A rovat kizárólagos támogatója

Nem szólhatnak hozzá a budapestiek a Városligetbe tervezett múzeumok terveihez, mivel csak az év végi eredményhirdetéskor mutatják be a zsűri döntése alapján győztes pályázatokat. A pályaművek színvonala a miniszteri biztos szerint igen magas.

Kiválasztották a Városliget helyén tervezett múzeumi negyed (Liget Budapest) múzeumépületeire beadott pályázatok legjobbjait, amelyek a beruházást felügyelő miniszteri biztos, Baán László szerint a várakozáson felüli színvonalat képviselnek. A biztos emlékeztetett arra, hogy az öt új épületre külön-külön írtak ki pályázatot.

A zsűri minden egyes épület esetén kiválasztotta azt az öt-hat jelentkezőt, amelynek tervét érdemesnek tarja a megvalósításra, s ezért a pályázót meghívja a második minősítési körbe. Az első forduló eredményét – azaz az úgynevezett short list szereplőinek listáját – július végén hirdetik ki, az eljárás módja miatt azonban a nagyközönség ekkor még nem ismerheti meg a pályázatokat – mondta Baán.

Az érdeklődő laikusok csak második forduló decemberi eredményhirdetéskor nézhetik meg a pályaműveket. Titok a zsűrinek is marad, ugyanis a testület tagjai csak ekkor tudhatják meg, valójában kik a jelentkezők, akiknek a terveit véleményezték. A két forduló között a zsűri tagjai csak titokgazdákon keresztül kommunikálhatnak a pályázókkal, azaz csak a válaszadók ismerete nélkül tehetnek fel kérdéseket a jelentkezőknek.  A pályáztatás iránt várakozáson felüli érdeklődés mutatkozott, amit a biztos részben a rangos szakemberekből álló, nemzetközi zsűri hitelességével magyaráz. A kiírásra Amerikától Japánig 140 országból 500 pályázat érkezett. Baán a pályaművek színvonala alapján biztos benne, hogy az új épületek terve elnyeri majd a szakmai közvélemény és a széles közönség tetszését is. (MTI)
 


Ha minden úgy fog megvalósulni, ahogyan az a Városliget nemrég elfogadott építési szabályzatában van, akkor póráz nélkül a kutyákat is csak egy elkerített futtatón lehet majd sétáltatni a Nagyrét és a most még meglévő tágas közpark helyett – mondta Garay Klára, a Városliget Barátai nevű Facebook oldal gazdája. Klárával arról beszélgettünk, hogy mik a pontos tervek, mi hová fog épülni, és hogy mindennek mennyi cserje és fa fog várhatóan áldozatul esni – merthogy nem 15 fáról van szó, amelyről a Válasz.hu cikkírója képzelődött nemrég, az teljesen biztos.  Kutyát sem lehet majd sétáltatni a Ligetben >>>

 

Kapcsolódó anyagok:

Kutyát sem lehet majd sétáltatni a Ligetben

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás