A rovat kizárólagos támogatója

A magyarok 31 százaléka támogatja a paksi atomerőmű bővítését, és összesen 59 százalék ellenzi, hogy a jelenleg ismert konstrukcióban, tehát orosz hitelből, oroszok által megépítve történjen az új erőmű építése. Ezt mérte az Ipsos a Greenpeace felkérésére. A 87%-a azt szeretné, hogy Magyarország elsősorban tiszta forrásból származó energiát használjon.

Az Ipsos a hazai Greenpeace szervezet megbízásából egy reprezentatív közvélemény-kutatást végzett a visegrádi négyek körében. A 2500 fős mintavétel adatai azt mutatták, hogy a politikusok homlokegyenest más úton járnak, mint amit a lakosság elvárna tőlük a megújuló energiaforrások használatával kapcsolatban.

A megkérdezettek szerint egyértelműen növelni kellene a tiszta energiaforrások arányát, miközben az érintett országok döntéshozói éppen hogy elutasítják az Európai Bizottság és az egyes tagállamok erre vonatkozó javaslatait.

 

 

Ami a magyarokat illeti: idehaza a lakosság majdnem kétharmada elutasítja azt, hogy orosz hitelből, orosz nagyvállalatok bevonásával épüljön meg Paks II., ugyanakkor nagyon magas itthon a megújuló energiaforrások támogatottsága. A megkérdezettek 87 százaléka azt szeretné, hogy Magyarország elsősorban tiszta forrásból származó energiát használjon.  A V4-országok lakosságának 86 százaléka kötelezővé is tenné az Európai Unió országaiban a megújuló energiaforrások arányának növelését – ez a magyar válaszadók esetében még magasabb arányú elvárás, több mint 90 százalékos.  Az Ipsos által 2014 júniusában készített felmérés azt mutatta, hogy minden 10 válaszadóból nyolc úgy gondolja, hogy a megújuló energiaforrások arányának növelése csökkentené országuk energiaimport-függőségét. A válaszadók 76 százaléka szerint az energiamegtakarítás szintén ugyanezt segíti elő. A paksi atomerőmű bővítését a magyarok 59 százaléka ellenzi a jelenleg ismert konstrukcióban, és csupán 6 százalék pártolja kifejezetten a beruházást.
 

 

A reprezentatív kutatásban négy országban összesen 2500 embert kérdeztek meg. A válaszadók online kérdőívet töltöttek ki saját számítógépükön. Magyarországon 500, 18–65 év közötti válaszadót vontak be a kutatásba.

A kutatás eredménye világos jelzés a döntéshozók számára. A lakosság megújuló energiaforrásokat szeretne. „Olyan bátor vezetőkre van szükségünk, akik hallgatnak az emberek véleményére. Olyanokra, akik felismerik, hogy a régiónk energiafüggetlenségének alapja az enegiahatékonyság növelése és a helyi megújuló források használata. A valódi vezetők a megújulókat választják” – mondta Mező János, a Greenpeace klíma- és energiakampány-felelőse.

Greenpeace felszólítja a V4-ek kormányait, hogy támogassák az EU megújuló energiaforrások kiterjesztésére és az energiahatékonyság növelésére irányuló céljait. Az európai energiaellátás biztonságáról a június 25–26-i EU-csúcstalálkozón tárgyalnak Brüsszelben –áll a greenpeace sajtóközleményében.
 


A kormány Putyint választja saját népével szemben

A magyarok kétharmada nem akar orosz hitelből, orosz nagyvállalatok bevonásával épülő atomerőművet, ezzel szemben a 87 százalékuk azt szeretné, hogy csak tiszta (értsd: megújuló) forrásból származó energiát használjunk. Az Orbán-kormányt viszont továbbra sem érdekli, hogy mit akar a magyar lakosság, ezért pont az ellenkezőjét csinálja. Pedig az Együtt-PM szerint ebben az esetben (is) a magyar embereknek van igazuk.  A kutatást, amelyből a fenti adatok származnak, a visegrádi négyek országaiban végezték el a Greenpeace megbízásából. A felmérésből többek között az is kiderült: a V4-országok lakosságának 86%-a kötelezővé tenné az Európai Unió országaiban a megújuló energiaforrások arányának növelését, a magyar válaszadók között pedig ez az arány még magasabb, több mint 90%. Az összes megkérdezett 85%-a emellett az energiapazarlás csökkentésére is kötelezné a tagállamokat.  A paksi atomerőmű bővítését egészen pontosan a magyarok 59%-a ellenzi a jelenlegi konstrukcióban (orosz reaktor, orosz hitel, orosz fűtőanyag, oroszországi hulladékkezelés), és csupán 6% az, aki kifejezetten pártolja ezt a beruházást.

Orbán Viktort és kormányát a jelek szerint egyáltalán nem érdekli, hogy mit akarnak annak az országnak a polgárai, amelytől a fizetésüket kapják: ők atomerőművet akarnak építeni, ha tetszik ez a magyaroknak, ha nem. Az Együtt-PM szerint Magyarországnak nem egy akarnok kormányra és egy jellegzetesen múlt századi, szovjet típusú mamutberuházásra, hanem a megújuló energiaforrások kihasználására, az energiafüggőség csökkentésére, tiszta és biztonságos energiára van szükség. Ha a kormány mást akar, akkor biztosan nem az állampolgárokat kell lecserélni.

Budapest, 2014. június 18.
Együtt-PM Szövetség

A Párbeszéd Magyarországért Párt közleménye

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás