A rovat kizárólagos támogatója

Az LMP írásbeli kérdésben vár választ Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztertől arra, hogy a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. április elején miért mondott fel egy tízmillió euró összköltségvetésű uniós projektet.

Erről Lengyel Szilvia, a párt politikusa, független országgyűlési képviselő beszélt Budapesten újságíróknak. Azt mondta, az LMP emellett kikéri a brüsszeli pályázat anyagát, valamint a nonprofit társaság felügyelőbizottsági jegyzőkönyveit és határozatait, hogy természetvédelmi szakértőkkel áttanulmányozzák azokat.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a lemondott projekttel nem a természet károsításával jöhettek volna létre új munkahelyek, mint a győri Audi esetében, hanem éppen ellenkezőleg, a környezet védelmével. A pályázat elsősorban az állattartást segítette volna, ezerháromszáz szürkemarha, kétszáz bivaly és ötszáz birka vásárlásának támogatásával, valamint a közösségi legeltetés megvalósításával – fejtette ki Lengyel Szilvia, hozzátéve, mindez közvetlenül harminc új munkahelyet eredményezett volna.

A képviselő szavai szerint egyelőre csak találgatni tudnak, miért mondták le a pályázatot, ugyanakkor számukra nagyon úgy tűnik, hogy egy állami termőföld-haszonbérlet pályázat áll az ügy hátterében, a Hortobágyi Nemzeti Park tulajdonában álló 120 ezer hektár termőföldből ugyanis újabb 15 ezer hektár kerülhet állami haszonbérletbe. Ennek a területnek több mint fele, nyolcezer hektár eddig a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. kezelésében volt – mondta.

A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. március 1-jén kinevezett új menedzsmentje korábban azzal indokolta a pályázat lemondását, hogy a projekt 2012. szeptemberi kezdése óta eltelt fél évben gyakorlatilag semmi sem történt, a pályázatot pedig jogi értelemben átgondolatlanul, előkészítetlenül nyújtották be, illetve az időközben bekövetkezett jogszabályi változásokat sem vették figyelembe. (MTI)

A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. korábbi vezetőjét Gencsi Zoltánt alaptalanul hurcolták meg.

A jelenlegi igazgató Szabó Csaba egyben a Vidékfejlesztési Minisztérium földügyi miniszteri biztosa, akinek jelentős szerepe volt a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ellehetetlenítésében.

Kapcsolódó anyagok:

3 milliárdról mondott le a hortobágyi génmegőrző

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás