A rovat kizárólagos támogatója

A Közgépnél is került valami a fa alá: a Közbeszerzési Értesítő legfrisebb, december 23-i számában megjelent eredményhirdetés szerint a Közgép az ŐRSÉG-2013 Konzorcium főtagjaként 1 milliárd 740 milliót forintot nyert el egy közbeszerzésen.

A Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által meghirdetett tender eredeti becsült értéke 1 milliárd 120 millió forint volt, de Simicska Lajos cégének sikerült a becsült ár fölé menni 600 millió forinttal, így a szerződés végleges összértéke 1 milliárd 740 millió lett. A Közbeszerzési Értesítő szerint ez volt a legelőnyösebb ajánlat.

Az ajánlattételi felhívást még szeptemberben írták ki. Eszerint a projektben megvalósítani tervezett létesítmények: válogatómű, hulladékudvarok, illetve szelektív gyűjtők aljzatának építése, válogatómű gépészet beszerzése és beépítése. Továbbá felépítenek még Körmend, Répcelak, Pankasz, Rábahidvég, Szentgotthárd, Bük környékén kerítéseket és kapukat, útcsatlakozókat, belső utakat és térburkolatokat- írta az index.hu.

Hulladékgazdálkodási tendert nyert az ŐRSÉG-2013 Konzorcium

Budapest, 2013. december 23., hétfő (MTI) – A Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Program keretében, több helyszínen megvalósuló beruházás kivitelezését a KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. és a West Hungária Bau Kft. alkotta ŐRSÉG-2013 Konzorcium nyerte, az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.  A fejlesztéseket az uniós Környezet és Energia Operatív Program keretében finanszírozzák.
A Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által nyílt közbeszerzésen meghirdetett projekt eredetileg becsült ára 1 milliárd 120 millió forint volt, az összességében legelőnyösebb ajánlatot tett konzorcium – amelynek a KÖZGÉP a vezető tagja – 1 milliárd 748 millió forinttal nyert.
Az értékelés kritériumai között 60-as súlyszámmal szerepelt az ár, 30-assal a környezetvédelmi és projekt-megvalósítási intézkedések minősége, végül pedig 5-5 súlypontot ért a jótállási idő, és a munkanélküliek foglalkoztatása.
A másik, vesztes ajálattevő a GEOHIDROTERV Mérnökgeológiai, Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kft. volt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás