A rovat kizárólagos támogatója

Miközben egyre több a kérdés a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 3 milliárdos somogyi napelem-tendere körül, az uniós pénzt osztó szervezet továbbra is titkolja az adatokat, amelyekből kiderülhetne hogy kik a felelősök azért, hogy egy KEOP-os pályázaton csak olyan cégek nyerhettek, amelyek a pályáztató szervezethez vagy annak volt vezetőjéhez köthetők.

Miután az atlatszo.hu felhívta a figyelmet a Környezet és Operatív Program egyik napelemes tenderének gyanús momentumaira, az NFÜ bejelentette hogy Lázár János felfüggesztette a támogatói döntéseket, és óvodák felújítárára csoportosították át a pénzt. Mintegy 3 milliárd forintról van szó, amit olyan, a közelmúltban alapított vállalkozások nyerhettek el, amelyek közül az egyik az NFÜ volt vezetőjének, Petykó Zoltánnak egykori üzlettársának tulajdonában van, míg a másik az NFÜ által is alkalmazott ügyvédi irodáé. A nyertesek zöme a KEOP pályázat elnyeréséig érdemi tevékenységet nem folytatott, további jellemzőjük, hogy alkalmazottaik nincsenek, ahogyan céges e-mail címük sem.

Az Átlátszónak két, a piacra rálátó, és az árakat ismerő forrás egymástól függetlenül úgy nyilatkozott, hogy az állami támogatás összege bőven fedezte volna a teljes beruházást. Ami azért érdekes, mert az NFÜ a pályázat alapján csak a projekt 60-70 százalékára ad pénzt. "Igazából az a baj egésszel, hogy 500 kWp-t 210 millió forintból lehet telepíteni, tehát a támogatás összege minden esetben fedezi a megvalósítás minden költségét. Így mindenki tud vállalkozni, hogy más fedezi az építést, aztán várjuk a hozamot. Egy ekkora erőmű hozama évente 16 millió forint. És nem kerül semmibe. Egyedül az MPV 147M-s projektjét tartom reálisnak” – fogalmazott forrásunk, aki maga nem páyázott.  Ennél egy kicsit magasabb árat mondott másik forrásunk, de a következtetése ugyanez volt. "Ezek gyakorlatilag 500 kilowattos erőművek, csak a villamossági engedélyeztetési szabályozás miatt vannak picit 500 alá méretezve, mert úgy egyszerűbb az engedélyeztetés. Egy 500 kWp körüli teljesítményű erőmű piaci áron 250 millió forint körül meg kell, hogy álljon mindennel. Engedélyezési eljárásokkal, alkatrészek, munkadíjak, hálózati csatlakozási kiépítések – egészen a kerítésig és védelmi rendszer kiépítéséig.”

Névtelenséget kérő NFÜ-s forrásaink szerint a lépéssel Lázár egy korrupciós ügyet vétózott meg. Ám hiába nyújtottunk be közérdekű adatigénylést, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség továbbra sem adja ki Lázár vétójának teljes szövegét és az elkaszált pályázat bírálóbizottságának névsorát. Ehelyett az NFÜ csak egy szűkszavú közleményt küldött, melyből csupán annyi derült ki, hogy a weboldalukra "hibás adatok" kerültek, illetve, hogy Lázár János felfüggesztette az összes döntést. Az MTI-nek viszont már azt mondták, hogy "heteken belül várhatóak a végleges döntések".

Az NFÜ egyre zavarosabb, önellentmondásos nyilatkozatokat tesz. További érdekességek az atlatszo.hu-n >>>

 

Kapcsolódó anyagok:

Napelemes mutyi NFÜ pályázat

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás