A rovat kizárólagos támogatója

A balesetet elszenvedett fukusimai atomreaktor közelében begyűjtött rovaroknál és utódaikon mutációkat fedeztek fel- közölték ma japán kutatók. Szerintük elképzelhető, hogy a sugárzás más állatfajokra is hatással volt, de korai lenne még következtetéseket levonni.

A sugárzásnak lárvakorukban kitett boglárkalepke-félék családjába tartozó Pseudozizeeria mahanál mintegy 12 százalékánál találtak a kutatók abnormalitásokat, például kisebb szárnyat vagy sérült szemet. A rovarokat jóval az érintett zónán kívül, laboratóriumban szaporították tovább, és az utódok 18 százalékánál is hasonló problémák bukkantak fel – ismertette Otaki Dzsodzsi kutatásvezető, a japán délnyugat részén található okinavai Rjukju Egyetem professzora. Hozzátette, a pillangók harmadik nemzedékében 34 százalékra emelkedett a mutánsok aránya, annak ellenére, hogy a szülőpárok egyike minden esetben érintetlen populációból származott.

További 240 pillangót is begyűjtöttek a kutatók tavaly szeptemberben, hat hónappal a katasztrófát követően. Ezek utódainál 52 százalék volt az abnormalitások aránya, ami Otaki szerint "kiemelkedően magas arány". Ezt az eredményezhette, hogy belülről és kívülről is sugárzásnak voltak kitéve az elfogyasztott szennyezett élelem és a légkör sugárszennyezettsége miatt.  Otaki összehasonlító vizsgálatot is végzett Okinavában. Alacsony sugárdózisnak tett ki a balesetben egyébként érintetlen pillangókat, és a teszt hasonló arányban eredményezett abnormalitásokat.

"Arra a következtetésre jutottunk, hogy a fukusimai atomerőműből kibocsátott sugárzás károsította a pillangók génjeit" – összegezte Otaki. A kutató ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy eredményeiket nem lehet közvetlenül alkalmazni más fajokra, vagy akár az emberre. Kutatócsapatával mindenesetre tovább folytatják a vizsgálatokat, más állatokkal is terveznek hasonló teszteket.

A szigetországot 2011 márciusában földrengés és szökőár sújtotta, majd a természeti katasztrófa nukleáris balesetet okozott a Fukusima Daiicsi atomerőműben, ahol három reaktor megsérült.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás