Hirdetés
Forrás: nol.hu

A túlméretezett európai halászflották karcsúsítására kifizetett EU-támogatásokat gyakran arra használják, hogy nagyobb és modernebb hajókat építsenek – amelyekkel még több halat lehet kifogni. Miközben az egész rendszer lényege éppen az lenne, hogy csökkentse a túlhalászást, amely miatt Európa-szerte egyre kevesebb (és egyre drágább) a hal.

Szomorú képet fest az Európai Számvevőszék nemrég közzétett jelentése. Miközben eurószázmilliókat költöttek – a közös halászati politika keretében – a felesleges halászhajók felszámolására, a flották nagysága a mai napig nem csökkent számottevően. Sőt hogy egészen pontosak legyünk: a szabályozásban meglévő kiskapuk és az ellenőrzés hiánya miatt az uniós támogatásokat egyenesen arra fordították, hogy növeljék a halászflották kapacitását. A túlhalászás tehát marad, és szakemberek szerint ma már az európai halállomány háromnegyedét sújtja.

A kiskapukat alighanem a halászati ipar lobbistái csempészték a szabályokba – amelyekben nem határozták meg például, mit értenek pontosan többletkapacitáson. A leleményes halászok felmarkolták az EU-pénzeket, majd a legöregebb vagy már használaton kívüli hajóikat kivonták a forgalomból, a többit pedig „feltuningolták”. – Az uniós támogatási rendszert eltérítették az ipari méretű halászat érdekei: így ma már az eredeti célnak éppen az ellenkezőjét éri el – közölte a Greenpeace környezetvédő szervezet egyik szakértője.

Bőkezűen pénzelte eddig az Európai Unió a halászati szektort, de hogy milyen eredménnyel, az már keveseket érdekelt. (A 2007–2013-as EU-költségvetésben 4,3 milliárd eurót, azaz körülbelül 1300 milliárd forintot különítettek el erre; a tagállamok ezt még megfejelik a kötelező ön résszel.) Nem sikerült megvédeni sem a környezetet (lásd a túlhalászást), sem az állásokat (az elmúlt évtizedben egyharmadával csökkent a halászati szektorban foglalkoztatottak száma).

Ártalmas, de sokba kerül

Késő bánat jeligére nagyobb szigort és hatékonyabb ellenőrzést ígér Maria Damanaki halászati EU-biztos. – A jövőben nem a hajók kivonásához adunk támogatást, inkább olyan projektekre fordítjuk a pénzt, amelyek valódi változást hoznak – hangsúlyozta. Az Európai Számvevőszék többször is bírálta már a közös halászati politikát, amiért a szabályokat a tagországok nem tartják be, az ellenőrzést végző hatóságok létszámhiánnyal küzdenek, a szankciók pedig erőtlenek. A halak közben egyre fogynak, de erre már ki ér rá (ki akar) odafigyelni?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás