Hirdetés
greenfo/MTI

Tucatnyi orangután lelete halálát egy égetéses erdőirtásban Szumátra északi részén. Az indonéz hatóságok két pálmaolaj-cég ellen indítottak nyomozást, amelyeket azzal vádolnak, hogy egy tőzegláperdő nagy területeit égették le, hogy teret nyerjenek ültetvényeik számára.

Helyi természetvédők közlése szerint a Tripa erdőben mintegy száz orangután pusztult el, ezzel számuk kétszázra apadt – írta a Der Spiegel internetes kiadása. Az év végére az összes emberszabású eltűnhet a területről. A szumátrai orangutánok számát 6600-ra becsülik.

Az égetéses erdőirtás tiltott tevékenység Indonéziában, tíz év fegyházzal és csaknem 230 millió forintnyi összeggel büntethetik. Ennek ellenére széleskörűen elterjedt az erdők égetése, amellyel gyorsan nagy területhez lehet jutni. A tőzegláperdők esetében, mint ahogy Tripában is, eközben különösen sok üvegházhatású széndioxid keletkezik, mivel nem csupán a fák, hanem a talaj is elég méteres mélységben.

A megvádolt vállalkozások állítólag 1600 hektárt (16 négyzetkilométert) égettek el. A cégek elutasították a vádat, és a helyi gazdálkodókat tették felelőssé.

Április elején természetvédők elvesztették azt a pert, amellyel meg próbálták megakadályozni, hogy a PT Kallista Alam pálmaolajcég engedélyt kapjon a Tripa erdő egy 1600 hektáros területének kiirtására és ültetvénnyé alakítására. A bíróság bejelentette, hogy nem illetékes az ügyben, döntését azzal indokolva, hogy a feleknek először meg kellett volna próbálni peren kívüli egyezséget kötni. Amennyiben a bíróság korábban közölte volna, hogy nem illetékes, közvetlenül be lehetett volna nyújtani a keresetet egy magasabb fokú szervhez – bírálta az esetet Ian Singleton biológus, a Szumátrai Orangutánvédelmi Program vezetője.
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás