A rovat kizárólagos támogatója

Elkezdődött az előkészítő munka az Európai Unió Tanácsában a neonikotinoid növényvédő szerek betiltása érdekében, Magyarország ellenzi a lépést – közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A Greenpeace korábban a méhekre veszélyes vegyi anyagok használatának azonnali tilalmára szólította fel Fazekast.

Korábban több tagállam is azt állította, hogy ezek a szerek felelősek a tömeges méhpusztulásokért. Fazekas Sándor szerint ugyanakkor nehezen lennének pótolhatóak ezek a vegyszerek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy biztonságosan lehessen vetőmagot termelni. A miniszter elmondta: főleg nyugat-európai méhészek állítják, hogy ezek a szerek veszélyesek a méhállományra, de "nekünk ilyen tapasztalatunk nincsen" – tette hozzá. Szerinte a termelés biztonsága érdekében fontos lenne, hogy ezek a vegyszerek továbbra is felhasználhatóak legyenek.

"Ellenezzük a betiltást, hiszen nem pótolhatóak ezek a vegyszerek" – tette egyértelművé a magyar álláspontot a szakminiszter, aki – mint fogalmazott – nem látja bizonyítottnak, hogy a vegyszerek és a méhpusztulás között összefüggés lenne. A miniszter azt szeretné, hogy ezeket a szereket Magyarországon a jövőben is lehessen használni. Az ugyanis nem dőlt még el, hogy a neonikotinoid növényvédőket uniós szinten tiltják be, vagy az erről szóló uniós jogszabály a tagállamokra bízza majd a döntést, és ki-ki maga dönthet majd a szerek betiltásáról.

A hétfői tanácsülés napirendjén a közös agrárpolitika, azon belül is a közvetlen kifizetések, agrártámogatások rendszerének átalakítása, egységesítése is szerepelt. Az Európai Bizottság Fazekas Sándor szerint csökkentené a munkaigényes állattenyésztés és kertészet támogatását, de a miniszter elmondta, hogy több tagállamnak, a többi között Magyarországnak is az az érdeke, hogy a támogatások mérséklése ne legyen túl jelentős, és minél lassabban valósuljon meg. "Fontos, hogy az újonnan csatlakozott tagországok termelői is hasonló feltételeket élvezzenek, mint a korábbi tagországok" – vélekedett a miniszter, aki a tanácskozást követően arról is beszámolt, hogy felvetődött a jelenlegi, úgynevezett SAPS támogatási rendszer működésének pár évvel történő meghosszabbításának lehetősége is, de ennek részletei majd márciusban dőlhetnek el. A miniszter azt is elmondta, hogy Magyarország is támogatja azt az osztrák javaslatot, amely arra irányul, hogy az úgynevezett környezetvédelmi célterületekbe azok a területek is számítsanak bele, amelyeken fehérjenövényeket, például szóját termesztenek. Fazekas szerint ez ösztönözné a fehérjenövények termesztését Európában, ami csökkenthetné az importszója-függést, és a talaj állapotát is javíthatja. (MTI)
 

A méhekre veszélyt jelentő vegyszerek korlátozására szólított fel nemrég a Greenpeace. A zöld szervezet követelése egybecseng az európai méhészeti szervezetek álláspontjával; hátterében az európai hatóság és számos kutatócsoport tanulmányainak eredményei állnak. Több vezető kutatóintézet tanulmánya is rámutatott az elmúlt években, hogy a világszerte tapasztalható méhpusztulások, méhkolónia összeomlások mögött a neonikotinoid csávázószerek terjedése áll. Az imidacloprid hatóanyag kockázatait például a Harvard School of Public Health mutatta ki. Részletek korábbi cikkünkben >>>

Kapcsolódó anyagok:

Természetes alkotóelem-e a GM-növény pollenje?

Csípnék a méhek a minisztert, ha védené őket

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás