A nagy területen pusztító vegetációs tüzek az elmúlt években egyre gyakrabban jelentkeznek, komoly kihívás elé állítva a természetvédelem, az erdőgazdálkodók, és a katasztrófavédelem apparátusát egyaránt.
A Duna-Tisza közén az elmúlt két évtizedben jelentős természetvédelmi és vagyoni kárt okozó tüzek között tartjuk számon az 1993-as bócsai, a 2000-es orgoványi, a 2003-as jakabszállási és a 2007-es kéleshalmi tüzeket, melyek közül az első kettő elsősorban homoki gyepeket, borókás-nyárasokat, míg utóbbi kettő ezeken túl erdészeti kezelésű fenyveseket is érintett, nem egyszer több száz hektáros kiterjedésben. 2012-ben a bugaci ősborókást majdnem teljes egészében elpusztította a 890 ha-on lángoló tűz, és még abban az évben a bócsai borókás is újra kigyulladt. A napokban az Örkény és Tatárszentgyörgy közötti táborfalvi lőtéren kapott lángra a borókás, és kisebb kiterjedésben fenyő-ültetvények. Bugacon, noha a kilenc négyzetkilométeres terület nagy része két nap alatt leégett, a fellángolások miatt mégis öt napig volt érvényben a kiemelt, V. fokozatú riasztás. A legfrissebb tűzesetnél, a táborfalvi lőtérre egy hét alatt négyszer kellett kivonulniuk a tűzoltóknak nagy erőkkel az újra és újra fellobbanó tűz okán.
A legszárazabb homoki területeinken kialakuló évelő nyílt homokpusztagyepek és a velük mozaikoló borókás-nyárasok, valamint számos hozzájuk kötődő ritka növény- és állatfaj túlnyomórészt Magyarországon, ezen belül is a Duna-Tisza közén fordul elő, így megőrzésükben hazánknak kulcsszerepe van. A XIX.-XX. századi intenzív homokfásítások után épen maradt, a korábbi kiterjedésük töredékére zsugorodott állományaiknak azonban közel harmada leégett az utóbbi két évtizedben. Ezek a tüzek a gyepekben rendszerint nem okoznak helyrehozhatatlan károkat, azonban a borókások esetében a regeneráció hosszú évtizedeket vehet igénybe, akár egy évszázadig is eltarthat. A boróka rossz csírázási aránya, lassú növekedése miatti rossz helyreállási esélyeket tovább rontják az Amerikából, Ázsiából behurcolt özönnövények (selyemkóró, bálványfa, fehér akác), amelyek gyors terjedésük révén rövid idő alatt is képesek kiszorítani az őshonos növényeket.
Ég a Bugaci Ősborókás
A képre kattintva galéria nyílik.
Alföldi viszonylatban a telepített fenyvesek mellett azonban épp a borókás-nyárasok a legtűzveszélyesebb élőhelyek, ráadásul oltásukat nehezíti, sőt kisebb-nagyobb foltokban szinte lehetetlenné teszi a rossz átláthatóság, a nehéz megközelíthetőség (helyismeret hiánya, kevés út, a mély homokban elakadó járművek, esetenként járhatatlanul sűrű cserjések); az igen gyorsan és nagy lánggal égő borókák, fenyők; az alattuk felhalmozódó tűavar, ami napokkal a tűz után is képes izzani, majd újra fellobbanni; valamint a gyakran igen erős szél.
Tűzveszélyességük, nehézkes oltásuk, természeti értékeik, és lassú regenerációjuk miatt homokterületeink őshonos növényzetét kiemelt figyelemmel szükséges kezelni. Annál is inkább, mert a kialakuló tüzek nagyrészt emberi gondatlanságra vezethetőek vissza! Ne dobjunk el csikket, minden esetben tartsuk be a tűzgyújtási tilalmat, illetve az azon kívüli időszakban is kizárólag kijelölt helyeken rakjunk tüzet, és győződjünk meg róla, hogy azt megfelelően eloltottuk-e. Erdőgazdálkodóként hosszabb távon érdemes a nagy kiterjedésű, zárt erdőtömböket gyepterületekkel megszakítani, a fenyves ültetvényeket cserjesávokkal elválasztani, valamint fokozatosan hazai elegyes, lombos fafajú erdőkre cserélni. Javasolható továbbá az erdei legeltetés visszaállítása tűzveszélyesebb erdőállományokban, a felhalmozódó szervesanyag eltávolítása érdekében.
Kérjük, amennyiben gyep-, illetve erdőtüzet észlelnek, értesítsék a területileg illetékes Nemzeti Park Igazgatóságot is (a Kiskunsági NPI ügyeleti telefonszáma: +36-30/555-6171). A helyszínre érkező természetvédelmi őr hatékony segítséget nyújthat a Tűzoltóságnak a helyszínen való tájékozódásban.
Kapcsolódó anyagok:
