Hirdetés

2014 január 1-től a Belügyminisztérium felügyeli a vízügyi szakterületet, azaz megszűnik az a korábbi állapot, hogy a vízügyi kérdések egy részében a vidékfejlesztési, másik részében a belügyi tárca volt az illetékes – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára.

Szakmapolitikai szempontok indokolják, hogy a vízügy és a vízgazdálkodás egy tárca, a kormány döntése értelmében a belügyi alá tartozzon – mondta Illés Zoltán. A kabinet arról is határozott, hogy – szintén figyelembe véve a szakmapolitikai szempontokat – a környezet- és természetvédelem érdekei, szempontjai, szakmai súlya, befolyása nem csökkenhet – tette hozzá.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy szakmai kérdésekben továbbra is szoros kapcsolatban maradjon a VM és a BM. Utalt arra is, hogy a vidékfejlesztési tárcához tartozik majd továbbra is a vízgyűjtő-gazdálkodás, mert az szorosan összefügg a környezet- és természetvédelemmel. Illés Zoltán közölte: a vízügyi szakterület áthelyezését a Belügyminisztériumhoz főként az indokolta, hogy a belügyi tárca végezte már eddig is az ár- és belvízvédelemmel, valamint a kárelhárítással összefüggő feladatokat, amelyekhez jelentős mértékben foglalkoztattak közmunkásokat.

Az államtitkár beszélt a vörösiszap-szennyezésről is. Elmondta, hogy a vörösiszapot 267 hektárról kellett legyalulni, és 1,091 millió köbméter szennyezett földet kellett elszállítani. Az állam 38,275 milliárd forintot fordított a károk elhárítására.Illés Zoltán elmondta: sikerült megoldani az abasári ivóvízbázis ügyét is. Másfél hónap megfeszített munkája árán két hete ismét van vezetékes ivóvize 2500 abasári lakosnak. A kormány 170 millió forintot biztosított a problémakezelésre. Százmillió forintból pedig Abasár végleges vízellátását kell megoldani. (MTI)

Orbán Viktornak a kormányalakításkor volt egy tétova ígérete, amelyet valószínűleg maga sem vett komolyan: azt mondta, a zöldtárca önállóságának megszűnése nem jelenti a zöldügyek kormányzati képviseletének csökkenését. Hogy a valóságban mennyire azt jelentette, azt a zöldhatósági intézményrendszert fokozottan sújtó elvonások mellett olyan ügyek tucatjai bizonyítják, amelyekben látványosan pusztítják a környezetet anélkül, hogy bárki szót emelt volna.  A példákat a Rómaiparti mobilgáttól kezdve a Kossuth tér és a Ludovika park fáinak kiirtásán át egészen a nemzeti parki földek kiosztásáig lehetne sorolni. Lapunk úgy tudja, a környezeti kontroll csökkentése tudatos döntés volt, de eleinte csak a kétharmados kormányzásra, a nagy átalakítások és a tervezett jelentős fejlesztések időszakára szólt volna. Fideszes forrásaink szerint a legutóbbi időkig az volt a terv, hogy egy esetleges újabb választási győzelem után a kormányban lesz zöldminisztérium, a környezetvédelem, a természetvédelem és a vízügy pedig egységes irányítás alá kerül.
Részletek >>>

Kapcsolódó anyagok:

Likvidálják a környezetvédelmet

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás