A rovat kizárólagos támogatója

Mi, e nyílt levelet aláíró szervezetek és személyek elfogadhatatlannak tartjuk a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) döntését, melynek alapján a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ez év november 1-jétől egyetlen hektár állami föld bérletére sem lesz jogosult az eddig általa művelt területből. Ez egyenlő az európai hírű biogazdaság és népfőiskola halálos ítéletével. Az LMP és az Együtt-PM is kiállt Kishantos mellett.Tiltakozz Te is!

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ a magyar és a német kormány megállapodása alapján jött létre 21 év munkájának eredményeként a biogazdálkodás és az ehhez kapcsolódó oktatás támogatása érdekében. Ez a nonprofit szervezet egy európai szinten is egyedülálló programot valósított meg az elmúlt időszakban. A legszigorúbb minősítésű (BioSuisse) biogazdálkodást folytat az adott területen, és az ebből befolyó összeget népfőiskola működtetésére fordítja. Ami itt megvalósult, az pontosan a kormány által kidolgozott és elfogadott Nemzeti Vidékstratégia céljait tükrözi. A magyar vidéknek ilyen központokra lenne szüksége ahhoz, hogy működésükkel, tudásukkal segítsenek abban, hogy mezőgazdasági termelésünk hosszú távon fenntarthatóvá, jövedelmezővé váljon. Kishantos a tiszta, vegyszermentes mezőgazdaságot, egészséges táplálékunkat, a közösségi érdekeknek az egyéni érdekek fölé helyezését képviseli Magyarországon.

A kishantosi gazdaság 452 hektár állami földterületen folytatta tevékenységét – a korábbi kormányközi megállapodás alapján – melynek bérleti joga 2013. október 31-én lejár. A földterület jövőbeni hasznosítására a Magyar Állam képviseletében az NFA már tavaly meghirdette a területeket. Az eddig eredményesen működő egységes területet tíz részre szabdalták. Ezek mindegyikére természetesen a kishantosi biogazdaság is benyújtotta pályázatát, hiszen a jövőben is szeretné folytatni mintaértékű nonprofit tevékenységét. Az NFA azonban úgy döntött, hogy új, zömében nem helyben lakó „gazdálkodók” és egy gazdasági társaság kapják a területeket. Egyetlen négyzetcentimétert sem hagytak az eddig példásan működő Kishantosi Vidékfejlesztési Központnak, ellehetetlenítve ezzel további működését. Még az NFA belső ellenőrzése szerint is nagyrészt szubjektív és nem szakmai szempontok szerint történtek a döntések az állami földek pályázatainak ügyében. A határozathozatali folyamat átláthatatlan, a pályázatok titkosak, így az NFA-nak nem sikerült eloszlatnia azt a gyanúnkat, hogy az eljárást a háttérből manipulálták.

 

Nem hagyhatjuk, hogy az évtizedek óta a közösséget szolgáló Központ öncélú politikai csatározások martalékává váljon. Követeljük a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ területeit érintő földbérleti pályázat eredményének megsemmisítését! Felszólítjuk a Nemzeti Földalap vezetését, hogy a korábbi pályázatot érvénytelenítse, bontsa fel a már megkötött szerződéseket és biztosítsa a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ további működését! Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter úrtól és Orbán Viktor miniszterelnök úrtól elvárjuk, hogy biztosítsák a Nemzeti Vidékstratégia elveinek gyakorlati megvalósítását.

Jelen levelet aláírók kijelentjük, hogy minden eszközt felhasználunk, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ tovább folytathassa az egész társadalom érdekében végzett, nemzetközileg is elismert tevékenységét.

A fenti nyílt levélhez várjuk további civil szervezetek, valamint magánszemélyek csatlakozását a savekishantos [kukac] gmail [pont] com drótlevélcímen.

Budapest, 2013. október 2.

Föld Színház Műhely
Gazdálkodó Családok Egyesülete
Greenpeace Magyarország Egyesület
Krétakör
Levegő Munkacsport
Magyar Agrár-Környezetgazda Egyesület
Magyar Madártani- és Természetvédelmi Egyesület
Magyar Népfőiskolai Társaság
Magyar Természetvédők Szövetsége
Szövetség az Élő Tiszáért
Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége
WWF Magyarország
 


Az Együtt – PM támogatja a kishantosi biogazdaság szétrombolása ellen tiltakozó civileket
A Greenpeace és további civil szervezetek nyílt levélben kérik a vidékfejlesztési minisztert, hogy érvénytelenítse a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ halálos ítéletét jelentő földpályázatok eredményeit. Az Együtt – PM támogatja a civil tiltakozást, és kikéri a pályázatok értékelési pontszámait a Földalapkezelőtől. Miközben Magyarországon az ökológiai termesztésbe vont földterület folyamatosan csökken, most újabb 452 hektárt hasít ki belőle az állami földet új földesurainak elosztogató kormány. A több mint két évtizedes múltú, nonprofit Kishantosi Vidékfejlesztési központ területét tíz részben pályáztatták meg, ám egyiket sem nyerték meg a Központ eddigi működtetői, mivel nem volt feltétel az ökológiai művelés. Helyettük nagyüzemekben érdekelt, vagy mezőgazdasági termelést eddig nem folytató cégek kapták meg az értékes, vegyszermentes földterületeket.
Az Együtt – PM szerint elfogadhatatlan, hogy a Fidesz kormány a haverok földéhsége miatt tönkretegye a hazai ökológiai gazdálkodás legfontosabb szakmai bázisát, egy fenntartható mezőgazdaságot oktató, vegyszermentes biotermékeket előállító mintagazdaságot! Ezért csatlakozunk a tiltakozó nyílt levelet aláíró szervezetekhez, a kormányváltás után pedig gondoskodunk róla, hogy ne maradjanak föld nélkül azok, akik az ökológiai gazdálkodás alapjait Magyarországon megvetették.
Szabó Rebeka országgyűlési képviselő
Szél Bernadett az Európa Tanácsban is kiállt a kishantosi ökogazdaságért


Szél Bernadett, az LMP társelnöke az Európa Tanács közgyűlésén kritizálta a kormány agrárpolitikáját, példaként hozva fel a kishantosi ökogazdaság tönkretételét.

Az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatban jelenleg az egyik legnagyobb kihívást a globális élelmiszer-kereskedelem illetve a határok nélküli európai élelmiszerpiac jelenti és ezt a sokasodó európai élelmiszer-biztonsági botrányok is jelzik – hívta fel a figyelmet a politikus. Európa szerte távolodunk az élelmiszer-önrendelkezés és a föld mint közösségi erőforrás fölötti rendelkezés lehetőségétől: kialakult és egyre gyorsuló ütemben terjed egy torz, nagybirtok-centrikus birtokszerkezet, amelyben a támogatások és kedvezmények zömét lefölöző agrár-oligarchák elsősorban nagy ökológiai lábnyomú exportra termelést végeznek.  Szél Bernadett elmondta, hogy ez a folyamat Magyarországon is jellemező, ez történt a Kishantosi Vidékfejlesztési Központtal, a magyar ökológiai gazdálkodás egyik szellemi bölcsőjével és gyakorlati műhelyével: a kormány november 1-vel elvette a központ 20 éve vegyszermentesen művelt földjeit, ráadásul még azt is “elfelejtette” előírni, hogy az új földhasználók is ökogazdálkodók legyenek, vagyis kezdődhet az érintett földek vegyszerezése és műtrágyázása.

Strasbourg, 2013. október 4.

 Szél Bernadett
az LMP társelnöke, frakcióvezető-helyettes

Kapcsolódó anyagok:

Mentsük meg Kishantost!

A földmutyi likvidálja a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaságot

Sóval hintik be a kishantosi biogazdaságot

Halál Kishantosra – annyi az ökológiai gazdálkodás fellegvárának

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás