Hirdetés

Moritz volt az utolsó medve, amely az osztrák Alpokban született, ám tavaly már nem akadtak a nyomára, így vélhetően végleg eltűntek a barna medvék a területről – vélekedett Christian Pichler, a WWF Ausztria munkatársa.

Az Északi Mészkő Alpokban élő medvékkel évek óta foglalkoznak a kutatók. Nem is csoda, hiszen három állatot a WWF egyik programja keretében engedtek szabadon a térségben még 1989 és 1993 között. Azért eresztettek el csak három medvét, mivel az közismert volt, hogy a területen élt egy hím medve, amely még 1972-ben tűnt fel az erdőkben.

1989 és 2010 között legalább 35 medve élt a térségben. „Bár 20 éven át dolgoztunk a program sikeréért és a medvepopuláció megmentéséért, mégis az orvvadászoknak köszönhetjük, hogy 20 medvénk eltűnt. Másrészt az sem volt előnyös, hogy kevés medvével kezdtük a munkát” – mondta el Christian Pichler.

A medvepopuláció az Alpok azon részén élt, ahol Ausztria, Olaszország és Szlovénia közös határai húzódnak, és ahol a szlovén Dinári-hegyek becsatlakoznak az Alpok vonulataiba. A medvék közül főként a fiatal hímek vándoroltak gyakorta Szlovénia déli részei felé, ám ezekre az állatokra többször vadászok lőttek rá, mivel Szlovéniában egy bizonyos kvótáig a jogszabály engedte ezt. Sőt az elmúlt tíz évben, az addig megengedettnél is több medvét lehetett célkeresztbe venni Szlovéniában, mivel az elvándorló állatok egyre gyakrabban kerültek konfliktusba méhészekkel és állattenyésztőkkel.

„Mindannyian bízunk benne, hogy ez nem jelenti az egész medvetörténet végét az osztrák Alpokban, csupán egy szomorú fejezetet zárunk le. Reméljük, hogy a következő fejezet sokkal pozitívabb lesz és újra medvék élnek majd a területen” – tette hozzá Dalibor Dostal, az European Wildlife igazgatója. A WWF osztrák, olasz német, svájci és francia tagjai közösen dolgoznak egy újabb, barnamedvéket mentő stratégián. Három hónapon belül már elő is állnak a kész tervvel.

A témáról itt olvashat bővebben.
 

Kapcsolódó anyagok:

Eltűntek a Beszkidek medvéi

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás