Hirdetés
greenfo/MTI

Nem tett eleget környezeti terhelése visszaszorítása érdekében a két legnagyobb olajipari cég Kínában, ezért most beruházásaik visszatartásával büntetik őket – adta hírül a South China Morning Post hongkongi napilap.

A környezetvédelmi minisztérium bejelentette: határozatlan időre felfüggeszti az állami olajtársaság (CNPC) és a bevétele alapján a legnagyobb állami kézben lévő vállalat, a Sinopec új beruházásainak jóváhagyási procedúráját. Időlegesen nem indíthatnak finomító projekteket, meglévő létesítményeiket pedig nem újíthatják fel és nem bővíthetik.
A tárca azért bünteti a cégeket, mert azok nem tettek eleget korábban vállalt, a környezeti terhelésük visszafogását érintő célkitűzéseiknek.

A CNPC nem csökkentette vízszennyezése mértékét, a Sinopec ezen felül légszennyezését sem mérsékelte kellőképpen. Utóbbi vállalat júniusban károsanyag-kibocsátása miatt már a kínai újságok címlapjára került, emiatt ugyanis – állami vállalatról lévén szó ritkaságnak számító módon – komoly büntetés megfizetésére kötelezték. A vállalatot a Zsenmin Zsipao azzal is megvádolta a héten, hogy több mint másfél évtizeddel ezelőtti kibocsátási normák szerint működik, s hogy ezt leplezze, környezetterhelési adatainak meghamisítására is képes.

A környezetvédelmi minisztérium nyár elején nagyszabású környezetvédelmi kampányt hirdetett, melynek keretein belül belül a hatóságok a lég- és talajvízszennyezőkre csapnak le, s – hangsúlyozta a tárca – a bűnösökön túl az azokat fedezni igyekvőket is felelősségre vonják majd. Külön figyelik majd a tartományi kormányok tevékenységét, s azokat, melyek nem tesznek körzetükben tapasztalt helyzet javítására megfelelő intézkedéseket, illetve kézzel fogható eredményeket, figyelmeztetni fogják. A környezetszennyezésben pedig akármilyen módon részt vevő hivatalnokokat a hatályos fegyelmi szabályoknak megfelelően felelősségre vonják.

Egy május végi beszédében Hszi Csin-ping kínai elnök a legfelsőbb szinten figyelmeztette a kormány politikája ellen ható hivatalnokokat, mondván, ha azok a környezetet súlyosan szennyező projekteket fogadnak el, "egész életükben" felelni fognak döntésükért. A kelet-ázsiai ország legfelsőbb vezetésének ülésén Hszi azt is elismerte: a környezetszennyezés kérdése a kínai lakosság egyik legnagyobb aggodalmává nőtt ki magát, Kína pedig nem fejlesztheti tovább gazdaságát a környezet rovására.
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás