Hirdetés

A tervek szerint negyvenfős titkárság segíti majd a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos munkáját, a csapatban a jogászoktól a műszaki szakemberig számos szakma képviselteti majd magát – hivatkozik a Népszavára az MTI.

Aszódi Attila kormánybiztos elmondása alapján a csoport felállítása a napokban kezdődik meg, az első időben fő feladata a paksi erőmű-beruházással kapcsolatos szerződések megkötésének a felügyelete lesz.

A kormányhatározat szerint a kormánybiztos biztosítja a szakmai irányítást a Magyarország és Oroszország közötti megállapodás nyomán az erőmű blokkjainak tervezési, beszerzési és kivitelezési szerződéseinek tárgyalásakor. Emellett a blokkok üzemeltetési és karbantartási támogatásáról szóló szerződés tárgyalása során képviseli a szakmai irányítást.

A nukleárisfűtőanyag-ellátás biztosítására, a használt üzemanyag kezelésére – beleértve az újrafeldolgozást is – és a nukleáris hulladék kezelésére vonatkozó szerződés tárgyalása során ugyancsak ő látja el a szakmai irányítást és koordinációt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás