A rovat kizárólagos támogatója

Eddig már 100 hektárt semmisítettek meg az „új bérlők” Kishantos 430 hektárnyi bioterménnyel bevetett földjéből. A sarjadó növények pusztítása jelenleg is zajlik annak ellenére, hogy a területek bérletéről szóló jogvita még nem zárult le a bíróságon. Az LMP szerint elfogadhatatlan és jogszerűtlen a kishantosi agresszió.

A terület tönkretétele ma reggel kezdődött, az eddigi fejleményeket itt gyűjtöttük össze >>>

A Greenpeace továbbra is kiáll a biogazdaság mellett, és határozottan elutasítja a hatóság támogatásával zajló értelmetlen károkozást és önkényes területfoglalást.  A kár mértéke Ács Sándorné, a kishantosi biogazdaság vezetője szerint több mint 100 millió forint. „Most már mindenki számára nyilvánvaló, hogy az »új bérlők« és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) mennyire nem tisztelik a földet. Akik ezt képesek voltak ilyen lelkiismeretlenül és szisztematikusan végigcsinálni, azokról nehéz feltételezni, hogy a föld jó gazdái lesznek" – nyilatkozta Rodics Katalin, a Greenpeace kampányfelelőse.

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ tavaly ősszel úgy döntött, nem hagyja parlagon heverni a földterületeket, hanem – komoly pénzügyi kockázatot vállalva – beveti azokat; noha a bíróság a későbbiekben akár úgy is dönthet, hogy jóváhagyja az NFA által kiválasztott „új bérlők" földhasználati jogát. Az új bérlőknek ebben az esetben semmi más dolguk nem lett volna, csak betakarítani a terményt.

A helyszínt a B5 Global Monitoring Kft. fegyveres emberei őrzik, állításuk szerint Zászlós Tibornak, a kishantosi biogazdasággal szomszédos területeket birtokló Mezőfalvai Zrt. igazgatójának megbízásából – áll a Greenpeace Magyarország ma délutáni közleményében.

biovetések beszántása ellen tiltakozó Greenpeace aktivisták Kishantoson 2014 04 12biovetések beszántása ellen tiltakozó Greenpeace aktivisták Kishantoson 2014 04 12

 

További képek >>>

A területek bérléséről szóló jogvita jelenleg is a bíróságon zajlik. Az ügy rendezésééig ilyen önkényes területfoglalás és pusztítás jogállamban nem fordulhatott volna elő. Kérdés az is, ha az új bérlők hisznek abban, hogy a bíróság nekik ad majd igazat, mi szükség volt a vetés tönkretételére. A több mint 100 millió forintos kár okozása felesleges és teljesen értelmetlen, azonban a tudatosságot jelzi, hogy az előző hónapokban az NFA folyamatosan figyelte és fényképezte a kishantosi biogazdaság területeinek bevetését. A Kishantosi Nonprofit Kft. senkinek nem okozott károkat az új vetéssel, sőt megőrizte a terület értékes BioSuisse minősítését.  A Greenpeace épp a napokban tette közzé a Medián év eleji közvélemény-kutatását, amely szerint az emberek 94%-a még több biogazdaságot szeretne Magyarországon.

  A kishantosiak információi szerint a B5 Global Monitoring Kft.-t nem az új bérlők valamelyike, hanem a Nemzeti Földalap bízta meg. A biztonsági cég képviselői meglehetősen agresszívan lépnek fel a helyszínen lévő újságírókkal, politikusokkal és civil zöldekkel szemben.
Ez azért érdekes, mert ma kora délután az alábbi közlemény jelent meg:  

"Bitay Márton: nem az NFA rendelte el a szántást Kishantoson, a gazdák jogszerűen járnak el

A Nemzeti Földalapkezelőnek (NFA) nincs köze ahhoz, hogy Kishantoson a helyi gazdák megkezdték a szántást – nyilatkozta Bitay Márton és hozzátette: a gazdák jogszerűen használják az általuk elnyert földterületet. Az államtitkár kifejtette, hogy a kérdéses állami földterületet az NFA pályázati úton haszonbérbe adta helyi gazdáknak, akik fél éve nem tudják azt használni, mert a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ, amelynek tavaly ősszel lejárt a szerződése, nem hajlandó levonulni a területről. Kishantos kárt okozott az államnak azzal, hogy nem engedte beszántani a területet. Elmondta azt is, hogy a megkötött szerződés kötelezi a helyi gazdákat, akik a gazdálkodási tervükben számos kötelezettséget vállaltak, de nem tudják azokat végrehajtani, mert nem jutnak hozzá a területhez. Bitay Márton tudatos provokációnak nevezte a kishantosiak akcióit. Közölte: mélységesen elutasítja, és nem ért vele egyet, mert a volt bérlőknek semmilyen jogosultságuk nincs használni a földterületet.
Emlékeztetett, hogy Kishantos korábban birtokvédelmet kért a székesfehérvári jegyzőtől, aki elutasította a kérelmet, arra hivatkozva, hogy nincs semmilyen birtoklási jogosultságuk a területre. Az ügyben birtokper is folyamatban van. Az államtitkár kifejtette azt is, hogy véleménye szerint az ügynek "politikai vonulata" is van, mivel Ács Sándorné egy párt képviseletében elindult a parlamenti választáson. Ács Sándorné 1,26 százaléknyi szavazatot kapott, szemben a győztes fideszes jelölt 47,82 százalékos eredményével – tette hozzá. Véleménye szerint ez azt bizonyítja, hogy a helyi emberek már rég levonták a következtetéseket Kishantosról." 
Bitayt Ángyán József egy ízben már "kizavarta"  egy Kishantos ügyében tartott mezőgazdasági bizottsági ülésről. A videó itt tekinthető meg.

Elfogadhatatlan és jogszerűtlen a kishantosi agresszió

Az LMP megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ által évtizedek óta jogszerűen használt termőföldeken a vetés kitárcsázásába kezdtek azok a fideszes politikai körhöz tartozó nagygazdák, akiket a múlt évben – az LMP álláspontja szerint jogszerűtlen pályázati rendszerben – nyertesnek hirdettek ki. Az érintett termőföld-részek jogszerű földhasználati kérdésével kapcsolatban jelenleg is zajlanak peres eljárások, így mindezek befejezéséig a fideszes oligarchacsoportokhoz tartozó nagygazdaságok nem vehették volna használatba ezeket a földeket. Ezzel szemben a mai napon a vetések elpusztítása megkezdődött, eddig 150 millió forintos anyagi és felbecsülhetetlen eszmei kárt okozva ezzel.

Továbbá a múlt év őszén és ez év tavaszán elvetett „mezei leltár értéke” mindenképpen a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ tulajdona. Az LMP politikusai, Szél Bernadett társelnök, Sallai Róbert Benedek és Ikotity István a párt leendő frakciójának tagjai a helyszínen igyekeznek megvédeni azokat a vidékfejlesztési és közösségi értékeket, amiket a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ képvisel. Az LMP a következő ciklusban is harcolni fog azért, hogy ilyen és ehhez hasonló méltánytalanságok ne fordulhassanak elő az országban.

Kapcsolódó anyagok:

Riadó Kishantos! Likvidálják az ökogazdaságot

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás