A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: hirado.hu

Az agresszív túlhalászat néhány cápafajt a kihalás felé sodor. Boris Worm, a vizsgálat vezetője és a Dalhousie Egyetem biológusprofesszora szerint az elemzés azt mutatja, hogy évente 15 cápából egyet halászok pusztítanak el. „Az uszonyok iránti egyre nagyobb igény a cápákat egyre védtelenebbé teszi.”

A cápák pusztulásáról elérhető adatok és a nem jelentett, illegális kifogások becslései alapján a kutatók úgy becsülik, hogy 2000-ben 100 millió, míg 2010-ben 97 millió cápát öltek meg. Mivel azonban a kutatók számára nem áll rendelkezésre elegendő adat a cápafogásokról, az éves cápapusztulás valós aránya szerintük akár 63-273 millió között is mozoghat.

A cápákat húsukért, májolajukért, porcukért és értékes uszonyukért halásszák. Ez utóbbit levágják – sok esetben még az élő állatokról -, majd levesben használják fel, mely ősi és igen értékes ínyencségnek számít Kelet-Ázsiában. Mivel a cápák lassú növekedési és szaporodási rátát mutatnak, populációiknak nehéz lehet a visszatérés ilyen nagyarányú veszteségek után. A szakemberek szerint a cápapopulációk megtizedelése aggasztó, mivel csúcsragadozókról van szó, amelyek segítenek kiegyensúlyozni a világ óceánjainak ökoszisztémáit. Mike Heithaus, a Floridai Nemzetközi Egyetem biológusa elmondta, a tigriscápákkal végzett vizsgálat során kiderült, hogy amennyiben egyedszámuk lecsökken, kaszkádeffektust idéz elő az ökoszisztémában, amely végigszáguld egészen a tengeri növényekig.

Március 3-án 177 ország több száz delegáltja kezdte meg tárgyalását Bangkokban a washingtoni egyezmény (CITES) égisze alatt. A napirenden öt cápafaj – óceáni fehérfoltú, heringcápa és három pörölycápafaj – fokozott kereskedelmi védettsége is szerepel. Eme fajokat uszonyuk miatt vadásszák.

A cápáknak a szakemberek szerint némi „PR-problémájuk” is van, mely nem tesz jót túlélési esélyeiknek. Egy tavalyi vizsgálat kimutatta, hogy a médiahírek nagy része emberek elleni cápatámadásokról szól, és nem tükrözi azt, valójában mennyire ritkák az ilyen esetek. 2012-ben például 80 megerősített cápatámadás történt világszerte, ebből azonban csak hét volt halálos – mutatták ki. Az új tanulmányról a Marine Policy online folyóirat számolt be.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás