A rovat kizárólagos támogatója

A magyarok még mindig inkább a múltba tekintenek, a németek pedig a jövőbe néznek. Ez azonban nem valamiféle nyugat-európai, civilizációs vagy fejlettségi szint kérdése, mert a balti államok is a jövőben rejlő lehetőségeket keresve építkeznek – mondta Felix Matthes német energiapolitikus a legutóbbi “Paksról komolyan” rendezvény központi előadója. A német energiafordulatról kérdezte a hvg, de az odahaza nem mumus E.Onról és a magyar kormányzati téveszmékről is beszélt.

hvg.hu: Magyarországon elég nagy botrány kíséri azt a kormányzati döntést, hogy környezetvédelmi adóval sújtják a napelemeket. Mi a véleménye erről?

Felix Matthes: Akkor hallottam róla, amikor a napokban az előadásomra készültem, így azt is tudom, hogy a döntést egy uniós irányelvvel indokolták. Én mégis úgy látom, hogy arról szól ez, hogy a hagyományos erőforrások piacát akarják indirekt módon erősíteni azzal, hogy a megújulókat ilyen adóval sújtják. Németországban egy ilyen bejelentés szóba sem jöhetne, mert a rendszer úgy működik, hogy a gyártóknak kötelességük a napelemek, szélturbinák újrahasznosításról is gondoskodni. Ez a jellemző Európa más országaiban is, nem az, hogy közvetlenül adóztatják ezeket a beruházásokat.

hvg.hu: A napelemek egyszer a termékciklusuk végére érnek, azt hulladékként kezelni kell, aminek költsége van. Logikus is lehet, hogy ha nincs infrastruktúra, ami ezt kezelni tudja, akkor ennek létesítési költségét megfizettetik. Miért járunk rossz úton?

F. M.: Az államnak ma azt kell eldöntenie, hogy melyik utat kezdi járni. Azt, amelyik az egész rendszert a centralizáltság felől a decentralizálás felé tolja el – ez zajlik Németországban, Ausztriában, de az egész nyugat-európai régió erre halad – vagy azt, amelyik marad az eddig kitaposott nyomvonalban. Utóbbival a problémám az, hogy az a megváltozó viszonyokra akar maradi válasszal megfelelni. Hogy ez milyen problémákat jelent? Ma a német tévéreklámban az E.On már nem az a nagy mumus, aki egy évtizede azt hirdette, hogy dőlj hátra, mert ő megoldja az ellátási kérdéseket, cserébe te pedig majd fizetsz. Ma ez a cég is annak a változásnak az egyik szószólója, mely szerint decentralizálni kell a rendszereket, magadnak kell megtermelned a szükségleteidet – és ők ebben segíteni akarnak. Ez a váltás szükségszerű, de ez az út a sikeres. A kérdés az, hogy Magyarország járni akar-e ezen az úton, vagy marad azon a másikon, ahol némely szereplők próbálnak függésben tartanak másokat.

Felix Matthes: az olcsó paksi atomáram egyszerűen egy számítási hibaFelix Matthes: az olcsó paksi atomáram egyszerűen egy számítási hiba

hvg.hu: Megmosolyogtató vagy inkább szomorú ön szerint az, hogy nálunk az is népszerű gondolat, hogy az új atomerőmű majd olcsón tud áramot termelni?

F. M.: Nem szomorú vagy vicces ez, hanem egyszerűen egy számítási hiba. Ennek megint csak ahhoz van köze, hogy önök továbbra is a múltat tartják a jövő célkeresztjében. Mert valóban volt olyan időszak, amikor az atomenergia tudta a legolcsóbb áramot termelni, de ez az időszak elmúlt. A szél és a Nap energiájából termelt áram ma már nem drágább. És ha hozzátesszük, hogy abban a megtérülési modellben, amivel önöknél azzal számolnak Paks 2 kapcsán, hogy az erőmű évi 7-8000 órát fog üzemelni – miközben ez várhatóan egyáltalán nem így lesz –, akkor a ma sem olcsó nukleáris áram még kevésbé lesz az Magyarország számára.

hvg.hu: Úgy látom, hogy a német energiafordulat sikerességének kulcsa az, hogy a Siemenstől a kertes házak tulajdonosáig minden potenciális szereplőnek fel tudott kínálni egy szeletet a sikeres jövőből. Átültethető-e ez a modell más országokba? Oda, ahol például nincs ennyi tőke, nincs ilyen mértékű innováció, sőt, Siemens sincs, és ha volna is, akkor annak az expanzív, német Siemenssel kellene a saját piacáért harcolnia.

F. M.: Felejtse el azt a felosztást, hogy az energiafordulat csak azért és csak ott működik, ahol eléggé gazdagok az emberek! Nálunk ez az átalakulás lassan 20 éve zajlik, és még közel sincs vége. De ez a dolog igazából fejben dől el, mert a gazdasági lehetőségek legfeljebb a tempót határozzák meg hozzá.  Németország nagyrészt azért van előkelő helyen, mert bár régóta a világ egyik vezető innovátora, valójában ez a terület volt szabad a számára. Úgy értem, hogy a nagy üzletet jelentő IT fejlesztések fókusza az Egyesült Államokban van, a tiszta víz, tiszta élelem, tiszta levegő kérdése pedig egyre inkább Ázsia központi kérdésévé válik, Európának a világ növekvő igények kielégítésében pedig például az energetikai innovációk (mint amilyen az okoshálózat, az energiahatékonyság növelése, a termelő és a fogyasztó rendszerek optimalizálása stb.) jelentik a nagy üzlet lehetőségét.  Ami Magyarországot illeti: ebben az innovációban önök már nem nagyon rúgnak labdába. De a megújulók sajátossága éppen az, hogy a rendszerek telepítése is komoly hozzáadott értéket képvisel. Amikor a napelemek esetében megvizsgáltuk, hogy az értékláncban egy-egy szegmens mennyit tesz hozzá az egészhez, azt találtuk, hogy a telepítés – ami minden esetben helyhez kötött, lokális tevékenység – nagyjából 50 százalékot tehet hozzá a projektekhez. Ezt a paksi beruházással összevetve azt látjuk, hogy jóval nagyobb hazai érdekeltséget (és új munkahelyeket) lehet vele teremteni, mint egyetlen, grandiózus beruházással.  Előbb-utóbb mindenkinek észre kell venni, hogy a megújulókat nem azért kell a meglévő rendszerekbe illeszteni, hogy azzal a politikai nyomásra, ilyen-olyan célszámokat teljesíthetők legyenek Brüsszel célszámai. Sokkal inkább azért, mert a gazdasági érdekeltség és a változás felé nyitás ezzel valóban érzékelhetővé válik.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK  A HVG.HU-n >>>

 

Paks II nélkül a világ

Paks II nélkül a világ

Elegendő villanyáramot lehet termelni 2030-ig Magyarországon még akkor is, ha nem bővítjük a paksi atomerőművet. Az Energiaklub szerint a megoldás egyszerű: okos, rugalmasabb energiarendszer, takarékosabb áramfogyasztás, hőszigetelt épületek, több megújuló energia. Az Energiaklub bemutatta az EnergyPLAN energiatervező szoftvert.
Nincs szükség Paks II-re, mert Magyarország jövőbeni energiaigénye az új atomerőmű nélkül is maradéktalanul kielégíthető. Ez derül ki abból az Energiaklub által készített tanulmányból, amely ennek a 4 ezer milliárdos beruházásnak a felesleges megépítése helyett hazánknak egy sokkal kedvezőbb megoldást javasol. Mindez az energiafogyasztás racionalizálásával, energiahatékonysági fejlesztésekkel, a megújuló energiaforrások nagyarányú felhasználásával és egy rugalmas, decentralizált energiarendszer kiépítésével biztonságosan elérhető.

Kapcsolódó anyagok:

Brüsszel elől is eltitkolta a kormány a paksi szerződést

Paks II nélkül a világ

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás