A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Jelentős funkcióváltás és átszervezés zajlik az alapvető jogok biztosának új hivatalában – közölte Szabó Máté ombudsman, miután az LMP bírálta a hivatal átalakítását, pl. azt, hogy az új szervezeti és működési szabályzat – szerintük – a helyetteseket díszletté alacsonyítja le; felrótták a korábbi munkatársak jelentős részének elbocsátását is.

Az LMP szerint a jövő nemzedékek és a kisebbségi jogok biztosát a Fidesz-kormány az általános biztos érdemi, hatáskörök nélküli helyettesévé fokozta le.  Jávor Benedek ellenzéki országgyűlési képviselő közleményében úgy vélte, hogy a most kihirdetett, új szervezeti és működési szabályzat a helyetteseket díszletté alacsonyítja le. Szavai szerint például hiába nevezik őket helyetteseknek, valójában nem helyettesíthetik felettesüket, illetve intézkedési, eljárási hatáskörük, valamint önálló költségvetésük sincs.

Az LMP úgy tudja, hogy a biztosok eddigi, nagyjából harminc fős stábját egy két-három fős munkatársi kör váltja fel. A "mészárlás az ombudsmani hivatalban"- címmel kiadott közleményük szerint "az általános biztos helyettesévé degradált" jövő nemzedékek biztosa irodájának 14 munkatársát, köztük lényegében a teljes vezetői kart, azonnali hatállyal, e-mailben elbocsátották.

Jávor Benedek szerint így az új ombudsmani koncepcióval kapcsolatos, a törvény vitájában hangoztatott összes félelmünk valóra válik.
"Hazugságnak bizonyult minden olyan, a helyettesek sorsára vonatkozó állítás, amelyek Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára és Szabó Máté általános biztos szájából hangzottak el a törvény vitájában. Bebizonyosodott az is, hogy az alapvető jogok biztosa novemberben a fenntartható fejlődés bizottsága előtt sem mondott igazat és nem tartotta be, amit ígért" – áll a közleményben. Az LMP úgy látja, hogy "az Orbán-kormány egyeduralmi törekvései a minisztérium szűklátókörűségével és Szabó Máté kicsinyes bosszúhadjáratával kombinálva újabb demokratikus intézmények pusztulását okozzák".

Szabó Máté az MTI megkeresésére nem kívánta kommentálni az LMP közlését, ugyanakkor egy közleményt adott ki az átalakításról. Ebben azt tudatta, hogy az immár egységes szervezetben a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa volt munkatársainak kétharmada is dolgozik, közöttük ketten vezető beosztásban. Hozzátette: emellett három fős saját stáb segíti Fülöp Sándort, az alapvető jogok biztosának helyettesét. Közölte azt is, hogy az alapvető jogok biztosának egységes szervezetében lehetőség van arra, hogy nem csupán a jövő nemzedékek ügyeivel közvetlenül foglalkozó munkatársak, hanem ha kell, akár a hivatal egésze is bekapcsolódjon környezetvédelmi problémák vizsgálatába, amennyiben azt a biztos helyettese kezdeményezi és a biztos támogatja.

Az alapvető jogok biztosa új hivatalának nincs módja önálló környezettudományi centrum fenntartására, ezért a vizsgálatokhoz szükség esetén külső szakértők és források segítségét is igénybe veszi – fűzte hozzá.
A szervezet átalakítására, a személyi változásokra, valamint a nyilvánosság tájékoztatására az alaptörvény életbe lépése utáni első munkanapon nyílt lehetőség. A 2012. január 2-án kezdett folyamat, az alapvető jogok biztosa hivatalának átszervezése, az új szervezet kialakítása az idén folytatódik – áll Szabó Máté közleményében.

Kapcsolódó anyagok:

Szabó Máté e-mailes kirúgásai

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás