Hirdetés

A Fidesz–KDNP választási győzelme után azok a jóslatok látszanak beigazolódni, amelyek szerint az új Orbán kormányban a maradék integritását is elveszíti a környezet- és természetvédelem. Az ágazat jelentősebb gazdaságbefolyásoló hatással bíró részeit szétosztják a minisztériumok között, a vidékfejlesztési tárcánál legfeljebb a nemzeti parkok felügyelete marad.

A legnagyobb országos zöldszervezetek közös levélben fordultak a napokban Orbán Viktor kormányfőhöz, a zöldtárca 2010-ben megszüntetett önállóságának helyreállítását kérve. Levelük szerint mind a fenyegető környezeti kockázatok, mind az alaptörvény rendelkezései szükségessé tennék egy erős, a rövid távú gazdasági szempontokat ellensúlyozni képes környezetvédelmi tárca felállítását, ehelyett azonban az előző négyéves kormányzási időszak alatt a környezet- és természetvédelem jogi és intézményi helyzete látványosan romlott, ami már nemcsak a jövő generációk életesélyeit, hanem a ma élők egészségét és kilátásait is veszélyezteti.

A zöldek kérésének meghallgatására minimális az esély. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint folytatódik a környezetügy szeletelése. A vízügy maradéka átkerül a BM-be, a környezet- és természetvédelmi hatósági rendszer új gazdája a közigazgatási tárca lesz, a hulladékügyet pedig az NFM kapja meg. A VM-ben csak a nemzeti parkok felügyelete marad, de – ahogy informátorunk fogalmazott – még a vadászati főosztálynak is nagyobb súlya lesz, mint a természetvédelemnek. Illés Zoltán környezetügyi államtitkár további karrierjéről tudomásunk szerint még nincs döntés; egyes hírek szerint valamilyen koordináló funkciót kap a szétaprózott környezetvédelmi intézményrendszer kormányzati összehangolására.

További részletek a kormányalakításról >>>

Felkérte Orbán Viktor miniszterelnök Fazekas Sándort, hogy a következő kormányban is ő legyen a vidékfejlesztési miniszter – értesült az agrarszektor.hu. Valószínűsíthető, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vezetésében sem lesznek jelentős változások. 

 

A zöldek vesztes évei

Ha van biztos vesztese az Orbán-kabinet munkásságának, akkor az egyértelműen a környezet- és természetvédelem. A zöld szakterület e ciklusban elveszítette önálló minisztériumát, a zöldhatósági intézményrendszer létszámának és költségvetésének 40 százalékát, a teljes vízügyet, a klímavédelmet és a nemzeti parki védett földek fölötti rendelkezést. 
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás