A rovat kizárólagos támogatója

Martfűn több mint egy hete gyűlik a szemét, mert az eddigi szemétszállítást végző cég felmondta a szerződést az önkormányzattal, új szolgáltatóval pedig a hiányos jogi szabályozás miatt nem kötött szerződést. Saját hatáskörben viszont csak hónapok múlva kezdhetik meg a szemétszállítást. A katasztrófavédelem kijelölte a kényszerszolgáltatót – aki ma elkezdte a munkát.

Felmondta a Remondis Kft. 2013. január 23-án, 6 hónapos felmondási idővel a hulladékszállításra kötött szerződését Martfű önkormányzatával. A cég a hulladékgazdálkodási törvényre hivatkozott, ami olyan terheket ró a cégre, amitől a szolgáltatásuk veszteségessé válna idéntől. Ezek részben abból adnódnak, hogy az új törvényben szerepel egy úgynevezett lerakási díj, plusz a kötelező rezsicsökkentés miatt 10 százalékkal kevesebb lakossági hozzájárulást kérhettek volna.  Kiss Edit polgármester szerint a cégnek indoklási kötelezettsége van, amihez csatolnia kellett volna a gazdasági számításait is a felmondáshoz, de ezt nem tették meg. Az önkormányzat tárgyalt is a céggel egészen májusig, de a polgármester szerint csak vállalhatatlan feltételekkel folytatta volna a szolgáltatást. A cég azt szerette volna, ha valahogyan kompenzálja az önkormányzat az új törvény és rezsicsökkentési kötelezettség miatti kiesést: vagy úgy, hogy emelnek a szemétdíjon, tehát a lakosságtól több pénzt kérnek, vagy úgy, hogy a város pótolja a kieső pénzt.

A polgármester szerint ez konkrétan évi plusz kétmillió forintot jelentett volna, amit szerinte az önkormányzat csak úgy egy magáncégnek nem adhat oda, ha nem kap attól komoly részletes gazdasági számításokat, hogy mi indokolja a konkrét összeget. A szemétszállítást pedig azért nem tudták megoldani július előtt, mivel ahhoz közbeszerzést kell kiírniuk, amit a hiányos jogi szabályozás miatt nem tudtak megtenni. A közbeszerzés kiírása alól egyetlen dolog mentesíti az önkormányzatot, ha saját feladatkörben oldja meg a hulladékgazdálkodást, ezért végül a város úgy döntött, maguk oldják meg.

Az önkormányzat ezért először a saját tulajdonában lévő nonprofit kft. tevékenységi körét kibővítette, majd elkezdte beszerezni a szükséges engedélyeket, és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség minősítését. Ehhez azonban egy csomó dolog szükséges: saját telephely, ahol a konténereket tárolják, autók a szállításhoz, öltöző, ügyfélszolgálati iroda, stb. A polgármester szerint ez, ha minden jól megy körülbelül 3-4 hónap, tehát legkorábban októberben vagy novemberben kezdhetik el a szolgáltatást. Ez körülbelül 38 millió forintjába kerül az önkormányzatnak, ezután viszont saját számításaik szerint, ha nem is lesz nyereséges a hulladékgazdálkodás, de veszteséges sem, tehát több kiadással nem jár majd.

A szemétszállítást a városban 24-én hagyták abba, és már 19-étől elkezdte a cég összeszedni a saját kukáit. Így a város egyes részeiről már több mint egy hete nem vitték el a szemetet, aminek látható és érezhető nyomai vannak. Az önkormányzatnak gondoskodnia kellett saját kukák és szemeteszsákok vásárlásáról. Ezeket csak a belvárosi, lakótelepi részen helyezték el, mivel ezekben a lakásokban nincs nincs több napi szemét tárolására lehetőség. A családi házaknál azonban csak zsákokat osztottak ki és arra kérték a lakókat ne tegyék ki az utcára azokat addig, amíg nem tudják elszállítani.
Forrás és FOLYTATÁS az indexen >>>

Mától újra van szemétszállítás Martfűn

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője tegnap közérdekű szolgáltatóként a többségében önkormányzati tulajdonú Remondis Szolnok Zrt.-t jelölte ki arra, hogy elszállítsa a hulladékot Martfűről, ahol július 24. óta nem viszik el a háztartásokban, intézményeknél, vállalkozásoknál összegyűlt szemetet. Varga Béla tűzoltó alezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató szolnoki sajtótájékoztatóján elmondta: a szolgáltatót a személyi és tárgyi feltételek megléte és a szabad kapacitás alapján jelölte ki, a határozat ellen fellebbezésre nincs lehetőség.  A szolgáltató kijelölésénél a katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője a július 27. óta hatályos kormányrendelet szerint járt el. A határozatot azonnal végre kell hajtani, a kijelölés az új közszolgáltatási szerződés megkötéséig, legfeljebb kilenc hónapos időtartamra szólhat – közölte Varga Béla.

Lits László, a Remondis Szolnok Zrt. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a feladatot a társaság magától értetődően vállalta, mert "nem szerettük volna, hogy a martfűi lakosok tovább szenvedjenek a helyzettől, mivel elmondásuk szerint rengeteg szemét van a településen". Bejelentette, hogy az utcákon lévő szemét gyűjtéséhez már csütörtökön hozzálátnak, a gyűjtőedényeket pedig hetente háromszor, először pénteken, majd hétfőn és szerdán ürítik ki. Lits László egy kérdésre válaszolva jelezte, a szolgáltatás díjáról előzetes kalkuláció még nem készült, utólagos elszámolás lesz, a lakosoknak a vonatkozó jogszabályok alapján kell majd fizetniük. (MTI)

Kapcsolódó cikkek:

A hulladéktörvény elleni tiltakozásként traktorokkal és szemétgyűjtő edényekkel zárták le a Zala megyei Bocskán helybéliek és környékbeli települések lakosai több mint kétszáz méter hosszan a 74-es főút egy sávját a napokban. Részletek >>>

A kormányzat készül a „selejt bosszújára”: a közigazgatási tárca (KIM) a közelmúltban olyan körlevelet küldött a településeknek, amelyekből kiderül, hogy a kabinet szerint – a kormánytöbbség által frissen elfogadott jogszabályok nyomán – a hulladékkezelés a következő hónapokban számos településen el fog lehetetlenülni.

Kapcsolódó anyagok:

Hulladékgazdálkodási simicskásítás

Hulladékos törvényi minősítés

Itt a kampány rezsicsökkentés

A kormányzat összeomlásra számít a hulladékkezelésben

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás