A rovat kizárólagos támogatója

Nincs pénz a múzeumi negyedre. Az uniós források nem használhatók fel erre a célra, a kormányzati forrásokat más feladatok kötik le. A jövő évi költségvetésbe a szükséges pénz töredékét tervezték csak be. Ha marad az alig kilencmilliós forrás, leáll a beruházás. A Budapest Liget Projekt miniszteri biztosa, Baán László szerint nincs veszélyben a Liget-projekt.

Könnyen a kormányzati negyed sorsára juthat a Liget projekt. Azt is az építészeti pályázatok lebonyolítása után, a kivitelezési tender eredményhirdetése előtt állította meg a kormány 2008-ban, miután nem biztosította a megvalósításhoz szükséges forrásokat. A 150 milliárdra becsült megvalósítási költségű Liget projekt hasonló cipőben jár. A jövő évi állami költségvetésbe ugyanis alig 8,8 millió forintot (!) terveztek be az új múzeumi negyedre. De információink szerint más soron, eldugva sincs rá több pénz. S hiába kérte fel a kormány áprilisban több miniszterét is az uniós operatív programok forrásainak feltérképezésére, nem sokra jutottak. Az unió kulturális célra ilyen hatalmas összeget – és főként a fejlett régiónak számító Budapestnek – nem ad. A kormányzati forrásokat pedig lekötik a sportberuházások és más folyamatban lévő fejlesztések. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár tegnap az ATV Startban elismerte: most úgy látják, hogy csak ötven százalék az esélye annak, hogy elindul jövőre a Liget projekt.

Mondhatnánk, hogy ez az év se indult másképp. A költségvetésben alig tízmillió forint szerepelt csak, de később rendkívüli kormányzati támogatásként további 1,2 milliárdot kapott a beruházás. Igaz, az előzetesen ígért február helyett a nyár elején. (Eredetileg hárommilliárdot számoltak erre az évre.) Az idén megrendelt tanulmányokat, terveket és munkákat még kifizetik decemberig, de azután kiürül a kassza. Az építészeti tervpályázatok lebonyolításához szükséges pénzt is megkapta a Szépművészeti Múzeum az idén, a győztes pályamunkákat ki tudják fizetni. De ennyi.

A költségvetési tervben szereplő összeg gyakorlatilag a leállást jelenti. Egyeztetni, tárgyalni a hivatalokkal vagy éppen a Budapesti Közlekedési Központtal éppenséggel lehet, de szerződést kötni, pénzügyi kötelezettséget vállalni nem. Egyelőre parkolópályára kerül a Városliget kibővített feladatkörű fenntartását célzó, önmagában csaknem félmilliárdos szerződés is a Főkerttel.

A projekt lebonyolításával megbízott Városliget Zrt. egyébként akkor se lenne kisegítve, ha az idei kormányzati támogatásnak megfelelő összeget kapná meg jövőre is. A projektiroda hivatalos számítása szerint a Liget beruházás jövő évi forrásigénye eléri a 15 milliárd forintot. Az előzetes ütemezés szerint jövőre szerződtek volna a tendergyőztes építészirodákkal a részletes tervek elkészítésére. Ezek alapján bonyolították volna le az engedélyezést, és írták volna ki a kivitelezői közbeszerzési pályázatot. Jövőre készült volna el a park rendezését célzó tájépítészeti terv is. Az építkezést 2016-ban meg kellett volna kezdeni ahhoz, hogy az öt új múzeumot az eredeti határidőre, 2018. március 15-re átadják.  A Népszabadság információi szerint a költségvetési összeg jelzésértékű. A projekt iránti kormányérdeklődés lanyhulásának már korábban is voltak előjelei, például Baán László kormánybiztosból miniszteri biztossá való lefokozása, hiszen a beruházás így már nem közvetlenül a miniszterelnökhöz tartozik, hanem miniszteri elbírálás alá esik. Egy fejlesztés sorsa ugyanis jelen állás szerint nagyban függ a projektgazda lobbierejétől.

Pénz híján három forgatókönyv lehetséges.

A legvalószínűtlenebb a beruházás leállítása. Az ócsai szociális lakónegyednek is megépült az első üteme a borítékolt bukás ellenére is. A második a beruházás előkészítő szakaszának több évre való elhúzása, várva, hogy majd csak összegyűlik rá a pénz. Ebben az esetben azonban nem teljesülhet Orbán Viktor álma a budai Várba költözésről, holott annak tervbe vett rekonstrukciójáról már kormányhatározat is született a nyáron. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy csak az új Nemzeti Galéria épül fel az öt tervezett kiállítóhely közül. Az viszont átadható lesz a következő választásra, ráadásul a liget zöldjét féltők „száját is befoghatják” a korlátozott megvalósítással- írta Szalai Anna a nol.hu-n.

Baán László szerint nincs veszélyben a Liget-projekt

A Budapest Liget Projekt miniszteri biztosa szerint minden a tervezett ütemben halad, jelenlegi tudása szerint 2018. március 15-én átadhatják az öt új múzeumépületet is tartalmazó gigaberuházást a Városligetben.

Baán László a hvg.hu kérdésére cáfolta azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint veszélyben lenne a mintegy 150 milliárdos büdzséjű Liget-projekt.  Baán Lászlóa hvg-nek ugyanakkor kijelentette, hogy az ez évi költségvetési törvényben is mindössze 10 millióval szerepelt a Liget Budapest Projekt költségvetési sora, mégis – egyedi kormányzati döntésekkel – minden szükséges forrást megkaptak ebben az évben, közel kétmilliárd forintot. ”Időarányosan jól állunk, az eddigi feladatok tudtuk finanszírozni. Hogy a 2018. március 15-i határidőben, az eredeti terveknek megfelelően be tudjuk fejezni a projektet, ahhoz jövőre 15 milliárd forintra van szükségünk, aminek a biztosításához szükséges keretek a kormány rendelkezésére állnak.”

Baán mint miniszteri biztos semmilyen jelzést nem kapott arról, hogy a projekt időben csúszna, vagy csak részben valósulna meg. "Semmilyen jelét nem érzem, annak, hogy bármi változna. Business as usual" – összegzett a Szépművészeti igazgatója.

Hoppál Péter szavaira reagálva némileg kitérő választ adott. ”Államtitkár úr nyilván a legkisebb hibaszázalékkal járó becslést alkalmazta. Egy két kimenetelű dolognak (ami vagy megvalósul, vagy nem), a legkonzervatívabb megközelítése, hogy 50 százalékos az esélye úgy az egyik, mint a másik esemény bekövetkezésének.”

Arra a kérdésre, hogy ha a kormányzati szándék egyértelmű, akkor azért több esélyt kellene látnia a szakállamtitkárnak, azt mondta, hogy a tervről, annak megvalósítási határidejéről több kormányhatározat született, amelyek ma is hatályosak, így számára csak elvégzendő feladat van, az pedig 100%-osan. Baán szerint egyébként a Liget-projekt számos más a kormány asztalán fekvő kiemelt probléma megoldásához – többek között a Kúria elhelyezése, a budai Várral kapcsolatos tervek megvalósításához – is alapvető fontosságú.

Kapcsolódó anyagok:

Folytatódik a Városliget mutyi

Városligeti kampányszépítés

Sztárok építhetik be a városligeti zöldet

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás