Hirdetés

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár levélben fordul a norvég kormány fejlesztésekért felelős tagjához, amiért a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeit egy magyar párthoz szorosan kötődő szervezet vezetésével osztják szét Magyarországon – erősítette meg a Magyar Nemzet Online értesülését Csepreghy Nándor.

Az MNO mai cikke szerint az alap milliárdokkal támogatja a magyarországi társadalmi élet kibontakozását, saját bevallása szerint azzal a céllal, hogy "segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését, valamint erősítse részvételét a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában". Az alap milliárdos keretösszegéből 1,5 és 21 millió forint közötti pénzekkel különböző civil pályázatokat támogat, ezeket a támogatásokat pedig az Ökotárs Alapítvány által vezetett civil konzorcium osztja szét a pályázók között. A problémát az jelenti, hogy ez a szervezet ezer szállal kötődik az LMP-hez – írják.

A Miniszterelnökség helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta: azt kérik a norvég kormánytól, hogy a magyar kormánnyal konzultálva döntsön. Figyelembe veszik természetesen a norvég fél elvárásait, de szeretnék, ha nem politikához vagy politikai pártokhoz köthető szervezetek lennének a pénzosztó szervezetek Magyarországon, hanem olyan közintézmények, amelyek valóban rendelkeznek társadalmi, választói legitimitással.

Csepreghy Nándor kifejtette: közérdek, hogy a fejlesztési források felhasználása állami gondozásban, állami garanciák mentén történjen. Elfogadhatatlan, hogy ez egy politikai párthoz kötődő civil szervezet által történjen, amely azt hangoztatja magáról, hogy civil, miközben – akár az LMP korábbi jelöltjeit vagy szervezetben dolgozó szakembereit nézzük – az Ökotárs Alapítvány nem az.
Közpénzeket magánszervezetek nem oszthatnak Magyarországon, hiszen ilyenkor a közérdekű forrásfelhasználás kérdőjeleződik meg. Amennyiben Norvégia nem partner ebben a kérdésben, az akár értelmezhető úgy is, hogy a norvég kormány kvázi belpolitikai beavatkozást eszközöl – jelentette ki.

 

Pártatlanul – Az Ökotárs Alapítvány válasza a Miniszterelnökség állításaira

A tavaly nyári hírek (reakciónkat lásd itt) után április 8-án újabb cikk jelent meg az NCTA-val kapcsolatban a Magyar Nemzet online-on, amelyet hamarosan más sajtóorgánumok is átvettek. A tudósítás szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár levelet írt norvég kollégájának, azt kifogásolva, hogy "a hazai civil társadalom fejlesztésére szánt forrásokat egy olyan civil szervezet kezelje, amely több szállal is kötődik egy politikai párthoz; az állásfoglalás szerint ez a lépés belpolitikai beavatkozásnak is tekinthető". Egyben idézi a Heti Válasz tavalyi cikkét, LMP-közeliséggel vádolva több, az NCTA lebonyolításában dolgozó személyt és az Ökotárs Alapítványt általában is, ami mellett nem mehetünk el szótlanul. RÉSZLETEK >>>

LÁSD MÉGÍgy igázza le Magyarországot Norvégia

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás