Hirdetés

Gumiszabállyal és utólagos engedélyeztetéssel könnyítené meg egy tavasszal beterjesztett fideszes törvényjavaslat a talajvíz kiemelését és felhasználását. A Magyar Narancs cikke szerint amellett, hogy ez az ügyeskedőknek kedvez, a talajvíz-készlet gyors feléléséhez vezethet.

A Magyar Narancs tegnapi száma egy alapos riportban dolgozta fel, mi lenne, ha elfogadnák a Vízgazdálkodási Törvény azon módosításait, melyeket Győrffy Balázs és Jakab István fideszes képviselők jegyeznek. Mivel a két benyújtóban a Nemzeti Agrárkamara, illetve a Gazdakörök elnökeit tisztelhetjük, ezért a módosítás megvalósulására elég nagy az esély. Ahogy mi látjuk, a törvényjavaslat már átjutott a mezőgazdasági bizottságon, és most a fenntartható fejlődés bizottsága előtt fekszik már június óta.
De miben is áll ez a törvénymódosítás?

A lényeg, hogy a törvény szövege kiegészülne az alábbi ponttal:

Az 50 méteres talpmélységet meg nem haladó, — parti szűrésű-, karszt- vagy rétegvízkészlet igénybevétele nélkül — kizárólag talajvízkészletet igénybe vevő, mezőgazdasági öntözési célt szolgáló kút létesítését, üzemeltetését és megszüntetését a külön jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelelően a vízügyi hatósághoz kell bejelenteni .

Ennek célja az indoklás szerint az, hogy „létesíteni kívánt és már üzemeltetett kutak bejelentése, illetve utólagos legalizálása egyszerűbb vízügyi hatósági eljárás keretében történhessen, úgy hogy ez a gazdálkodókra nézve ne jelentsen valós terhet”.

A Magyar Narancs által megkérdezett szakértők egybehangzó véleménye szerint a törvénymódosítás – az ellenőrizhetőség fenntartásának hangoztatása mellett – gyakorlatilag „tudomásul venné az elmúlt években, évtizedekben illegálisan létesített vízkutak létét”, a módosító által ígért ellenőrzésre meg a hatóságnak – ez egy korábbi, de a témába vágó népszabadságos cikkből is kiderül – egyszerűen nincs elegendő erőforrása.

És mi ezzel a baj?

A javaslat a Magyar Narancs szerint több szempontból is nagyon rossz irányba vinné el a vízgazdálkodást. Pontokba szedve:

A szövegben található pontatlanságok kedveznek az ügyeskedőknek. Így például a „mezőgazdasági öntözési cél” rengeteg mindent jelenthet egy kertes ingatlan esetében. Nem tudni, mi lesz például azokkal a kutakkal, melyekkel gyakorlatilag a kertes házakat látja el folyóvízzel – ezek száma Magyarországon százezrekre rúg. Ezek a háztartások a vízdíjak megspórolása mellett – aránytalanságot előidézve – a szennyvizet ugyanúgy a csatornába folyatják, mint mások.

A legsúlyosabb probléma az, hogy környezetvédők szerint a vízkiemelés szabaddá tétele a szárazság által fokozottan sújtott területeken – például a Kiskunságban – nagyon fel fogja gyorsítani a talajvízszint elmúlt években tapasztalható folyamatos csökkenését.
A kútfúrás bátorítása teljesen szembemegy azzal a szakmai- és politikai konszenzussal, mely a talajvízkészlet megőrzése érdekében az átfutó csapadék- és folyóvizet hasznosító módszereket bátorítaná.

A fúrt kutak számának növelése, a jelenlegi kutak fokozottabb kihasználása az öntözés céljára hosszútávon nem járható út, a cikk által idézett Szongoth Gábor szakértő szerint a hazai vízfelhasználás 70 százaléka így is a mezőgazdaságra megy el. A jelenlegi szórófejes módszerrel a növényekhez eljuttatott víz 35-40 százaléka pedig egyszerűen elpárolog azelőtt, hogy a gyökérhez lejutna.

Az utólagos bejelentés lehetősége a Magyar Vízkútfúrók egyesülete szerint előidézné az illegális kutak „ugrásszerű terjedését” a professzionálisan fúrt, egészségre, talajra veszélyt nem jelentő kutak kárára. Magyarországon így is évente 5000 új kút létesül, ennek tizedénél van csak rendben az adminisztráció. A rendezés valóban jó törekvés, de valamiféle gyors és olcsó előzetes engedélyeztetésre lenne szükség.

Azt már csak mi tennénk hozzá, hogy a vízkészlet megőrzését egyébként a Nemzeti Vízstratégia is előírja: „vízkészlet a nemzet közös örökségét képezi, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége”

Az eredeti cikk egyenlőre csak a nyomtatott Magyar Narancsban olvasható  "A szabad kútfúrás veszélyei – Könnyen jön, gyorsan megy" címmel- ebből szemlézett az  index.hu

Kapcsolódó anyagok:

Zavaros talajvizek – elfúrt lobbiérdekek

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás