Hirdetés
greenfo/MTI

Akár húsz centisre is megnőnek az eredetileg Afrikában honos csigák, melyek Miamiban garázdálkodnak. A mezőgazdasági szolgálat próbál megoldást találni az invázióra, mert a nyálkás jövevények az egész floridai mezőgazdaságot tönkretehetik.

– Ez valami vicc – gondolta Yolanda Garcia Burgos, amíg egy napon meg nem látta, hogy a háza külső falát vastag fekete csigaürülék borítja. A floridai mezőgazdasági minisztérium felügyelői segítségével egy hét alatt 583 puhatestűt szedett össze a kertjében. Miamiban a felügyelők összesen 35 ezer csigát gyűjtöttek be az invázió szeptemberi kezdete és január között.  Az elfogott példányokat a válságstáb laboratóriumába szállítják, ahol Mary Yong kutató tanulmányozza őket, és némelyikükön kísérletezik. A többit alkohollal teli vödörbe merítik, ahonnan a kukába kerülnek. Amikor a vödrök megtelnek, Mary a fagyasztóba teszi a megmaradt csigákat, ahol a hideg végez velük. Az afrikai óriáscsiga (Lissachatina fulica) hossza a húsz centimétert is elérheti, átmérője pedig a tíz centimétert. Több évig is élhet, van, amelyik a kilenc évet is megéri. Igen gyorsan szaporodik, évente 1200 petét rak le.

Senki sem tudja, hogy az egyik legnagyobb és legfalánkabb csigafaj hogyan került Miamiba. A Kelet-Afrikából származó csiga már elárasztotta Guadeloupe-ot, Martinique-ot, más karib-tengeri országokat és legutóbb Miamit. 1966-ban egy kisfiú három óriáscsigát tartott háziállatként, és a nagyanyja – belefáradva az unoka házi kedvenceibe – szabadon engedte őket. A három csigának 18 ezer utóda született, kilenc évbe és egymillió dollárba került kiírtotani őket.

Behozataluk az Egyesült Államokba külön engedély nélkül tilos, de az egyik afro-karibi vallás, a santeria sztárja a csiga. A csigák visszatérésének „az afro-karibi valláshoz lehet köze, vagy valaki hobbiállatként hozatta, és hagyta megszökni őket?” – tette fel a kérdést Mark Fagan, a floridai mezőgazdasági minisztérium szóvivője. Az ügyben vizsgálat indul, de egy válságcsoport addig is megkezdte a csigák irtását.

A puhatestűek bőséges nyálában előfordulhat egy féreg, amely nem halálos kimenetelű, de igen súlyos hasi fájdalmakkal járó agyhártyagyulladást idéz elő. Ráadásul az afrikai óriáscsiga igen falánk: étrendjén 500 növényfaj szerepel, a földimogyorótól a dinnyéig. Ha tartósan letelepednek, a szakértő szerint egész Florida mezőgazdaságát elpusztíthatják. A csigák télen a föld alá rejtőzve téli álomba merülnek, és csak gesztenyebarna, hosszában csíkos házuk tetejéről lehet felismerni őket. Az egészségügyi szakemberek remélik, hogy a tavaszi trópusi esők visszatérte előtt sikerül csökkenteni a populációt. Minden kertet vasfoszfát granulátummal kezelnek, amitől elmegy az étvágyuk, és abbahagyják a táplálkozást.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás