A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

December 1-jétől az egész Európai Unióban korlátozzák három úgynevezett neonikotinoid rovarirtó szer alkalmazását.

Elfogadta ma az Európai Bizottság azt a határozatot, amelynek értelmében december 1-jétől az egész Európai Unióban korlátozzák három úgynevezett neonikotinoid rovarirtó szer alkalmazását, amelyeket ártalmas találtak a méhekre – jelentette be Frédéric Vincent, a brüsszeli testület egészségügyi és fogyasztóvédelmi kérdésekért felelős szóvivője.  A korlátozás a klotianidin, az imidakloprid és tiametoxám nevű szerekre vonatkozik, december 1-jén lép hatályba, és két éven belül, vagy amint új tudományos adatok látnak napvilágot, felülvizsgálják.

"Megígértem, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság által azonosított kockáztatok miatt mindent meg fogok tenni, hogy garantáljam méheink védelmét" – hangsúlyozta Tonio Borg fogyasztóvédelmi és egészségügyi uniós biztos, aki rámutatott, hogy a méhek nemcsak mézet állítanak elő, de ennél fontosabb, hogy a növények beporzásának nyolcvan százalékát is ezek a rovarok végzik el. Ingyen és bérmentve, természetes úton – hangsúlyozta a máltai politikus.
A bizottság által kiadott közlemény azt is ismerteti, hogy a tagállamok hatóságainak szeptember végéig kell módosítaniuk vagy visszavonniuk a szerek alkalmazására kiadott engedélyeket, a meglévő készleteket pedig november 30-ig lehet felhasználni. A tilalom nem vonatkozik az üvegházi vagy a virágzás utáni felhasználásra, ahol vagy amikor a méhek nem kerülhetnek tömegesen érintkezésbe a szerekkel.
A bizottság kiemeli, hogy az intézkedés a testület méhvédelmi stratégiájába illeszkedik, amelynek keretében a többi között az EU társfinanszírozást nyújt tagállami méhészeti programok támogatásához és tanulmányok elvégzéséhez, hogy kiderüljön, mi okozza a méhek pusztulását.

A szerek betiltását Magyarország kifejezetten ellenezte, arra hivatkozva, hogy Magyarországon semmilyen tudományos bizonyíték nincs arra, hogy ha a rovarirtó szereket az előírásoknak megfelelően használják, akkor bármilyen jelentős fenyegetést jelentenének a méhállományra, emellett viszont ezek a vegyszerek, amelyeket a vetőmagok csávázásra használnak, hogy a földbe vetett magvak védettek legyenek a kártevő rovaroktól, egyáltalán nem, alig vagy csak nagyon nehezen pótolhatóak a mezőgazdaságban. A bizottság közleménye ismerteti, hogy a többi között ezek a rovarirtó szerek is felelősek lehetnek az európai méhállomány csökkenéséért, de élősködők, kórokozók, más mérgező anyagok vagy akár környezeti tényezők, így a klímaváltozás vagy az élőhely és táplálék hiánya is okozhatja a méhpopuláció megcsappanását.

Április végén már megírtuk, hogy többségi támogatást kapott a méhgyilkos vegyszerek korlátozásáról szóló európai bizottsági javaslat. Hiába szervezkedett vegyipari multik szekerét tolva Magyarország a tilalom ellen.

Kapcsolódó anyagok:

A multik helyett ma a méheknek kedveztek

Mérgezzük őket, pedig felbecsülhetetlen munkájuk

Mi vagyunk az EU egyik legnagyobb méztermelője

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás