Hirdetés

Az LMP a megújuló energiaforrások kutatását és egy ezzel foglalkozó kormánybiztos kinevezését kéri a kormánytól, miután megtudta: Aszódi Attila, a paksi erőmű bővítési biztosa és intézete több mint egymilliárd forintos megbízást kapott a Paksi Erőműtől és az MVM-től.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke mai közleményében azt írta: pártja közérdekű adatigénylése nyomán kiderült, hogy Aszódi Attila bővítési biztos és az általa vezetett BME Nukleáris Technikai intézet több mint egymilliárd forint értében kapott megbízást az állami tulajdonú Paksi Atomerőműtől és az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-től.

Az LMP által kikért szerződésekből kiderült, hogy többek között lakossági atomkampányok lebonyolítására, az atomerőmű tervezett bővítésével, a nukleáris hulladék elhelyezésével, a 2003-as balesetben megsérült fűtőelemkazetták sorsával kapcsolatos kutatásokra, és egy kutatóreaktor felújítására szerződött Aszódi Attila paksi bővítési kormánybiztos és az általa vezetett intézet.

Az LMP szerint az "atomnagykoalíció" meglétét bizonyítja, hogy az állam ciklusok óta jelentős összegeket költ az atomenergia kutatására, miközben az atommentes alternatívák vizsgálatára szinte semmi nem jut.  Az LMP azt szeretné, ha a kormány valóban mérlegelné az összes lehetséges megoldást és a környezetkímélő, munkahelyeket teremtő, az ország energiafüggetlenségét biztosítani tudó, megújuló energiaforrások kutatására is hasonló nagyságrendű forrást fordítana.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás