Hirdetés

Az Amerikából származó kártevő nyálkává változtatja a dió burkát, és ehetetlenné teszi a termést. Nálunk tavaly bukkant fel, és azóta rohamosan terjed: immár Zala megyében is megjelent, kiirtása pedig a hatóságok szerint lehetetlen.

Zala megyében is megjelent a diófákat károsító nyugati dióburok-fúrólégy – közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága. A kártevő gyorsan terjed, és mivel teljes felszámolására nincs lehetőség, a legfontosabb feladat terjedésének visszaszorítása.

A talajvédelmi igazgatóság növényvédelmi zoológusa szerint a kártevő gyors terjedését azért nehéz megakadályozni, mert a diófák többsége szétszórtan nő. Zala megyében mintegy 44 hektárnyi területen található összefüggő dióültetvény, de rengeteg diófa nő a házi kertekben, fasorszegélyként a közutak, földutak mentén, a parkokban, erdős területeken.

Az egyik leghatékonyabb védekezési mód, ha a fertőzött dióburkokat elégetik, vagy a fák alját fóliával letakarják, mert ezzel meg tudják akadályozni, hogy a dióburok-fúrólégy lárvája a talajba kerüljön – mondta a szakember.

Így eszi meg a dióburkot a fúrólégy lárvája   NÉBIH/P. Legros, Eppo GalleryÍgy eszi meg a dióburkot a fúrólégy lárvája NÉBIH/P. Legros, Eppo Gallery
 

A kártevő nyár közepén, a még zöld színű dió termésburkára rakja a tojásait, és egy nőstény akár 400 tojást is lerakhat. A termésfelületen – a zöldburkon – ekkor még csak apró, fekete pontok, szúrásnyomok figyelhetők meg. A tojásból kifejlődő lárvák a külső zöldburok húsából táplálkoznak, ezért a burok elnyálkásodik, elfolyósodik, később megbarnul, megfeketedik. A termésburok rátapad a dió kemény héjára, megpenészedik, vagy idő előtt lehull a fáról, így a termés fogyasztásra alkalmatlanná válik.

Az Amerikában honos dióburok-fúrólégy az 1980-as években került Európába. Magyarországon az első példányokat 2011-ben, Kőszeg környékén találták meg a Nyugat-Magyarországi Egyetem szakemberei. A kártevőt a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal 2012 nyarán azonosította.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás