A rovat kizárólagos támogatója

7 világhírű építésziroda, köztük olyan sztárépítészek, mint Renzo Piano, Jean Nouvel és David Chipperfield is elfogadta a felkérést az Új Nemzeti Galéria–Ludwig Múzeum épületére ismételten kiírt tervpályázatra. Baán László szerint egy budapesti épület megtervezéséért ilyen rangos nemzetközi mezőny még soha nem versengett.

Baán László az MTI megkeresésére megerősítette: ismét pályázott a projektben központi szerepet betöltő Szépművészeti Múzeum vezetésére, emellett Balog Zoltán megbízása alapján miniszteri biztosként továbbra is vezeti a Városliget megújítását célzó projektet. Mint felidézte, a napokban írtak ki kétfordulós, nyílt nemzetközi tervpályázatot az Új Nemzeti Galéria–Ludwig Múzeum épületére, amely az új múzeumi negyed részeként 2018 tavaszától a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesített, 1800 utáni gyűjteményének, valamint a Ludwig Múzeumnak ad majd otthont.  A most meghirdetett pályázat előminősítéses, így első szakaszában nem építészeti terveket bírálnak el, hanem a kiírásra jelentkezők alkalmasságáról születik döntés a pályázatban rögzített kritériumok alapján. Ebben a szakaszban a jelentkezőknek többek között referenciák bemutatásával kell igazolniuk kompetenciájukat és jártasságukat kulturális közhasználatú építmények tervezésében.

A Városliget Zrt. hét nemzetközi sztárépítész műhelyt, az Ateliers Jean Nouvelt, a David Chipperfield Architectset, a Mecanoot, a Nieto Sobejano Arquitectos S.L.P.-t, a Renzo Piano Building Workshopot, a Sejima and Nishizawa and Associates irodát és a Snohettát külön meghívta az eljárásba. Baán László hangsúlyozta, hogy mind a hét, általuk megkeresett, nagynevű iroda elvállalta a felkérést, ami komoly elismerés a pályázatnak, ezen építészek többsége ugyanis az "építészeti Nobel-díjnak" is nevezett Pritzker-díj birtokosa, azaz a nemzetközi építészvilág "legszűkebb elitklubjába" tartozik.  Mint hozzátette, a pályázat második fordulójába a hét meghívott mellett az első fordulóban benyújtott referenciáinak, szakmai kompetenciájának és pénzügyi alkalmasságának értékelése alapján három további pályázó jut be. "Külön figyeltünk arra a kiírásban, hogy magyar irodák is képesek legyenek teljesíteni a feltételeket" – jegyezte meg.

A 325 ezer eurós összdíjazású pályázat első fordulója a tervek szerint idén decemberben zárul le, és a második fordulót követően, 2015 áprilisában hirdet eredményt a 11 tagú nemzetközi zsűri.

A miniszteri biztos elmondása szerint a pályázatok lezárulta után, 2015 végéig a múzeumi negyed mind az öt új épületének a kiviteli terveit el kell készíteni, csakúgy mint a helyreállítandó Közlekedési Múzeum épületének terveit.

Az év második felére már meglesz a tájépítészeti pályázat eredménye is, így ekkorra láthatóvá válik, hogyan fog kinézni a Városliget 2018-ra. Szintén az év második felére várható a Petőfi Csarnok és a volt Hungexpo-épületek bontása, valamint elindulhat a Szabolcs utcai Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ építése, 2016-ban pedig az új múzeumépületek is épülni kezdenek – tette hozzá. Baán László közölte: jövőre mintegy 15 milliárd forint forrásigénye lesz a Liget Budapest projektnek, de ahogy idén, úgy 2015-ben is, a kormány döntése szerinti ütemezésben rendelkezésre fognak állni a költségvetésben ezek az összegek.

Az MTI iménti híréből továbbra sem derült ki, hogy a tervezett 150 milliárd forint honnan fog összejönni a projektre. Uniós forrást emlegettek már, de lehet, hogy újabb adóból szedi majd össze az Orbán-kormány. Városliget adó? Zöldfelület adó? Várjuk olvasóink tippeit.
 

Mennyi marha, mind szembe jön velem

Mennyi marha, mind szembe jön velem

Nincs kétségem, Baán László eszes ember. És ügyes is. Aki kurzusokon átívelően képes pozícióban maradni, mi több, egyre feljebb kerülni, egyre nagyobb koncokat kiszakítani magának, az jól eligazodik a hatalomtechnikában is. Az MSZMP Társadalomtudományi Intézetéből Kövérhez hasonlóan jól átigazolt a Fideszhez, 1990–1994 között már a Fővárosi Közgyűlésben képviselte pártját, s zsenialitását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az első Orbán-kormány alatti miniszteriális vezető pozícióit remekül átmentette a szocialista-szdsz-es koalíciós korszakba is. Részletek >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás