Hirdetés

Az európai flották háromszor annyi halat képesek kifogni, mint amennyit a természet vissza tud pótolni. A Greenpeace Artic Sunrise hajója fülön csípte Mauritánia vizein a Maartje Theadora nevű, napi 200 tonna hal befogására és feldolgozására képes úszó „üzemet”.

Greenpeace-aktivisták fogadták az európai halászati igazgatókat Koppenhágában, akik azért gyűltek össze, hogy megvitassák az európai halászat jövőjét, az új halászati politikát. Az Európai Bizottság változtatni szeretne azon, hogy uniós pénzekből támogatják a világ tengereinek túlzott halászatát, s ebben élvezi a Greenpeace ritka támogatását is.

A dán elnökség az Európai Bizottsággal karöltve azért hívta össze a tagállamok halászati igazgatóit, hogy az EU Közös Halászati Politikájának reformján dolgozzanak. A dán miniszter mellett jelmezes Greenpeace-aktivisták fogadták az érkező szakértőket. Sőt, az aktivisták a mellékhelyiségekben lévő WCpapírt is kicserélték olyanra, melyen az a felirat áll, hogy „Húzzátok le a túlhalászatot!”.

Rodics Katalin, a Greenpeace regionális kampányfelelőse elmondta: „A felmérések és a tudományos adatok szerint az európai flották kétszer-háromszor annyi halat képesek kifogni, mint amennyit a természet vissza tud pótolni. Emiatt az európai tengerekben élő halállomány több mint 80 százaléka kritikus helyzetben van. Az európai halászflották saját tengereink kifosztása után most Nyugat-Afrika tengereiben folytatják kártékony tevékenységüket, megfosztva ezzel az ott élő helyi lakosságot egyik legfontosabb táplálékforrásától. Ha nem biztosítunk sürgősen „pihenő” időszakot a világ tengerei számára, akkor az óceánok nem tudják a jövőben biztosítani a fenntartható halászathoz szükséges állományokat.”

Hetek óta követi a Greenpeace Artic Sunrise hajója a hatalmas fenékkotró hálós hajómonstrumokat Nyugat-Afrika partjainál, hogy leleplezze, dokumentálja és lehetőség szerint megakadályozza az illegális halászatot. Az elmúlt napokban az Artic Sunrise fülön csípte Mauritánia vizein a ‘Maartje Theadora’ nevű, napi 200 tonna hal befogására és feldolgozására képes úszó „üzemet”, amelynek korábban megpróbálta megakadályozni már az európai vizekről történő kifutását is. A Dávid és Góliát harcban a Greenpeace-aktivisták kis csónakjaikkal utolérték a hatalmas halászhajót és több nyelven az oldalára festették a „fosztogató” feliratot. [1] Akcióikkal azt szeretnék elérni, hogy minél több európai állampolgár és döntéshozó szembesüljön azzal, hogy mi zajlik a szegény országok vizein az európai adófizetők pénzének támogatásával.
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás