A rovat kizárólagos támogatója

Jövőre szigorodnak ugyan az épületekkel szembeni hőtechnikai követelmények, de ezeknek 2018-ig csak az uniós, illetve az államilag támogatott pályázatokon kell megfelelni, így csak e pályázatok kiírásával növekedhet a hőszigetelő anyagok forgalma.

Az épületeknél betartandó hőtechnikai előírások Magyarországon 2006 óta változatlanok, holott a legtöbb uniós országban 5 évente szigorodnak. Miután az uniós előírások szerint 2018 utolsó napjától az új – és támogatással felújított – középületek, míg 2020 utolsó napjától az új és felújított lakóépületek is csak közel nulla energiaigényűek lehetnek, így addigra el kell érni a szabályozásban ezeket az értékeket.

Az első változás jövő év elején lép hatályba: uniós, illetve hazai költségvetési támogatás csak akkor jár, ha ennek megfelel az épület. Mindenki másra 2018-tól kötelező ez az előírás – ismertette a változást Kruchina Sándor, az Austrotherm Hőszigetelőanyag Gyártó Kft. marketing vezetője az MTI-nek. A második lépcső a már említett közel nulla energiaigény elérése, az ismertetett határidőkkel. A gyakorlatban a változás az, hogy az épületek homlokzatára jövő év elejétől legalább dupla olyan vastag hőszigetelést kell ragasztani, mint eddig.

Arra a kérdésre, hogy akkor a piac is dupla annyi hőszigetelő anyagot igényel, szkeptikus választ adott Kruchina Sándor. Az Austrotherm úgy kalkulál, hogy az eladott termékek – négyzetméterben mért – mennyisége tovább csökken, viszont a megnövelt vastagság miatt a térfogatban mért mennyiség nem változik jövőre. Növekedés majd csak a hőszigetelési pályázatok kiírása után várható – tette hozzá.

Szigeteléssel az uniós célkitűzésekért

Szigeteléssel az uniós célkitűzésekért

Magyarország csak épületállományának teljes körű szigetelésével lesz képes teljesíteni az Európai Unió 2030-ra előirányzott energiahatékonysági célkitűzéseit. Az Unió új energiahatékonysági keretirányelve ugyanis az energiafelhasználás 30%-os csökkentését és az üvegházhatású gázok kibocsátásának 40%-os visszaszorítását írja elő. Nálunk még nincs, a környező országokban már van támogatás a családi házak szigetelésére. Tovább >>>

 

 

 

 

 

800 ezer ember él energiaszegénységben

Leszigetelték és átadták azt a családi házat is, amely a Knauf Insulation a világon egyedülállóan valós körülmények között végzett energiahatékonysági összehasonlító vizsgálatában ezidáig a szigeteletlen ház volt. Ebben a programban egy szigetelt és egy szigeteletlen ház példáján keresztül az derült ki, hogy egy szezon alatt hőszigeteléssel 46% fűtési célú gázt, mintegy 114 ezer forintot lehet megspórolni.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás