Hirdetés

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalban (NAV) tapasztalható visszásságok és az ezt támogató egyes kormányzati körök teszik lehetővé az évi több mint 1000 milliárd forint áfacsalást, amelyet szervezett bűnözői körök követnek el Magyarországon.

A Levegő Munkacsoport, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) és az atlatszo.hu közös tegnapi sajtótájékoztatóján Horváth András, a NAV munkatársa elmondta: az adócsaló nagyvállalatoknál a NAV nem végez érdemi ellenőrzést. Ugyanakkor komoly retorziók érik azokat az adóhivatali dolgozókat, akik megpróbálnak fellépni a korrupciós jelenségek, illetve a nagy adócsalók ellen. Emiatt az ügyészségen tett feljelentést, és egyúttal a nyilvánosság támogatását is kéri.

„A VÉSZ számos alkalommal hívta fel a figyelmet arra, hogy a jelenlegi adózási és adóellenőrzési rendszer betarthatatlan és kontraszelektív jellegű: kedvez a csalóknak, és ellehetetleníti a tisztességes szereplőket. A most napvilágra kerülő tények szerves bizonyítékai ennek a rossz rendszernek” – állapította meg Éliás Ádám, a VÉSZ elnöke.

„Tudomásunk van arról, hogy az adóhivatalban a 2007-ben felerősödött és az azóta is tartó visszás jelenségekről számos konkrét jelzés, részletes tájékoztatás érkezett a kormányzat legfelsőbb köreihez, azonban semmilyen érdemi intézkedés nem történt a helyzet megváltoztatására” – jelentette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

További részletek a Levegő Munkacsoport, a VÉSZ és az atlatszo.hu honlapján találhatók.

 

Dr. Ángyán József tegnapi sajtónyilatkozata.

A mai napon a Levegő Munkacsoport és a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége közös sajtótájékoztatóján Horváth András, a NAV munkatársa fontos, leleplező bejelentéseket tett a választási ciklusokon áthúzódó, mindkét oldalhoz köthető és folyamatos kormányzati támogatást élvező, 1000 milliárdos léptékű ÁFA-csalásokról továbbá az azokat elkövető "érinthetetlen" gengszterekről. Az elhangzottak mellett nem mehetünk el szó nélkül, anélkül, hogy csatlakoznánk a feltáró folyamathoz.

Íme, a közös kasszák állami segédletű megrablásának újabb szelete, amiről magam is többször és sok helyen beszéltem. Le kell választanunk az államunkat, annak törvényhozását, intézményeit, az általa kezelt közös kasszáinkat és nemzeti vagyonunkat erről a politikát irányító maffia-hálózatról, és meg kell megszabadulnunk az ezt kiszolgáló, az ország kirablásában segédkező, délelőttös és délutános műszakban egymást váltogató, „ugyanazon emlőn nevelkedett politikai elittől"! Erkölcsi megújulás nélkül nincs jövője a magyarságnak. Ennek alapja pedig az igaz beszéd és a nyilvánosság.

Hálás vagyok tehát Horváth Andrásnak, a NAV bátor munkatársának, aki a lelkiismeretére hallgatva dokumentálta és nyilvánosságra hozta mindazt, amit a saját helyén megtapasztalt, és amihez asszisztálni nem volt hajlandó. Azt remélem, hogy egyre többen fogják magukat hasonló lépésekre elszánni. Ahogyan Horváth András, úgy ők is számíthatnak minden tisztességes ember támogatására, védelmére.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás