A magyar termőföld milyensége egyben táplálékunk minőségét, értékét is jelzi – mondta Márai Géza, ökológiai gazdálkodással foglalkozó agrármérnök, a mezőgazdasági tudományok doktora, A magyar föld sorsa című könyv bemutatóján, november 5-én. A neves tudósokból, kutatókból álló szerzőgárda hiteles látleletet alkotott a magyar föld múltjáról és jelenéről, a mai földhasználat gondjairól. Hazánk termőföldjének tulajdon- és termelési viszonyai a nemzeti önvédelem alapját jelentik. Cikkünk első részében a könyv földtulajdonnal kapcsolatos fejezeteiről beszéltünk, most a földhasználat kérdéseivel foglalkozó részeket szemléztük.
Az vagy, amit megeszel
Az elmúlt évtizedekben, a fejlett ipari társadalmakban a közösségi jólét egyik fontos összetevőjévé vált a természeti környezet minősége, benne kiemelten a termőföld és a táplálék minősége. Ez az értékváltozás szükségessé teszi a környezetkárosító termelési technológiák átalakítását. A mezőgazdaság, az élelmiszertermelés egyike azon ágazatoknak, amelyek a legszorosabb kölcsönhatásban állnak a természettel, a környezettel – írja Márai Géza agrármérnök, nyugdíjas egyetemi docens, A termőföld minősége és a táplálék értéke – című fejezet szerzője a könyvben.
A neves kutató egy új kifejezést használt előadásában és a könyvben is: az agrárminőséget. Ez lényegében magában foglalja a termelői és a fogyasztói minőséget, az élelmezés- és élelmiszerbiztonságot, valamint a környezeti kérdéseket is. Márai Géza emlékeztetett arra, hogy „az országnak kiemelkedő eredményei és hagyományai vannak a jó minőségű termőföldre alapozott kiváló élelmiszertermelésben, és ezeket meg kell őrizni és szükséges fejleszteni, de a hibás elképzeléseket és a tönkretett minőséget radikálisan ki kell javítani. Erre a javításra irányuló összes tevékenységet azzal szükséges kezdeni, hogy feltárjuk a közvélemény és a döntéshozók előtt, egyrészt a termőföld leromlásának, különösen az ásványi anyagok kiürülésének a folyamatát és tényeit, az általánosan kialakult minőséggyengülést az élelmiszer alapanyagok területén,a mikroelem- és az egyes vitamintartalom csökkenésének okait.”
Márai Géza elmondta, hogy a termőföld minőségének leromlásában részben a vegyszeres gazdálkodás, az élelmiszerek minőségének gyengülésében pedig az ipari technológiák és az adalékanyagok nagymértékű használata a legfontosabb tényező. Ezekre 40-60 éves adatsorok állnak rendelkezésre, vagyis össze tudjuk hasonlítani a minőségei jellemzőket. Az agrárszakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a tudományos kutatási eredményekben a nagy elődök tapasztalatait, eredményeit is fel kell használni, ezeket a híres embereket, tudósokat, feltalálókat fel is sorolja a szerző a könyvben. Márai Géza itt kitért arra, hogy milyen tényezők játszottak szerepet a termőföld, és a táplálék minőségének leromlásában, mi tette tönkre és rombolta szét az agrárminőséget. „A biológiai rendszerekben meghatározóvá vált a szintetikus vegyi anyagok és a peszticidek feldúsulása, a növényi és és állati genetikai alapok beszűkülése (pl.GMO) és pusztulása, valamint a biodiverzitás csökkenése, a termesztett és tartott fajták számának visszaesése, a táj elszegényedése, a termőtalaj pusztulása, a szerves anyag és humusztartalom kisebbedése, a talaj savasodása, valamint a klímaváltozás hatása, a hulladékok, a növekvő szennyvízterhelés, az édesvízkészletek drasztikus csökkenése, a felszín alatti vizek nitrátosodása, az élelmiszerekben a tápláló- és hatóanyagok felhígulása, a toxikus és káros anyagok növekvő megjelenése.”
A magyar föld sorsa – kerekasztal beszélgetés és könyvbemutató
A képre kattintva galéria nyílik.
A globalizáció hatására globális életveszélyben élünk
Az ökológiai gazdálkodás kérdéseivel foglalkozó szakértő utalt az okokra is: a mindenkori nagybirtokok szerepére, az iparszerű mezőgazdaság kialakulására, amely elsősorban amerikai hatásra indult el. Az Egyesült Államokban a második világháború előtt elterjedő vegyszeres, nagyüzemi mezőgazdaság és a ráépülő hatalmas élelmiszeripar elsősorban a tőkeérdekeltségeket szolgálta ki. Bár a volt szocialista országokban más rendszer alakult ki, a kolhozok, illetve a termelőszövetkezetek, bizonyos értelemben hasonlóan működtek. Minderre a mezőgazdasági termelő iparra ráépült az élelmiszer előállító- és forgalmazó hálózat.
Ma már tudjuk, hogy az iparilag előállított tömegélelmiszerek termelése nem más, mint a fogyasztó becsapása, mert a tőkeérdekeltségek mindent el akarnak adni, ez az „élelmiszergyári” technológiák és az adalékipar kialakulásával vált lehetővé. Márai szerint az iparilag előállított élelmiszerek nagyarányú fogyasztásában a média is bűnös, a fogyasztói magatartás befolyásolásával, a reklámok közlésével. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy az élelem, a táplálék nem egyenlő az élelmiszeripar által előállított termékekkel. A főbűnösök tehát: a nagybirtokok, az iparszerű, vegyszeres mezőgazdaság, az élelmiszergyárak, az adalékipar, az áruházak és a média – vagyis egyszóval a mérgező globalizáció. Ez a mérgező globalizáció mindent egységesít, gondoljunk csak a világ legkisebb, legeldugottabb sarkában is kapható, egyforma hamburgerekre vagy más gyorséttermi – nem élelemre – hanem junk food-ra, elterjedt magyar nevén szemét kajára, vagy az iparszerű, kevés bérmunkást foglalkoztató nagybirtokokra, és emiatt a vidék elnéptelenedésére. Márai Géza szerint ebben a folyamatban nagyon fontos tényező, hogy a profitérdekeltségű nagytőke a médiát is irányítja, és ebben az emberi gyarlóság, a mohóság és a mértéktelen nyerészkedési vágy is fontos szerepet játszik.
A globalizáció hatására globális életveszélyben élünk – ez a fő mondanivalója David Korten amerikai professzornak, a Tőkés társaságok világuralma című könyv szerzőjének, aki kíméletlenül bírálja az átlagpolgárt kisemmiző, a nemzetgazdaságokat tönkretevő globális világrend ideológiáját és módszereit. „A mai világrend elitje annyira összefonódott a globális pénzhatalmi rendszerrel, hogy már nem képes azzal a tudatos távolságtartással szemlélni a világot, ami nyitottá, fogékonnyá tenné a kívülről jövő bírálatokra. …Az öngerjesztő és önpusztító rendszer létezésének minden pillanata globális életveszély. … Az igazi veszély, hogy ezekről nem merünk beszélni, hogy nem következik be a szemléletváltás, ami élhetővé hagyná a földet. ”
Márai Géza a lehetséges kilábalásról is ír: „A legfontosabb az ökologikusan gondolkodó és cselekvő, a helyi kezdeményezésekből építkező civil társadalom öntudatra ébredése. Ha sikerül lerombolnunk a kapitalizmus hamis mítoszait, akkor tiszta fejjel felléphetünk saját érdekünkben, beleszólhatunk a rólunk szóló vitákba.” A jövőnk rajtunk is múlik.
Ami hiányzik a földből, az élelemből
A termőföld korlátozott mértékben rendelkezésre álló természeti erőforrás, amely nem szaporítható. Éppen ezért a gazdálkodó parasztság évszázadokon keresztül a földet, az élő termőtalajt tekintette mindenek alapjának, az életét, a vagyonát, a családja és a faluközössége fennmaradását biztosító szerves és megbecsült közegének, egyben legfontosabb termelőeszközének.
„Ezt a megkülönböztető földszeretetet jellemzi az is, hogy miképpen hívták, becézték, idézték a parasztemberek a jó termőföldet. Néhány példa: földanya, elevenföld, élőföld, anyaföld, kalácsföld, kövérföld, szelíd föld, zsíros föld.”
A termőföld leromlását jól jellemzik az elmúlt 60-80 év statisztikai adatai. Az agrárszakember példákkal is illusztrálta, hogy a nagyipari mezőgazdaság hogyan rombolja le az agrárminőséget. Elsőként a szerves trágyázás hiányát említette, természetesen nem hígtrágyáról van szó, hanem az érett, szalmás istállótrágyáról. Korábban a vetésforgóval történő talajművelés esetén legalább négyévente szerves trágya került a talajba. Míg az 1931-1940 közötti években a terület 25%-a kapott szerves trágyát, 2001 és 2010 között a földek mindössze 0.8%-a. Ugyanez a növényvédőszerek vonatkozásában: 1931-1940 között gyakorlatilag nem használtak ilyen vegyszert, a következő évtizedben évente, hektáronként 2.3 kg-ot szórtak ki, 1976 és 1980 között (itt volt a legnagyobb mennyiség) 12.2 kg volt, majd 2001 és 2010 között 5.2 kg volt az átlag.
A termőfölddel való bánásmód lényegében a rendszerváltás után sem változott. Akkor lett volna arra esély, hogy sokszínű, a helyi piacokra alapozott, az ökológiai szempontoknak is megfelelő agrárgazdálkodást alakítsunk ki. Ehelyett kiteljesedett az iparszerű mezőgazdaság, a tápanyagpótlás hiánya még riasztóbb méreteket öltött, még a műtrágya használat is csökkent, a talaj humusztartalma az 1860-as évekből dokumentált 10.5%-ról 200-re 2.3%-ra csökkent, de csökkent a szervetlen anyag, így a vas-, a mész-, és magnézium tartalom is, és jelentős a talaj elsavanyodása. Míg korábban a cukorgyárakból vitték a mésziszapot a talaj meszezésére, ma sem cukorgyár, sem meszezés nincs. Ezzel összefüggésben a termelt növények ásványi anyag- és vitamintartalma is csökkent, egy példával illusztrálva: míg a burgonya vastartalma 1942-ben 110 mg/kg volt, addig 2005-ben csak 5 mg/kg, a répaféléknél ugyanez az érték 266 mg/kg-ról 8-ra csökkent. Ennek az ipari mezőgazdaságnak a vízszennyezésen keresztül egy távolságban igen, de időben nem távoli hatása a tengerek savasodása, a korallzátonyok pusztulása.
Végül Márai Géza arra hívta fel a figyelmet, hogy a folyamatot vissza kell fordítani, a termőföld és az élelem minőségét javítani kell. „Kiemelt célkitűzésnek számít a természetes életmódunk és környezetünk megőrzése, az egészséges létezési feltételek és táplálkozási viszonyok megteremtése. Szorgalmazni kell a szemléleti változást ezen a téren, hogy megteremtsük azokat a közjavakat, amelyeken a termelés biztonságosan és jövedelmezően nyugszik, ezért jelesül előtérbe helyezzük a termőföld minőségét és az ezzel közvetlenül kapcsolatban álló teljes értékű, eredeti hátterű és egészséges táplálék biztosítását.”
A víz nem elvette, a víz adta
Hazánk területének egy részén a víz a jellemző, ezek a tavak, folyók, patakok, erek, és egyéb kisvízfolyások valamint a környékük, és az egyéb vizes élőhelyek, például a mocsarak a lápok. Magyarországon a vízborítottság a honfoglalás óta folyamatosan csökkent, ennek több oka is volt, így a népességnövekedés, vagy a termőföld nyerése miatti lecsapolások, az árvízvédelmi munkák, ezt a könyv történeti részekkel foglalkozó fejezetei már bemutatták. Pedig a víz jelenléte nemcsak az élet legalapvetőbb feltétele, hanem a föld megművelésének is alapja. Ha Finnországot az ezer tó országának nevezzük, akkor a hajdani Magyarországot, akár a tízezer tó országának is nevezhettük volna – vázolta fel előadásában Molnár Géza vízügyi kutató Az ember és a víz című fejezet szerzője. Úgy véli, hogy az ember és a természet viszonyával nagyon keveset foglalkozunk, ez a téma rendszerint kimarad a tanulmányokból. A kutató arra hívja fel a figyelmet, hogy a bolygó bonyolult rendszer, a természet összefüggéseit rendszerben kell látni, nem lehet egyes részeket „kidobni”. A Kárpát-medencében viszonylag sok a napsütés, és kevés a csapadék, viszont a folyók az áradáskor hatalmas vízmennyiséget hoznak, ezt meg kellene tartani a csapadékszegény időszakokra. Erre a legjobb módszer az erdők megtartása, telepítése, a tiszta víz körforgásának megtartása. Az erdő a táj kulcseleme, és ha az emberi beavatkozás nem megszünteti az erdőt, hanem növeli annak a felületét, annak haszonvételét is növeli.
Molnár Géza példaként említette, hogy a Bodrogközben vagy az Ormányságban tízezer év alatt alig változott a táj, máshol nagy beavatkozások történtek. (Az Alföld pusztásodásáról az előző részben már esett szó.) De vajon miért gondoljuk, hogy ha megsemmisítjük a rendszert, a működés megmarad? Ha elpusztítjuk az ártereket és az erdőket, akkor az erdei vagy ártéri haszonvétel is elmarad. „A természettel harcolva mindig az ember húzza a rövidebbet, a kérdés csak az, hogy mindez mikor válik világossá a számára.”
A magyar föld sorsa – kerekasztal beszélgetés és könyvbemutató
A képre kattintva galéria nyílik.
A vízzel foglalkozó fejezetben Molnár Géza nyomon követi a hazai vizek helyzetét, alakulását a történelem folyamán, az emberi beavatkozásokat, a tájtörténetet. Magyarország mezőgazdálkodásában igen jelentős szerepet játszott az ártéri gazdálkodás és az erdőgazdálkodás. Elsősorban a nagy folyók, a Duna és a Tisza mentén volt elterjedt az ártéri gazdálkodás, amely hallal látta el az ott élőket, a nedves területek jó gyümölcs- és zöldségtermő helyek voltak, és a legelő állatoknak biztosítottak jó táplálkozó helyet, de jelentős volt az ártéri faanyag felhasználása is, a tavak mentén pedig a nádtermelés. Az erdő haszonvételéről nagyon sokan írtak már, de az egyik legnagyobb ökológiai szolgáltatás az erdő vízmegtartó képessége, ezenfelül a tiszta levegő biztosítása, az erdei faanyag, a gyümölcsök termelése. Az erdő biztosít élőhelyet számtalan állatnak, és korábban a legeltetés is részben az erdőkben zajlott. Ebbe a gazdag ökológiai rendszerbe avatkozott be az ember a folyók természetes kanyarulatának levágásával, az árterek megszüntetésével, az úgynevezett „vízrendezésekkel”, amelyek következtében az országunk jelentős része szárazzá, vagy aszályossá vált.
Összefoglalójában ezt írja Molnár Géza: „Megállapíthatjuk, hogy az ártéri gazdálkodás minden mozzanata a vízhez, a természet rendjéhez, folyóink természetes légzéséhez, áradásához-apadásához kapcsolódott. Az ártér vízfolyásainak rendezése és a gazdasági termelés szorosan összefonódott, egységet alkotott. A folyó árterei emberi beavatkozás nélkül elvadultak, tönkrementek volna, az árterek népe a természeti folyamatok mentén, a „Teremtést” tökéletesítendő avatkozott be a folyók életébe. S ami a legfontosabb: eközben szükségleteit úgy elégítette ki, hogy a természeti környezet valamennyi élőlénye számára a lehető legkedvezőbb életfeltételeket teremtette, azaz nem néhány kiválasztott növény és állatfajt emelt piedesztálra, a többi rovására, hanem az egész ökoszisztémát egységként, egységesen kezelte.”
És mivel küzd „hősiesen” a ma embere? Pusztító árvizekkel, belvizekkel, szárazsággal, gyilkos aszállyal, sivatagosodással. Mindezt akár el is lehetett volna kerülni a természetbe való beavatkozások átgondolásával?
Globális földzsákmányolás
A globalizáció folyamata a elérte a kisebb nemzeteket is, a nemzeti önrendelkezésnek, önellátásnak egyre kevesebb az esélye, de nem teljesen lehetetlen. A könyv ugyan kevéssé érinti a nemzetközi összefüggéseket, de ezeket sem lehet figyelmen kívül hagyni. A könyvbemutatót szervező Magyar Természetvédők Szövetsége évek óta foglalkozik a földzsákmányolás kérdésével. Fidrich Róbert programvezető elmondta, hogy az úgynevezett földzsákmányolás globális jelenség, a természeti erőforrások korlátozottsága miatt a tőkeerős befektetők, akár más földrészeken is igyekeznek termőföldet vásárolni vagy bérelni – az ott élők rovására. Ez a jelenség itt, Európában is jellemző, elsősorban a közép- és kelet-európai országokban igyekeznek földet szerezni főleg nyugat-európai befektetők, tehát a földzsákmányolás, így a zsebszerződéseknek a könyvben is tárgyalt problémája nem elszigetelt hazai jelenség. A termőföld, az ivóvíz megőrzése és az élelmiszertermelő képesség fenntartása az erőforrások szűkössé válásával ma már nemzetbiztonsági ügy, egyre inkább stratégia fontosságúvá válik, emellett spekulációs célú befektetések célpontjává is lett. Ráadásul Európában a termőföld iránti hajsza fő hajtóereje a terület-alapú agrártámogatás rendszere, valamint a nyugat-európai és a kelet-európai termőföld árak közötti óriási különbség. Mindezt tetézi az új tagállamokban a földpiacok megnyitásának kényszere.
Termőföldünk védelme, a földzsákmányolás megakadályozása és a nagybirtokrendszer visszaszorítása érdekében a földforgalmi törvény újragondolására, a fenntarthatóság szempontjait integráló üzemszabályozási és földvédelmi törvények megalkotására, valamint az uniós mezőgazdasági támogatási rendszer érdemi átalakítására lenne szükség – fogalmazta meg Farkas István Tamás, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke.
A nemzetek modernkori biztonságát a természeti erőforrásaik minősége, mennyisége, állapota továbbá azok megőrzése határozza meg. Milyen intézkedésekre van szükség termőföldünk védelméhez? Hogyan alakul a magyar föld jövője? Összefoglalva erről szól A magyar föld sorsa című kitűnő tanulmánykötet.
A magyar föld sorsa1 Kié a föld?
A magyar történelem folyamán mindössze egyetlen demokratikus földreform volt, 1848-ban – mondta Tanka Endre egyetemi tanár, az agrárjog kutatója, A magyar föld sorsa című könyv bemutatóján. A neves tudósokból, kutatókból álló szerzőgárda hiteles látleletet alkotott a magyar föld múltjáról és jelenéről, a mai földhasználat gondjairól. Hazánk termőföldjének tulajdon- és termelési viszonyai a nemzeti önvédelem alapját jelentik. A tudományos igényű, ugyanakkor közérthető művet az Agroinform kiadó tette közkinccsé. Évezredes földéhség
Kapcsolódó anyagok:
