Hirdetés

A magyar származású Tom Szaky cége a TerraCycle, egy éve kezdte meg működését hazánkban. A TerraCycle célja, hogy eltörölje a szemét fogalmát. A korábban nem, vagy nehezen újrahasznosítható hulladék feldolgozásához országos rendszert építettek ki.

Az összegyűjtött hulladékot a zöld vállalat különböző termékekké alakítja. A több mint 20 országban, 20 millió ember részvételével összegyűjtött sokmilliárd egység szemét feldolgozásával a TerraCycle több mint 1500 különböző terméket hozott létre.

Az OzoneNetwork Egyenlítő c. műsorának mai vendége Tom Szaky elmondta 2012 rekordév volt a TerraCycle számára. Ez volt egymás után a kilencedik év, hogy a cég növekedő bevételt ért el, valamint elindította az első olyan újrahasznosító programot a világon, amely a leggyakrabban eldobott hulladék egyikét, a cigarettacsikket célozza meg.

A Terracycle több mint 20 országban van jelen, első magyarországi akciójuk tavaly, a Föld napján indult. A zöld vállalat budapesti irodája, amellett, hogy otthont ad a Terracycle informatikai csoportjának, Kelet-Európa menedzsment- központjává is vált. Idén júniusban pedig Csikk Brigád címmel Magyarországon is elindult a cég cigarettacsikk-gyűjtési és újrahasznosítási akciója. Az akcióval lehetővé válik a cigarettacsikkek és a cigaretta műanyag csomagolásainak teljes körű újrahasznosítása. Az összegyűjtött cigarettacsikkekből apró műanyag pelleteket készítenek, amelyek olyan ipari termékek előállítására alkalmasak, mint például raklap vagy hamutartó.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás