűlés elé kerülő tervezetnek az elkészítése.
BB: Kik a tagjai az NFFT-nek?
BG: A Tanácsnak 32 tagja van, egy országgyűlési határozat szabja meg, milyen szervezetek – a Magyar Tudományos Akadémiától civil szervezetekig – jogosultak meghatározott számú delegáltat küldeni a Tanácsba. Így aztán egyaránt vannak tagjaink az akadémiai és a gazdasági szektorból – munkáltatók, munkavállalók, szakszervezetek -, továbbá például nemzetiségek, egyházak képviselői. A Tanács negyedét civil szervezeti delegáltak adják. Fontos kapocs a politikához, hogy minden parlamenti frakció delegál tagot, jelen van a kormány képviselője, s a Tanács elnöke a mindenkori házelnök.
BB: Milyen fontosabb eredményei voltak az eddigi munkájuknak?
BG: Korábban, az előző parlamenti ciklusban, a Tanács elkészített egy éghajlatvédelmi kerettörvény-tervezetet, amiből végül nem született jogszabály, de a folyamat szerintem jelentősen befolyásolta a közgondolkodást erről a kérdésről. A most formálódó Keretstratégiának egy fontos előzménye a Jövőkereső c. dokumentum, ami egyfajta állapotleírás Magyarország fenntartható fejlődési helyzetéről, illetve ha pontosan fogalmazunk, fenntarthatatlansági helyzetéről. Az elmúlt időszakban pedig az egészségügy reformjára vonatkozó Semmelweis-tervről, továbbá a Vidékfejlesztési Stratégia és a Nemzeti Energia Stratégia, illetve az új alkotmány, alaptörvény megszövegezése kapcsán fogalmaztunk meg álláspontokat, és sok esetben ennek pozitív foganatja lett. Persze vannak kudarcaink is.
BB: Milyen gyakran ülésezik az NFFT?
BG: A Tanács maga évente 4-6 alkalommal ülésezik. A Tanácsnak vannak munkabizottságai, különböző célokra, amelyek viszont sűrűbben tanácskoznak.
BB: Köszönöm az interjút!
