Az USA új fúrási technológiák segítségével óriási gáz- és olajkészletekhez férhet hozzá saját területén, és ezzel látványosan csökkenteni tudja külső energiafüggőségét. Hogy hat mindez a megújuló energiaforrások további terjedésére? Valószínűleg nem jól.
Sokszor játszott már világtörténelmi szerepet egy-egy technikai újítás, legyen szó termelési módszerekről, haditechnikáról vagy éppen az írott szöveg sokszorosításáról. Valami hasonló van most is éppen kibontakozóban az energetika terén. Az USA új fúrási technológiák segítségével óriási gáz- és olajkészletekhez férhet hozzá saját területén, és ezzel látványosan csökkenteni tudja külső energiafüggőségét. A folyamat az USA helyzetét erősítheti Oroszországgal vagy a közel-keleti olajexportőrökkel szemben. Az viszont egy másik kérdés, hogy mindez hogyan hat majd a megújuló energiaforrások további terjedésére. Valószínűleg nem jól.
Hidrosztatikus repesztésnek, angolul „Frackingnek” hívják az amerikai siker titkát jelentő eljárást. Az úgynevezett palagáz- vagy palaolaj-készleteket ezzel a módszerrel nyerik ki a mélyen lévő kőzetrétegekből. Az eljárás lényege, hogy óriási nyomás mellett vegyszeres, homokos vizet pumpálnak a több ezer méter mélységbe fúrt lyukakba. Ez a nagynyomású víz nyeri ki a kőzetrétegekben rejlő gáz- és olajmolekulákat. A módszernek köszönhetően annyival olcsóbbá vált a kitermelés, hogy most már olyan készletekhez is hozzá lehet jutni gazdaságos úton, amelyeket korábban csak értelmetlenül magas költségek árán lehetett volna a felszínre hozni.
Az USA-n valóságos új aranyláz uralkodott el, sorra alapítják az új eljárást alkalmazó cégeket, és a gázkitermelés 34 százalékát már most a palagáz teszi ki. Az olcsóbb kitermelési módszer egyfelől nagy értékben csökkentheti az Oroszországtól való függést, amit a Gazprom visszaeső nyeresége már most jelez. Másfelől az alacsonyabb gázár az USA gazdaság számára is jótékony „kenőanyagként” szolgál, hiszen csökkenti a termelési költségeket, vagyis növeli a versenyképességet. Mindez csak tavaly 100 milliárd dollár előnyt jelentett az amerikai ipar számára. Ami miatt pedig a közel-keleti olajexportőrök, vagy Venezuela is vakarhatja a fejét: az USA kormánya összesen 1500 milliárd hordó nagyságú olajkészletet azonosított Utah állam alatt, amely nagyjából annyi, mint a jelenleg ismert teljes globális olajtartalék. Igaz, ennek kinyeréséhez még a hidrosztatikus repesztés technológiáját is tovább kell fejleszteni.
Mindenesetre Washingtonnak igencsak megnőhet a mellénye az új felállásban. Először is nem lesz már szükség méregdrága pénzért védeni a Hormuzi-szorosban vonuló tankereket a Perzsa-öbölben, amelyek eddig létfontosságúak voltak az ellátás szempontjából. Másrészt Kína is rosszabb helyzetbe kerülhet, hiszen Peking továbbra is függeni fog a Közel-Kelettől, viszont az útvonal biztosításához nincs akkora katonai ereje, mint az USA-nak. Harmadrészt pedig Putyin orosz elnök tárgyalási pozíciói is jelentősen romlanak, ha esetleg visszaesnek a gázexportból származó bevételek.
Mindez nagyon szép, de kell itt legyen valami bökkenő. Európában például, ahol szintén jelentős palagáz- és palaolaj-készletek vannak, több ország a kitermelés környezetromboló következményei miatt ódzkodik a hidrosztatikus repesztéstől, máshol, például Magyarországon a gazdaságosság is kérdéses. Az EU maga pedig továbbra sem tudja eldönteni, hogy van-e pozitív hozadéka az ilyen módszereknek, úgyhogy a tagállamokra bízta az ezzel kapcsolatos döntést.
A környezetvédelmi szempontokon biztosan sokáig el lehetne vitatkozni, mert a palagáz hívei is számos ellenérvvel szolgálnak az aggodalmakra. Ami viszont elég valószínűnek tűnik, az az, hogy az USA új energetikai „forradalma” nem használ a megújuló források térnyerésének. Az USA-ban a zöld energiatermelés népszerűségének a növekedése egészen más alapokon nyugodott, mint Európában. Washingtont szeme előtt elsősorban az ellátásbiztonság és a külső függés csökkentése lebegett, és nem annyira a lakosság jelentős részében mélyen gyökerező környezettudatosságnak való megfelelési kényszer, mint ahogyan az több európai államban is megfigyelhető. Így pedig az sem lesz meglepő, ha a zöld irányba mutató kényszerítő tényezők gyengülésével a lelkesedés is alábbhagy. Hiszen a palagáz politikai és gazdasági szempontból is azonnali előnyökkel jár, és a demokráciákban általában a választási ciklus a legfontosabb időhorizont.
És persze maradt még egy érdekes kérdés. Vajon mi a helyzet az olyan, Magyarországhoz hasonló államokkal, ahol valamilyen megfontolásból elvetették a palagáz vagy palaolaj ötletét, viszont a megújuló források kiépítése sem halad érdemben? Ők mitől várják az energetikai problémák megoldását?
