A rovat kizárólagos támogatója

Senki nem tudja, mikor kell leállítani az M3-as szerelvényeit. A tízmilliárd eurós atomüzlethez kapcsolódva révbe érhet az M3-as metró felújítása. A Népszabadság kormányközeli forrásokból úgy értesült, hogy a fővárosi észak–déli metróvonal járműparkjának cseréje a magyar–orosz „torta” egyik szelete lehet.

A Népszabadság információi szerint erről is szó eshetett „a legmagasabb szinteken”, azaz Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök között. A kormányfő ugyanakkor a Kossuth rádió 180 perc című műsorában tegnap a paksi atomreaktor-üzlet kapcsán azt mondta, a hamarosan a parlament elé kerülő orosz–magyar megállapodás semmilyen más üggyel, így a gázszállítással sincs összekötve.  Tarlós István főpolgármester már tavaly augusztusban levélben kérte Németh Lászlóné fejlesztési minisztert, hogy a 3-as vonal szovjet/ orosz gyártmányú „kritikus” műszaki állapotú szerelvényeinek felújítására, „újraépítésére” vonatkozó beszerzést mentesítse a közbeszerzési törvény alól, lévén a „gördülőállomány modernizációja” alapvetően „biztonsági szempontok miatt” nem várhatja ki a közbeszerzési eljárások „időtávját”.

A fővárosnak – fogalmaz levelében a városvezető – kedvezőtlenek a tapasztalatai a tender útján történő járművásárlással kapcsolatban (lásd Alstom-szerelvények). A főpolgármester ezért kezdeményezte, hogy a parlament illetékes bizottsága járuljon hozzá a tender nélküli eljáráshoz. A közbeszerzési törvény szerint –szólt az indoklás – az ország alapvető biztonsági érdekei közé tartozik a lakosság egészségügyi és vagyonbiztonsága.  Márpedig az M3-as metró üzemeltetési kockázata folyamatosan nő, és a jelenlegi ismeretek alapján senki sem tudja biztonsággal megbecsülni, hogy mikor kell leállítani a járműveket. Információink szerint a nemzetbiztonsági bizottság eddig még nem tárgyalta az ügyet. Lapunk informátora szerint „más módot” találtak a versenytárs nélküli vásárlás lebonyolítására. A városvezetés „könnyített eljárást” alkalmazna. Ennek keretében az önkormányzat hívná meg a teljesítésre alkalmasnak vélt cégeket.

Ha a fejlesztési minisztérium rugalmasnak mutatkozott volna, akkor Tarlós számításai szerint akár már tavaly nyélbe üthették volna az üzletet, és idén tavasszal már meg is érkezhettek volna az első felújított szerelvények. Csakhogy a tárca – immáron nem először – nem tett a főpolgármester kedvére. Az üzletet egyébként nem a főváros kezdeményezte, hanem a lehetséges orosz partner. Lapunk információi szerint a Metrowagonmash a BKV egyik korábbi – az energetikai szektorban is megfordult – vezérigazgatóját kérte fel a kapcsolatfelvételre.

A helyismerettel és kormányközeli kapcsolatokkal is rendelkező, a közlekedési cég éléről ebben a ciklusban távozott vezető azonban első körben nem a városvezetőket, hanem közvetlenül a közlekedési céget, a kormányt, illetve a minisztériumot kereste meg az orosz fél ajánlatával, és csak az ő meggyőzésük után került a főpolgármesteri asztalra a megállapodástervezet. Bár a főváros eredetileg csak a meglévő orosz szerelvények teljes rekonstrukciójára kért volna ajánlatot, az orosz fél teljesen új szerelvényeket is szállítana, méghozzá igen jutányos áron.

A 2007-ben kifejlesztett, 2009 óta sorozatgyártásban lévő szerelvények gyorsan leszállíthatók, ráadásul jól illenének a meglévő alagutakba és rendszerekhez. Sőt a gyártó bizonyos feltételek mellett még előfinanszírozást is vállalna. A városháza mégis inkább hitel felvételével számol. Úgy tudjuk, hogy a BKV vezetősége tárgyalásokba kezdett a Magyar Fejlesztési Bankkal. A városháza reményei szerint az első részlet 2016 júniusában lenne esedékes, a futamidő vége pedig 2026 lenne.  A kocsik felújításának költségét 65-75milliárdra becsülik, az új kocsik beszerzését ennek legalább a duplájára. Az orosz beszállítóval történő esetleges szerződéskötés komoly szépséghibája, hogy ebben az esetben a főváros elesne az uniós támogatástól, mivel ehhez nyílt közbeszerzési pályázatot kellene hirdetni, amelyen elvileg bárki indulhatna. A megoldáskeresés kétségtelenül sürgős. A 2011. tavaszi metrótűz után ugyan rögtön kivonták a 370 kocsiból álló járműpark 43 legöregebb darabját, de a megmaradtak csaknem fele – 154 darab – szintén elmúlt már harmincéves.

A cikk eredeti változata a 2014.01.18-i Népszabadságban olvasható.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás