Hirdetés

Összesen csaknem 16 milliárd forintba került a vörösiszap-katasztrófa következtében károsodott mezőgazdasági területek helyreállítása. A Darányi Ignác Terv pályázataival is segíttik a vörösiszappal sújtott térség agrárvállalkozásait.

Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja a munkálatok lezárását követő tegnapi kolontári sajtóbejáráson közölte: az iszapömlést követő elsődleges becslések még 29-30 milliárd forintban határozták meg a kármentesítés költségeit, mert ezer hektárnyi talajcserével számoltak. Ez harminc centiméteres mélységben 3 millió köbméter föld elszállítását és pótlását jelentette volna. Ehhez képest sikerült a költségeket lefaragni, és a talaj károsodását magyar alapanyagokkal megakadályozni. A helyreállított területekről vett közel húszezer talajminta igazolja, hogy a földeken korlátozás nélkül bármit lehet termeszteni.

Csaba Attila, a kármentesítést végző Mecsekérc Zrt. képviselője elmondta, hogy a közbeszerzési eljárást követően láttak neki a munkálatoknak, jelenleg még az időjárási viszonyok miatt elmaradt hiánypótlást – füvesítés, fásítás, ideiglenes utak elbontása – kell elvégezniük. Környezetvédelmi módszerekkel 270 hektárnyi területet mentesítettek, további 400 hektárról távolították el a szennyeződést. A Natura 2000-es kiemelten védett úgynevezett "kiöntési területekről" további harminc hektárt állítottak helyre.

Az élővizekről elmondta, hogy 100 kilométeren végeztek mederkotrást, helyreállították a Torna-patak és a Marcal folyó kis- és nagyvízi medrét és partfalát, és a hozzájuk tartozó 10 műtárgyat. A kolontári mesterséges halastóból 21 ezer köbméter iszapot kellett kikotorni.
A Mecsekérc Zrt. 900 ezer köbméter szennyezett földet szállított vissza az ajkai timföldgyár területére, négy település több mint hatvan kiskertjében pótolták vissza a termőföldet. Feladatuk volt a devecseri kastélypark rekultivációja is, befejezték a 12 hektáros védett őspark füvesítését – számolt be Csaba Attila. (MTI)

A Darányi Ignác Terv pályázataival is segíttik a vörösiszappal sújtott térség agrárvállalkozásait

A kormány a helyreállítás befejezését követően sem hagyja magára a katasztrófa sújtotta településeket – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a helyreállított területek bejárását követő sajtótájékoztatón Devecseren.

Visszatért az élet a térségbe, az összes területet megtisztították, az új házak felépültek, fejlődnek a katasztrófa után telepített energianövények is. Az október 4-i gátszakadást követően a vidékfejlesztési tárca haladéktalanul megkezdte a mezőgazdasági károk felmérését és a kármentesítést. A minisztérium saját forrásainak átcsoportosításával 350 millió forintot biztosított a katasztrófával sújtott vállalkozások jövedelempótló támogatására. A gátszakadást követően mintegy 300 hektár termőterületről kellett összegyűjteni a vörösiszapot, a kármentesítés 800 hektáron zajlott. A munkagépekkel több mint 800 ezer köbméter szennyező anyagot gyűjtöttek össze,és szállítottak vissza a timföldgyár területén kijelölt lerakóhelyre. A külterületi mentesítés kiegészült a folyóvizek kotrásával, a Devecseri Kastélykert helyreállításával, a kolontári halastó tisztításával, a házikertek feltöltésével és a szennyezett fák törzsének megtisztításával.  Csúcsidőszakban 250 teherautó mozgott, ötven markoló volt a területen, és 14 helyszínen dolgoztak folyamatosan a szakemberek.

Fazekas Sándor biztató kezdeményezésnek nevezte a Devecser határában létesült tizenöt hektáros energiaültetvényt. Felhívta a figyelmet, hogy a korszerű bioenergia előállításához magyar növényfajták állnak rendelkezésre. Állami földterületek biztosításával a minisztérium támogatja a térségben induló Start munkaprogramot. A Darányi Ignác Terv pályázati forrásaival a tárca segíti a helyi termékeket értékesítő piacok kialakítását, a vállalkozások betelepülését.

Kérdésre válaszolva a miniszter tájékoztatott, hogy legalább egy éve egyeztet a tárca a katasztrófa sújtotta agrárvállalkozások kárenyhítéséről az Európai Unióval, de az újabb feltételek miatt késik a döntés. Reményei szerint néhány hónapon belül befejeződnek az egyeztetések és utána egyértelmű határozat születik az ügyben. A tárgyalások lebonyolításával Szabó Csaba miniszteri biztost, Glattfelder Bélát, a Fidesz Európa Parlamenti képviselőjét és Ékes Józsefet, a térség parlamenti képviselőjét kérte fel.

Összesen 68 mezőgazdasági vállalkozó nyújtott be mintegy 1,2 milliárd forintnyi kárigényt a megsemmisült terményekre, illetve állatállományra – mondta Szabó Csaba miniszteri biztos. Közölte: legalább háromszor előfordult, hogy az unió bizottsága a hatvan napos határidő 58. napján még három kérdést tett fel az ügyben.

Fazekas Sándor hangsúlyozta: megoldást kell találni az ajkai timföldgyár tározóinak kiporzására, a zöldhatóság intézkedési tervet dolgoz ki ennek érdekében. Hozzátette: a kiporzás a technológia váltás következménye, és a gyártól a tározóig tartó útvonalakat is érinti.
Zay Andrea, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője kifejtette: a hatóságok a jövő héten egyeztetnek a MAL Zrt. képviselőivel a gátak megerősítésének ütemtervéről és a kazetták rekultivációs tervének előkészítéséről. A tározók működését engedélyező Veszprémi Bányakapitányság minden munkálatot leállíttatott az ajkai timföldgyár területén.

A porszennyezést a zöldhatóság folyamatosan méri, a vizsgálatok szerint Devecser, Kolontár, és Somlóvásárhely területén nem történt határérték-túllépés – tájékoztatott Zay Andrea. Miniszteri utasításra a jövő héten a zöldhatóság állandó mérőállomást létesít a szélirányba eső területen. (VM sajtóközlemény)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás