Hirdetés
Forrás: origo.hu

A botrányt kavart május eleji hír megjelenése óta eltelt három hét alatt sem korrigálta a vidékfejlesztési tárca volt államtitkárát lejárató állításait az MTI. Ángyán most helyreigazítást követel, annál is inkább, mert a hírt azóta részben korrigálta a távirati iroda, az Ángyán Józseffel kapcsolatos részeket azonban nem.

A botrányt kavart május eleji hír megejelenése óta eltelt három hét alatt sem korrigálta a vidékfejlesztési tárca volt államtitkárát lejárató állításait az MTI. A hírügynökség egy ismeretlen, aznap létrehozott blogra hivatkozva hozta hírbe Ángyán Józsefet. A politikus eddig az MTI vezérigazgatójától és a médiahatóság elnökétől is hiába kérte az ügy kivizsgálását. Az origo birtokába került levél tanúsága szerint most helyreigazítást követel, annál is inkább, mert a hírt azóta részben korrigálta a távirati iroda, az Ángyánnal kapcsolatos részeket azonban nem.

Négy nappal ezelőtti helyreigazítása, illetve korábbi híre állításainak helyreigazítását kérte az MTI vezérigazgatójától az origo birtokába került levél tanúsága szerint Ángyán József, a vidékfejlesztési minisztérium januárban lemondott államtitkára. A távirati iroda a politikus szerint ugyanis szombaton hiányosan – a személyét ért rágalmakat nem érintve – korrigálta annak a május 2-i hírének az állításait, amely egy aznap létrehozott ismeretlen blog "Kinek a zsoldosa Ángyán József "című, azóta is egyetlen bejegyzésére hivatkozva próbálta lejáratni a volt államtitkárt.

A földbérleti pályázatokkal kapcsolatos gyakorlatot az elmúlt hetekben többször is bíráló fideszes politikusról az említett blog állításait átvéve egyebek mellett azt írta akkor a bejegyzést átvevő MTI, hogy az államtitkár azért távozott a tárcától, mert "két kommunista haverját" korábban felmentette a vidékfejlesztési miniszter, emellett lepsényi érdekeltségekkel bíró "csendestársaként" jellemezték a földügyeket ugyancsak többször bíráló Élőlánc mozgalom elnökségi tagját, Ács Sándornét.

A távirati iroda május 19-i helyreigazítása ugyanakkor csak az Ács Sándornéra vonatkozó részekről állította, hogy azokat valótlanul közölte, az Ángyán Józsefet érintőket nem korrigálta. Az origo birtokába került levél tanúsága szerint a volt államtitkár jogi lépéseket helyezett kilátásba, amennyiben az MTI nem tesz eleget a helyreigazítási kérelmének.  Ángyán József az MTI-hír megjelenése után egyébként közleményben utasította vissza a blog, illetve az azt idéző távirati iroda állításait, és Belénessy Csabának, az MTI vezérigazgatójának írt levélben követelte az ügy kivizsgálását.

Mivel azonban két hét alatt semmilyen visszajelzést nem kapott, a múlt héten a médiahatóság elnökétől kérte az ügy kivizsgálását.

A Népszava keddi cikke szerint egyébként megkereste az ügyben a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot, az MTVA azonban mindössze annyit válaszolt a lap megkeresésére, hogy "az ügyben nem történt szabályszegés, ezért nem kellett felelősségre vonni egyik kollégát sem".

A posztjáról januárban távozó Ángyán József lemondását egy a zöldszervezeteknek írt levelében nem hivatalosan azzal indokolta, hogy "a társadalom túlnyomó többsége által támogatott programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és volt tsz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre", illetve, hogy "az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig (…) és magam, munkatársaim, valamint az emberekkel közösen kidolgozott Nemzeti vidékstratégiánk e zsákmányszerzés útjában álltunk".

A volt államtitkár azóta több nyilvános fórumon és írásban is többször kifejtette, hogy több megye példáján is beigazolva látja év eleji gyanúját, miszerint a kormányprogramban megfogalmazott céllal szemben, amely a helyi, kis családi gazdálkodókat kívánta helyzetbe hozni a földpályázattal, a Nemzeti Földalap által meghirdetett területek 75 százalékát a megnevezett célcsoport helyett Fidesz közeli nagyvállalkozók és politikusok érdekeltségei nyertek.

Kapcsolódó anyagok:

Helyreigazított az MTI Ángyán ügyben

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás