Hirdetés
greenfo/MTI

Mindössze 4 szavazat híján, de megbukott az amerikai szenátusban az a republikánus kezdeményezés, hogy az Obama-kormány halasztó döntését megkerülve mégis engedélyezzék a Keystone XL olajvezeték megépítését Kanadától a Mexikói-öböl partvidékéig.

Az Obama-kormányzat környezetvédelmi aggályokra hivatkozva januárban utasította el a TransCanada Keystone XL elnevezésű, 7 milliárd dollár értékű csőprojektjét, amely a kanadai Alberta tartományból 2700 kilométeren át szállította volna az olajat a texasi finomítókhoz.
A szenátusban a demokraták vannak többségben, de csütörtökön 11-en közülük a republikánus indítványra szavaztak, amely szerint a kőolajvezeték új munkahelyeket teremtene és javítana az Egyesült Államok energiabiztonságán. Barack Obama elnök személyesen lobbizott párttársainál a projekt jóváhagyása ellen, amely így az elfogadáshoz szükséges 60 helyett végül csak 56 támogató szavazatot kapott.

A csővezetéknek a washingtoni kormány általi elutasítása nem végérvényes, ám annak bejelentése nyomán éles vita bontakozott ki az amerikai belpolitikában. Obamát azzal vádolták meg, hogy a várható gazdasági előnyök helyett a környezetvédőknek kedvezett a választás évében. Az Obama-kormányzat arra hivatkozva utasította el a Keystone XL megépítését, hogy a republikánusok által rákényszerített szűk határidő miatt nem volt ideje elkészíttetnie a hatástanulmányt arról, milyen hatással lenne a vezeték a nebraskai Sandhills régió érzékeny környezetére.

A TransCanada február végén bejelentette egy 780 kilométer hosszú kőolaj-vezetéket kíván megépíteni Oklahomától Texasig, amely valójában – ha megkapja a jóváhagyást – a Keystone XL egyik végszakasza lesz.  Mivel a 2,3 milliárd dollár értékű tervezett csővezeték nem lépi át a két ország határát, annak megépítéséhez nincs szükség külön elnöki engedélyre, de be kell szerezni hozzá a szövetségi minisztériumok és az érintett államok kormányainak, valamint önkormányzatainak beleegyezését. A tervek szerint jövőre elkészülő vezetéknek az a feladata, hogy javítson az oklahomai Cushing olajtárolója körüli szűk szállítási keresztmetszeten.

A Fehér Ház üdvözölte a rövidebbik vezeték tervét. A TransCanada bejelentette: reméli, hogy a Keystone XL-t teljes hosszában is meg fogja tudni építeni. A cég közölte, hogy együttműködik Nebraska állam vezetésével a környezetvédelmi szempontból érzékeny terület elkerülése érdekében.

Kapcsolódó anyagok:

Nem adják fel az olajvezetékesek

Obama elnapolta az olajvezeték megépítését

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás