Immár az Orbán-kormány negyedik költségvetését tárgyaljuk, és ez az első olyan büdzsé a sorban, ahol nem csökken kézzelfoghatóan a környezet- és természetvédelemre szánt állami források mennyisége. Ettől azonban még tény, hogy a kormány uralkodásának egyik legnagyobb vesztese a környezetvédelem.
Azt persze így sem állíthatnánk, hogy a kormány lemondott a természeti értékeinkről: épp ellenkezőleg, azon van, hogy még a kormányváltás előtt minél többet hazatalicskázhasson belőle – lásd például a nemzeti parki állami földek kiosztását vagy a Normafa esetét.
Első pillantásra talán megnyugtató, hogy a környezet- és természetvédelmi intézményrendszerre szánt költségvetési keret 2014-ben már nem zsugorodik tovább. Ez azonban azt is jelenti, hogy egy többszörösen megnyírt, év közbeni zárolásokkal tovább apasztott finanszírozási szintet konzervál a kormány, amelyről többszörösen bebizonyosodott, hogy nem alkalmas a környezeti és természeti értékeket őrző hatóságok és intézmények rendeltetésszerű működtetésére.
A hulladékgazdálkodás támogatása 3 milliárddal (12,7-ről 9,7 milliárddal) csökken – összegszerűen ez a legnagyobb csökkenés a költségvetés zöld fejezetein belül. A visszalépésnek szintén nem látjuk az indokát, hiszen a szelektív gyűjtés és a hasznosítás az állami beavatkozás nyomán gyakorlatilag összeomlott: miközben sosem látott mennyiségű pénzt szed be az állam a gazdaság szereplőitől termékdíjak és egyéb hulladékos adók formájában, évek óta nem volt ilyen alacsony a visszagyűjtött és feldolgozott hulladék mennyisége (a hasznosításra vonatkozó adatok gyűjtése és közzététele pedig még soha nem volt ennyire trehány és áttekinthetetlen).
A költségvetési tervezet egyébként kifejezetten árulkodó abból a szempontból, hogy maga a kormány vallja be benne: nem tudja megoldani a saját maga által létrehozott hulladékkrízist. Ennek jele a hulladékos közszolgáltatások (vagyis a települési hulladékkezelés) összeomlásának megakadályozásra betervezett ötmilliárdos keret – ilyen célra korábban sosem kellett pénzt félretenni a büdzsében.
A természetvédelmi kártalanítások megoldatlansága a magyar állami környezet- és természetvédelem egyik legnagyobb, legalább másfél évtizedes adóssága. A különféle korlátozások, illetve az azokhoz kapcsolódó potenciális kártalanítási jogcímek egyre szaporodnak, ugyanakkor a kártalanításra szánt költségvetési keret egyre zsugorodik – a 2014-es költségvetés tervezetében 2-ről 1,5 milliárd forintra. Ennek semmilyen ésszerű indoka nem látszik. Mivel a kormányban nincs egyetlen a környezeti szempontok érvényesítésére késztetést és bátorságot érző tényező sem, aki a hasonló aránytalanságokat szóvá merné tenni, az ellenzékre marad ez a feladat: a PM módosító javaslatokkal próbálja elérni, hogy a környezet- és természetvédelmi címszóval beszedett tíz- és százmilliárdoknak legalább egy töredékét arra fordítsák, amiért az adófizetőktől ezt a pénzt elveszik – esetünkben például természetvédelmi kártalanításra.
A Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtására 108 helyett 81 milliót szán a költségvetés – ezt abból a szempontból érthetőnek tartjuk, hogy a kormány valójában nem is hajtja végre és számtalan ponton megsérti az országgyűlési határozattal elfogadott, 2014-ig érvényes NKP-t, a megoldás azonban szerintünk nem az amúgy is nevetséges pénzügyi keret további faragása, hanem a jogsértő állapot felszámolása és az NKP-ban foglaltak szisztematikus megvalósítása lenne. Tanuljuk meg ezt a szép kifejezést: a „zárolás bázisba építése”. Magyarán, amit a tavalyi forrásból elvettek, azt idén már meg sem ígérik.
Bántóan hiányzik ugyanakkor a tervezetből az Országos Környezeti Kármentesítési Program, amelynek az ismert, nagy környezeti kockázatú szennyezőforrások felszámolása lenne a rendeltetése. Borsodban a napokban egy egész régió ivóvízszolgáltatása lehetetlenült el egy évek óta ismert szervesoldószer-szennyezés miatt. Úgy tűnik, annyival még nem teljesít jobban Magyarország, hogy az ilyen és hasonló, tömegesen meglévő veszélyhelyzetek megelőzésére és kezelésére is jusson pénz a költségvetésből (azt meg csak zárójelben tennénk hozzá: az "elmúltnyolcévben" valahogyan azért mindig jutott).
A szálló por koncentráció csökkentésre 72 helyett 54 millió forintot biztosítana csupán a kormány, miközben a lakosság határérték feletti szállópor-terhelése miatt uniós kötelezettségszegési eljárás folyik ellenünk, és a hatékony fellépés évente tízmilliárdos nagyságrendű ráfordítást igényelne. A költségvetés tervezetében szereplő nevetséges összeg viszont azt jelenti, hogy a kormány tudomásul veszi azt a néhány ezer halálesetet és több tízezer megbetegedést, ami a szállópor-szennyezéshez köthető, és az említett milliók tíz-vagy százszorosát inkább a tüdőbetegek meg a légúti daganatos betegségek kezelésére, illetve temetési segélyekre költi a megelőzés helyett.
A tanyaprogram keretének 1,9 milliárdról 1,4 milliárdra csökkentésére semmilyen elfogadható magyarázatot nem találtunk. Magyarországon közel 300 ezer ember él tanyasias körülmények között – nem tudjuk elfogadni, hogy az állam a Fidesz-közeli agrároligarchákra – Nyergestől Mészáros Lőrincig sorolhatnánk a neveket – egyenként többet költ, mint 300 ezer magyar emberre összesen.
Miközben a szektor régóta az állami költségvetés nettó befizetője, elveszítette önálló minisztériumát és parlamenti biztosát, elvették tőle a vízügyet, a forrásait közel a felére csökkentették, a kormányzati súlya pedig már csak különösen érzékeny műszerekkel mutatható ki. Azon dolgozunk, hogy ez legyen az utolsó költségvetésük! – írta Szilágyi László blogján.
