A rovat kizárólagos támogatója

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ 21éve a biogazdálkodás és az ehhez kapcsolódó oktatás hazai fellegvára. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet döntése alapján november 1-jétől egyetlen hektár állami föld bérletére sem lesz jogosult az eddig általa művelt területből. Az európai hírű ökogazdaság megmaradásáért civil szervezetek által megfogalmazott petícióhoz most Ángyán József is csatlakozott. Tiltakozz Te is!

Kedves Barátaim! 
A döbbenetes kormányzati lépések miatti nagy-nagy szomorúsággal, ám a rangos civil szervezetek által megfogalmazottakkal mélységesen egyetértve örömmel tölt el, hogy a közjó megvédése érdekében végre mozdulni látszik a társadalom. Magánemberként, fenntartható agrár- és vidékfejlesztéssel immáron több mint 35 éve foglalkozó egyetemi tanárként, az MTA doktoraként, ma független országgyűlési képviselőként, de a jelenlegi kormány vidékstratégiájának kidolgozását 20 hónapon keresztül irányító, volt parlamenti államtitkárként is csatlakozom a 20 éve a közjó szolgálatában álló, közhasznú, noprofit szervezetként működő Kishantosi Vidékfejlesztési Központ brutális likvidálása ellen megfogalmazott nyílt levélhez.

Magam is mindent kész vagyok megtenni azért, hogy a Nemzeti Vidékstratégiában is megfogalmazott tájközpont-koncepció mintaszervezete, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ, annak a csernozjom övezetben egyedülálló, nemzetközi rangú ökológiai mintagazdasága és erre épülő felnőttképzési, népfőiskolai programja folytatódhasson, és a közös földvagyonunkból e minden elemében a közjót szolgáló, példaértékű tevékenységhez az állam legalább földterületet biztosítson.

Egyidejűleg teljes szolidaritásomról biztosítom azt a nagyszerű közösséget, a Központ kollektíváját, azokat a hűséges embereket, akik a lelkiismeretük szavára hallgatva, legjobb szakmai tudásuk és meggyőződésük szerint, a körülvevő – a Központ által ezidáig használt állami földekre is régóta ácsingózó, szemet vető – durva rablóprivatizációs közegben is mindvégig kitartottak, mindenkor a magyar vidéket, a falut, a helyi közösségeket szolgálták.

Egyúttal felszólítom Magyarország miniszterelnökét és vidékfejlesztési miniszterét, hogy Kishantos ügyében – akárcsak az egyéb botrányos állami földbérleti ügyekben – indítson haladéktalan vizsgálatot, hozza teljes terjedelmében nyilvánosságra az NFA Ellenőrző Bizottsága – elmúlt évi, ezen ügyekkel foglalkozó – saját vizsgálatának jegyzőkönyvét, semmisítse meg a kishantosi földbérleti pályázati eredményeket, és juttasson haladéktalanul földet a közös földvagyonunkból a – közhasznú tevékenységet közmegelégedésre és magas színvonalon, a közjó szolgálatában végző – nonprofit Kishantosi Vidékfejlesztési Központnak.

Dr. Ángyán József
2013 október 7.

 

Csatlakozz te is. A fenti nyílt levélhez várjuk további civil szervezetek, valamint magánszemélyek csatlakozását a savekishantos [kukac] gmail [pont] com drótlevélcímen.

Itt tekinthető meg a folyamatosan bővülő aláírók listája.

Kapcsolódó anyagok:

El a kezekkel a kishantosi biogazdaságtól! – nyílt levél

Mentsük meg Kishantost!

A földmutyi likvidálja a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaságot

Sóval hintik be a kishantosi biogazdaságot

Halál Kishantosra – annyi az ökológiai gazdálkodás fellegvárának

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás